† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne.
Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1–6
Mindannyiunkban élnek különböző sztereotípiák Istenről, egyházról, egyháziakról, magáról az életről, az emberről vagy éppen a világról. Nagyon gyakran ezen sztereotípiák túlzottan is bekeretezik és leszűkítik megismerési vágyunkat, valamint a rácsodálkozás képességét, amelyet szívünkbe írt az Isten. A féligazságok és a felszínes értékítéletek dömpingje, amelyek nap mint nap érnek bennünket, leuralják életünket és megbetegítik lelkünket. Nincs könnyű dolga a ma emberének, hiszen lépten-nyomon megfelelési kényszerrel kell szembenéznie mind a személyes, mind pedig a közösségi élet színterein. A túlzott megfelelési kényszer és az abból fakadó félelem szorongást szül, amely aztán a függőségek és kényszeres viselkedési formák sokaságában csapódik le. Hiszen szorongásaink (egzisztenciális szinten) éltetik és hatékonyan táplálják káros függőségeinket. De hasonló tendenciát mutat a vallási élet is – Richard Rohr szerint –, hiszen az elszemélytelenedő vallásgyakorlás, a torz istenképek sokasága és a lényeget veszített formák miatt nem tudja kellő hatékonysággal betölteni (vagy csak nagyon kis százalékban) „rendeltetését”, miszerint olyan összekötő kapocs legyen, amely segítségként, útjelzőként van jelen, és nem akadályként a mindennapi ember életében. S talán mindennek az oka a hit krízise, amely átjárja az egyházat is, hiszen a tanítványokhoz hasonlóan bennünket is nemegyszer elfog a kétségbeesés, a félelem, a bizonytalanság vagy épp a hitetlenség.
Jézus a mai evangéliumban tisztázza, hogy a benne való hit nélkülözhetetlen a vele való kapcsolatban, hiszen e kettő nem mindig fedi egymást még a Krisztus-követők életében sem. Mert a vele való személyes kapcsolat nélkül is lehet vallást gyakorolni, Krisztusról beszélni, és a „magunk módján” vallásos életet élni, de ez nem több mint vallásos karikatúra vagy éppen díszes ceremónia. Csakis a személyes hit, amelyet a vele megélt kapcsolat táplál, formálhatja át gyökeresen életünket, amely aztán a közösségi hitben csúcsosodik ki és lesz termékennyé. Jézus hitet kér tőlünk, ráhagyatkozó bizalmat, amely belesimul Isten tervébe. Ahogyan Ferenc pápa mondja: „Isten álmodni hív minket, hogy elhiggyük, velünk különb hely lehet a világ.” A mi életünk, Krisztus-követésünk abban más, hogy hitünket nem a külső körülmények, történések határozzák meg, hanem csakis a vele való kapcsolat. És ez egy egészen más perspektívába helyezi az embert, mert e nélkül csupán „széltől lengetett nádszálak” lennénk, amelyeket kénye-kedve szerint dobál a szél.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/27-es számában.
