A piarista nővérek konstitúciója az evangéliumi tanácsokkal folytatódik. Ha elhatározzuk, hogy követni fogjuk ezt az iránymutatást, akkor megtaláljuk az utat, amelyen Istennel együtt járunk, amelyen eljutunk az örök üdvösségre és közben önmagunkat is megismerjük. Miközben ugyanaz a tanács szól mindenkihez, mégis amikor elkezdünk járni ezen az úton, az a mi saját, egyedi utunkká lesz, amelyen keresztül senki más nem juthat el kitűzött céljához, csak mi, de mi biztosan.
Az evangéliumi tanácsok a tisztaság, a szegénység és az engedelmesség. Jézus ezt az utat választotta, ezt élte meg, erre hív meg bennünket is. Isten Fiához válunk hasonlóvá. Ezeken keresztül bekapcsol bennünket az egyház küldetésébe. S ugyanakkor elősegíti a szív megtisztítását, a belső szabadságot és a szeretet lángolását. Nagyszerű szavak, amelyek teljes egészükben és mélységükben hordozzák jelentésüket. Isten szavatolja a számunkra, hogy tiszta szívvel, lélekben szabadon és a szeretet erejével eltöltve éljünk, amikor Jézus módjára élünk. Ha a tisztaságot, szegénységet és engedelmességet életünk hajójának építőanyagaként használjuk fel, akkor Isten képes lesz kötőanyagként nekünk ajándékozni a szív tisztaságát, a belső szabadságot és a mindent átható szeretetet. Ez a hajó aztán elbír bármit, mint Noé bárkája, ugyanakkor megtanít választani a világ kínálta a sokféleségből, mit vigyünk fel és mit ne a bárkába.
Az evangéliumi tanácsok megismertetnek önmagunkkal, lehetőségeket kínálnak arra, hogyan növekedhetünk. Segítenek megismerni és megérteni másokat, általuk képessé válunk mély és értékteremtő kapcsolatokat építeni. Ugyanakkor ez a módszer nem csak saját életünket menedzseli és vezeti sikerre, mert nem csupán benne élünk a világban, nem csak kapcsolatok szövetében létezünk, hanem felelősek is vagyunk mindazért, ami a miénk, ezért vállalásunk prófétai tanúságtétel és áldás minden ember és az egyház javára.
Mi tart vissza bennünket attól, hogy erre az egyedi és minden mértéket meghaladó előnyöket kínáló nagyszerű feladatra vállalkozzunk? Hogy ne csupán éljünk valahogy, ne csak szakmát sajátítsunk el, ne csak evilági sikerek örömei után fussunk? Hogy mindennapi látószög helyett annál sokkalta nagyobbat használjunk? Mi akadályoz meg abban, hogy aggodalmainkat, bizonytalanságainkat, sőt életünk tragédiáját, kilátástalan helyzeteit, magányát, kudarcát ne mi vegyük a nyakunkba, próbálkozva továbbvonszolni valamerre? Miért nem választjuk helyette inkább, hogy a magunk építette és egyszerre Isten alkotta bárkára téve jussunk célba?
A nagy vállalások és teljes elköteleződés helyett könnyebben engedünk felületes reklámígéreteknek, a szívünkbe csepegtetett gyanakvást kisebb erőfeszítés mondvacsinált érvekkel felerősíteni, kifogásokat fabrikálunk, félelmeket kényeztetünk szívünk melegében. A szegénység nem ellentétes-e a szabadsággal, a tisztaság választása nincs-e ellenére a természet diktálta erőnek, és az engedelmesség nem akadályozza-e a képességeink gyakorlását, kibontakozását? De igen, még Isten tökéletes ajándékait is képesek vagyunk lerántani a legsötétebb értelmetlenségbe és értéktelenségbe. Mert az, aki még önmagát is nekünk adta, az hatalmat adott rá, hogy szabad akaratunk szerint bánjunk vele. Rajtunk áll, hogyan nézünk az életünkre. Isten megváltotta a világot, nekünk vajon már csak az lehet a feladatunk és célunk, hogy jó fizetésünk legyen és márkás cipőink? Amikor tragédia romboló pusztítással tombol szívünkben, szabadságunk oszlopai közt és tapodja szívünk szeretetét, akkor csak annyi marad nekünk, hogy széttárjuk kezünket, dühöngünk, átkozódunk, vergődünk? Mindezek nem szűnnek meg azáltal, mert az evangéliumi tanácsokat követjük. De azon a tengeren, amit az élet körülményei támasztanak körülöttünk (mert Isten ilyen világot teremtett), erős bárkában utazva tehetünk meg, amely nem hagy elveszni senkit és semmit, amit idemenekítettünk. S azt az ígéretet is hordozza, hogy bárkánk biztos kikötőbe tart, ahova megérkezve még a tenger hánykolódásaitól is mentve leszünk.
Annyi bizonyos, ha az evangéliumi tanácsok szerint akarunk élni, akkor második helyre tesszük a világot. Ellene mondunk a hedonizmusnak a tisztasággal, azt éljük és hirdetjük, hogy Krisztusban lehet teljes szívvel szeretni Istent, és Istentől kapott szabadsággal szeretni minden teremtményt. Kedvenc ruhadarabjaink vagy autómárkánk ellenére is a szegénységet éljük meg azáltal, hogy ráhagyatkozunk az isteni gondviselésre. Szakítunk a szabadság hamis mítoszával, és az engedelmesség olyan isteni formáját törekszünk megvalósítani, amely az Atya akarata iránti engedelmesség által az igazi szabadság fokozatos megszerzésére tanít.
Útra való kérdések:
- Mit jelent nekem a szegénységem, tisztaságom, engedelmességem?
- Mire hív ez az életprogram: a szív tisztasága, a belső szabadság és a szeretet lángolása?
- Mitől félek?
Tóth Borbála SchP
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/21-es számában.
