A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye idei búcsúünnepén a Kálvária-templomban reggel nyolc órakor mutatták be a román nyelvű, fél tíztől a német nyelvű búcsúmisét. A román ajkú híveknek Eugen Blaj a Pápai Missziós Művek romániai igazgatója, a német nyelvű híveknek Schupler Tibor ny. plébános celebrálta a legszentebb áldozatot és mondott homíliát. A hagyományokhoz híven a magyar nyelvű szentmisét a székesegyház előtti téren tartották. Az ünnepre számos zarándok érkezett az egyházmegye minden pontjáról, hogy hálát adjanak Jézus Szentséges Szívének kegyelmeiért.
A szentmise elején a főpásztor megköszönte Török Csaba atyának, az esztergomi bazilika plébánia kormányzójának, egyetemi tanárnak, hogy első szóra elvállalta a Jézus Szíve búcsú megtartását. A szentbeszéd elején Török Csaba elmondta, hogy Szatmár már oly sokszor eljött Esztergomba: Hám János püspököt az 1848-as forradalom idején esztergomi érseknek nevezték ki; a tavaly elhunyt túrterebesi származású Cserháti Ferenc püspök atya esztergom-budapesti segédpüspök volt; erdődi Bakócz Tamás bíboros pedig ezidáig a legesélyesebb pápajelölt volt a magyar főpásztorok közül. Ennyi Szatmár-Esztergom kötődés után úgy érezte, hogy Esztergomból is el kell jönni Szatmárra.
Prédikációjában arról elmélkedett, hogy Jézus Szentséges Szívének búcsúján azt ünnepeljük, hogy az Isten feltárta előttünk irgalmasságának végtelen titkát. „Nem a harag tüzével jött“, hanem kisgyermekként megszületve lett a „közöttünk élő Szent“. Amikor pedig a kereszten a katona lándzsája megnyitotta oldalát, akkor a Szentháromság belső életének a legmélyebb misztériuma mutatkozott meg előttünk: az Isten szeretet (vö. 1Jn 4,17), és ez a szeretet az irgalmasságban válik jelenvalóvá az ember számára.
Ez az a minden másnál magasztosabb út, amelyet Szent Pál apostol mutat nekünk (vö. 1Kor 12,31), s amelynek végső üzenete ebben áll: „ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom […] ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok […] ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem“ (1Kor 13,1.2.3).
Amikor így fohászkodunk: „Jézusom, alakítsd szívünket a te Szent Szíved szerint“, valójában azt kérjük Istentől, hogy irgalmasságra neveljen, vezessen bennünket, az irgalmas szeretet döntéseit segítse megszületni szíveinkben, hogy így legyünk beteljesült emberek, olyanok, akiken mint gyermekeken hitelesen tükröződik az Atya tekintete.
Az idei esztendőt a szatmári egyházmegye a remény éveként éli meg, készülve a kegyelem kivételes ünnepére, a 2025-ös szentévre. Ezért érdemes elgondolkodnunk: honnan születhet meg bennünk a remény egy olyan világban, amelyet annyi veszély fenyeget, ahol oly sok a fájdalom, amikor nem egyszer úgy érezzük: elborít bennünket az a rossz, aminek nem tudunk ellenállni? A remény nem pusztán érzés, még kevésbé a valóság tagadása. A remény sokkal inkább egy ablak, amelyet a jövő felé nyitunk meg a szívünkben, s amelyen át olyan fény tud ránk sugározni, amelyet a jelenben talán még nem is látunk.
Az áldozást követő körmenetben az énekelve, zarándoktábláikat magasba emelve haladó hívő közösség az Oltáriszentséget követve a székesegyházzal szembeni felújított parkot járta körbe. A fogadalmi ünnep zárásaként a hívek együtt énekelték a Jézus Szíve-litániát, majd felajánlották önmagukat és életüket Jézus Szentséges Szívének. A búcsú szentmisét celebráló Schönberger Jenő szatmári megyés püspök megköszönte Török Csabának az ünnepi szentbeszédet és köszönetet mondott mindenkinek a részvételéért és a szervezésben nyújtott segítségéért. A hívek a teljes búcsú elnyeréséért előírt imák közös elmondása és a himnuszok eléneklése után indultak haza.
Kép és szöveg: szatmári egyházmegye
