Ballagási ünnepség a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet-líceumban

0
5397
Fotók: Balla Botond

Gyimesfelsőlok népe ünnepnapra ébredt június 8-án: az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum végzős diákjai búcsúztak az iskolától. Az események az immár hagyományossá vált lovas felvonulással vették kezdetüket: a népviseletbe öltözött végzősök lóháton, az iskola többi tanulója – szintén népviseletben – szekereken és hintókon parádézott végig a falun. Aki először látja ezt a színpompás felvonulást, annak felejthetetlen élményt nyújt, de a falubeliek is nagy izgalommal várják évről évre.

A felvonulás után az ünnepélyes szentmise következett, amelynek szónoka Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök volt. A püspök régi barátja és támogatója iskolánknak és nagy tisztelője Berszán Lajos lelkiigazgatónak. Szentbeszédében többek között a gyermek Jézus szülei iránti tiszteletét, ugyanakkor határozott küldetéstudatát emelte ki és erre biztatta az életbe kilépni készülő diákjainkat is. A szentmisén az énekes szolgálatot iskolánk kórusa és szólistái biztosították.

A szentmisét követték a búcsúzás pillanatai. Először Bálint Róbert iskolaigazgató szólt a végzősökhöz: a rájuk váró út nehézségeiről, akadályairól, sokszor fáradságos voltáról, de arra biztatta őket, hogy apró lépésenként, mindig a legközelebb álló célra koncentrálva haladjanak előre. Beszélt az élet változatosságáról, ahol a jó és rossz időszakok követhetik egymást, illetve az ifjúság alkotó, megújító erejéről. Az igazgató után a diákok szónoklatai következtek: a hetedik osztály a nyolcadikos „billegőinktől” búcsúzott, a tizenegyedikesek képviselője pedig végzős társaiktól. A nyolcadik osztály szónoka kiemelte az együtt töltött szép éveket és az osztályfőnök áldásos tevékenységét. Esetükben „egyik szemük sír, a másik nevet”, hiszen őket visszavárjuk még a líceumi évekre. A tizenkettedikes szónok Fodor Ákos gondolatát idézve a „torkon rekedt-ragadt utolsóelőtti” szavakat próbálta megfogalmazni, és Micimackó egyszerű bölcsességével csalt könnyeket a hallgatóság szemébe: „Szerencsés vagyok, hogy van valamim, aminek nehéz búcsút mondanom.”

A búcsúbeszédek után a díjazás következett. Kiemelkedő tehetségű, jól teljesítő végzőseink megérdemelten vehették át Gyimesfelsőlok önkormányzata, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, illetve az iskola alapítványa által felajánlott díjakat. Kiemelendő a Losonczi István békéscsabai vállalkozó, a Losonczi Innovation tulajdonosa által alapított díj, amely évente öt, egyetemre felvételt nyert diákunknak biztosít laptopot. Ennek a felajánlásnak köszönhetően idén már az ötvenedik laptopot oszthatjuk ki. Isten fizesse mindenkinek!

Az ünneplés a himnuszok eléneklésével zárult, ezután a csengő hangja utoljára kísérte ki kedves végzőseink lépteit. Őket az udvaron virágok és gratulációk özöne fogadta, mi, a maradók, hirtelen üressé vált szívvel és könnyes szemekkel tekintettünk utánuk.

Ezek a pillanatok paradox megélései az időnek, hiszen a fellélegzés, a továbblépés, a remény és a jövő pillanatai, ugyanakkor félelmetesek, bizonytalanok. Kinyílik egy kapu, amely mögé ma még csak belesnek, bekukucskálnak ezek a felnőtt-gyerekek, de egyszer csak azon kapják magukat, hogy véglegesen csattan mögöttük a zár. A jó Isten minden kegyelmét, erőt és egészséget, nyitott szívet és sok szerencsét kívánunk nekik!

Ambrus Adél magyartanárnő