A Megmaradás Háza adott otthont szombaton, május 25-én a szeretetszolgálat-csoportok vezetőinek szatmári egyházmegyei találkozójának. A program elején Jakab Norbert, az egyházmegyei szeretetszolgálatért felelős lelkész, a nagybányai Krisztus Király-templom plébánosa köszöntötte a jelenlévőket. A közös ima után az elmúlt évben kinevezett egyházmegyei szeretetszolgálatért felelős lelkész mutatkozott be a jelenlévőknek.
Ezt követően Gáspár Annamária kórházpasztorációs referens, a szeretetszolgálat munkacsoport vezetője üdvözölte az egybegyűlteket, köszöntötte a régi és az új csoportvezetőket. A jelenlévők bemutatkozása után Jakab Norbert rövid előadásában megosztotta gondolatait a szeretetszolgálat fontosságáról, kegyelmeiről és ajándékairól, illetve a jó segítségnyújtás módjairól. Konkrét tanácsokat is javasolt, a bátorítás három lépésével.
„Először nevezzük meg a segítségre szoruló személy átélt fájdalmas érzelmeit, meghallgatva és visszatükrözve azokat. Majd tegyünk fel számára olyan kérdéseket, amelyek megválaszolásával talán ötletei lesznek a probléma megoldására. Végül osszunk meg vele pozitív bátorításokat, melyek támaszt nyújtanak neki, akár saját szavainkkal, akár a Szentírást idézve: »Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket. Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek!« (Iz 35,3-4)
Bátorság és kitartás nélkül semmit sem tudunk tenni. Mert ahol nincs bátorság, ott már csak a remény marad. De Illyés Gyula írót idézve, sok esetben: »A legnagyobb bátorság a remény« gondolata adhat további segítséget. Ezek alapján öntsünk bátorságot és reményt a szegényekbe és az elcsüggedtekbe, a szükséget szenvedőkbe! Amikor válságos, nehéz helyzetbe jutnak, kézzelfogható segítséggel bizonyítsuk be nekik, hogy érdekel bennünket a sorsuk. Amikor szeretve szolgáljuk őket, akkor az Urat szolgáljuk! A szív útja a bátorság útja. Hagyjuk magunk mögött a múltat, és engedjük, hogy megérkezzen a jövő” – zárta előadását Jakab Norbert.
Ezt követően Gáspár Annamária vezetésével a kézről mint a szolgálat egyik lehetséges eszközéről elmélkedtek a résztvevők. Mélyítésként a gyógyító történetekben szemlélték Jézust, aki gyakran a kezével gyógyított, megérintve a beteg testrészt. A résztvevők a két jerikói vak meggyógyításának történetét elmélkedték át (Mt 20,29-34), megosztva egymással azt, ami érintette őket a szentírási részből.
Folytatásként Gáspár Annamária Kalkuttai Szent Teréz anya egyik idézetét osztotta meg a csoportvezetőkkel: „Hatalmunk van arra, hogy Istennel már most a paradicsomban legyünk, hogy boldogok legyünk vele akár ebben a pillanatban is, ha úgy szeretünk, ahogy ő, ha úgy segítünk, ahogy ő, ha úgy adunk, ahogy ő, ha úgy szolgálunk, ahogy ő.” Majd hozzátette: ,,Szeressünk, segítsünk, adjunk, szolgáljunk, ahogy az Úr, hogy már most vele legyünk a paradicsomban! Tegyünk így, segítsük rászoruló embertársainkat imáinkkal és lehetőségeink szerint, és azzal a nagylelkű szeretettel, amit mi is az Úrtól kaptunk! Hivatásunkból adódóan, hiszen ezért találkozunk most mindannyian, mert az Úr meghívott minket a szolgáló szeretet gyakorlására, tudnunk kell, hogy Jézusnak ma is szüksége van a kezünkre, a lábunkra, az érző szívünkre, a reményteli, bátorító szavainkra, hogy a segítségre szorulókat felemelje, megerősítse és szolgálja. Ha ezt Jézussal együtt napról napra hűségesen vállaljuk, akkor mi is hallhatjuk a szavait: »Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, nekem tettétek.« (Mt 25,31–40)” – zárta gondolatait a kórházreferens.
A találkozó a csoportvezetők beszámolóival folytatódott. Minden résztvevő lelkesen számolt be csoportja szolgálatáról: karácsonyra és húsvétra ajándékcsomagokkal lepik meg az általuk rendszeresen látogatottakat és a nehéz sorsúakat, betegeket és egyedülállókat látogatnak, rendszeresen szentmisével ünneplik meg a betegek, valamint nagyszülők és idősek világnapját, amit minden alkalommal szeretetvendégség követ. Adománygyűjtéseket szerveznek gyermekeknek, rászorulóknak. A csoportvezetők kihangsúlyozta, hogy ma már nem az ajándékcsomag tartalma a fontos azok számára, akiket megajándékoznak, hanem a személyes találkozás, az, hogy a plébániai közösségük gondol rájuk, számontartja és a közösséghez tartozónak tekinti őket.
A csoportvezetők beszámoltak a plébániai csoportok életében a világjárvány okozta károkról is. Új nehézségekkel és kihívásokkal kell szembenézniük azoknak, akik ezekhez a csoportokhoz tartoznak. A közösségek feladata az, hogy ismerjék azokat, akik anyagi, de legfőképpen lelki szükségben szenvednek, és lehetőségeikhez mérten segítsenek. Nagy pozitívum, hogy több vidéki helységben a polgármesteri hivatalokkal együttműködve és azok támogatásával tudnak segíteni, megajándékozni és örömet szerezni. Fontos feladatnak tartották az egymásra való odafigyelést, akár a templomban mellettük ülőkre is, mert lehet, hogy azoknak, akik egyedül élnek, elég, ha váltunk néhány szót, megkérdezzük, hogy szükségük van-e valamire?
Nehézséget jelent az új önkéntesek bevonása, de Istennek legyen hála, több csoportban is van két-három fiatal jelentkező. Néhány plébánián már megalakultak, illetve a közeljövőben szerveződnek új szeretetszolgálat csoportok.
Ahhoz, hogy a szolgálatukat jól végezzék, szükségük van a rendszeres imára, lelki napok szervezésére és a plébános atyák támogatására. Rendszeres találkozásaik alkalmával megbeszélik a plébánián a legfontosabb szeretetszolgálati teendőket és feladatokat.
Mit vittek magukkal a résztvevők a találkozóról? Bátorságot, reményt, a találkozás és összetartozás örömét, hálát, köszönetet, új lendületet, nyitottságot…
A beszámolókat követően mindenki csendben imádkozott különböző szándékokért: a plébániáért, közösségeikért, a szeretetszolgálat csoportjaikért, a plébános atyákért, családtagjaikért, békéért.
A találkozó közös imával, áldással és agapéval ért véget.
Kép és szöveg: szatmári egyházmegye
