Felavatták a Caritas Catolica házi beteggondozói szolgálatának új központját Szalacson

0
289

Böcskei László megyés püspök 2024. január 29-én délután megáldotta az idősek és betegek otthoni gondozásának új központját Szalacson, amely a helyi polgármesteri hivatal kezdeményezésére és az egyházmegyei Caritasszal partnerségben jött létre. A projekt az idős emberek gondozóotthonba kerülését hivatott megelőzni.

Bihar megyében 1997 óta működik a Caritas Catolica keretén belül házi beteggondozói szolgáltatás, jelenleg hat munkaponton: Nagyváradon, Székelyhídon, Margittán, Fugyivásárhelyen, Nagyszalontán, Szalacson. Évente 280-300 beteget látnak el asszisztensek, gondozók, gyógytornászok. Szalacson bár 2016 óta létezik házi beteggondozói szolgáltatás, csak most sikerült korszerűen felújított épületbe költözniük. Itt nemcsak méltó körülmények között tudják fogadni a betegeket, hozzátartozókat, van elegendő hely a felszerelések, kötszerek, kisegítő eszközök tárolására is. Két asszisztens pedig folyamatosan kijár a mozgásképtelen idősekhez is.

Szöveg: Nagyváradi egyházmegye

Fotó: Szalacs község