A hit nyomdokain Kínában

0
491

Első alkalommal, amikor eljutottam arra a földre, ahol Xavéri Szent Ferenc testvérünk nagy buzgalommal térített, Kínába, azzal a céllal mentem, hogy felkutassam a földalatti katolikus egyház életét.

Kínában két ága van a katolikus egyháznak: a római (földalatti) és a patrióta (kommunista) katolikus egyház. Előbbi azért földalatti, mert hivatalosan nincs statutuma, ugyanis Rómához tartozik, nem pedig mert föld alatt lenne katakombákban. A másik pedig a patrióta, mert szorosabban közreműködik az állami elvárásokkal. Úgy értesültem, ők a vallásokért felelős minisztériumnak vannak alárendelve. De végeredményben egy katolikus egyház van, de ketté van választva.

A patrióták egy hármas „önműködő“ szabálynak vannak alávetve: self government, self support, self propagation, vagyis nem függnek külföldi vezetői erőtől, így könyebben át tudja látni és ellenőrizni ezeket a szerveket a kormányhatalom. Turistavízummal mentem és egyben egy hónapot intenzíven tanultam ott a kínai nyelvet, egy helyi családnál laktam, hogy a nyelvet gyakorolhassam is. Hétvégén mindig elmentem sétálni és mindig „eltévedtem“, valamint „véletlenül“ egy templomban kötöttem ki, „pont akkor“, amikor a szentmise kezdődött. Megismerkedtem egy pappal, aki a Szentszéknek volt a képviselője, nem nuncius, mert ez nincs ott megengedve, de ő volt a kapcsolattartó. Amikor elmentünk szentmise után ebédelni, hirtelen megjelent egy külföldi, amerikai „új barát“, küldöldi, hogy ne legyen nekem feltűnő, és felvette asztal alatt a beszélgetéünket, mire az egyik paptestvér illedelmes humorral felszólította: ,,nem vagyunk hírességek, nem adunk interjút“. Egy másik személy pedig elővette a telefonját és mutatott nekem egy képet egy vitrinről azzal a dátummal, amikor én betekintettem azon az ablakon, valamint ugyanazt a képet tárta elém, amit én is néztem és ugyanazakat a szavakat idézte, amit én félhangon a vitrin előtt mondogattam magamban olvasva a feliratokat. Így figyelmeztetett, hogy figyelik minden léptemet. Misézni úgy miséztem, hogy magamra zártam az ajtót a szobában, mellékhelységben vagy éppen ahol alkalmam volt elkülönülni, vagy kiraktam az uzsonnámat, hogy azt higgyék, ebédelek és újságot olvasok, ugyanis ott engedély nélkül nem szabad nyilvánosan misézni.

Egy alkalommal szentmise után elmentem a kegytárgyboltba. Bementem és vettem egy misekönyvet. Az egyik néni megkérdezte, hogy pap vagyok-e. Mivel nem akként érkeztem hivatalosan, gyorsan rávágtam, hogy csak turista. Megkérdezte, miért veszek akkor misekönyvet, ráadásul kínait. Frappánsan válaszoltam, szuvenír lesz, nálunk odahaza pedig mindegy, hogy az mi, csak legyen nagy, vaskos meg nehéz és nagy az ajándék, ha nem is tudják olvasni. Az elárusító elmosolyodott, és én is, bár nem hiszem, hogy elhitte a halandzsámat, de jó szívűnek tűnt és nem jelentett fel.

Egy másik kedves és megható történet: egy pap barátom elmesélte, hogy több misszionárius ment ki, de nem mint misszionárius, hanem kőművesként, tanárként stb… Idős korukra, amikor ők lebetegedtek, idősotthonba kerültek, ágybanfekvők lettek. Ez a barátom járt nagy ritkasággal vinni a szentséget az otthonokba. Amikor megjelent az Oltáriszentséggel a betegszobában, ott voltak az inkognitóban szolgáló papok a betegágyon, de nem mondhatták el, hogy ők is papok, áldozni akarnak és ki tudja, mikor lesz újra esély szentáldozásra, ezt az alkalmat is nehezen vívta ki ez a barátom. Azonban szent ügyességgel kijátszva a rendszert tudták, hogyan adják az áldoztató tudtára, hogy ott rekedt papok: latinul kezdték egyszerre énekelni a „Salve reginát“. Ott senki más nem tud latinul. Ének után könnyes szemmel megáldoztatta őket a paptestvér. Beszerveztem magam ebbe az idősotthonba és a szemináriumba is, de már nem jutott időm a kivitelezésre.

Egy későbbi alkalommal ismét jártam Kínában. Megláttam egy gyönyörű, impozáns templomot a vatikáni zázslóval. Gondoltam, ez is római katolikus. Megszólítottam a templomban szorgoskodó híveket, hogy szeretnék egy pappal beszélni, ha lehet. Hamarosan egy hölgy hozzám lépett és intett, hogy a pap vár. Egy civilben fellépő úrhoz vittek, bemutatkoztam. Amikor elmondtam kérésemet, miért is jöttem hozzá, azt mondta, ez komplex téma, menjünk be az irodába. Ott egy diszkrét helyen el volt helyezve egy kamera, amit azonban észrevettem. Udvariasan leültetett, finom kínai tea mellett rátért a lényegre: első kérdése az volt, van-e kapcsolatom a Vatikánnal és ők küldtek-e. Jeleztem, hogy nem küldött senki, hanem csupán népük és híveik iránti szeretetből jöttem. Megpróbált meggyőzni, hogy nem sok esélye van a katolikus egyháznak, mert nincsenek hivatások. Ezt azzal tudom a kedves olvasóknak megcáfolni, hogy voltam igazi papoknál is és találkoztam helyi hívekkel előzőleg, az ellenkezőjét tapasztaltam. A „pap“ hangsúlyozta, hogy az egyházak akkor lehetnek gyümölcsözőek, ha nem függnek Európától, szerintem Rómát értette ezen. Amikor a végén áldást kértem, mondott ő valamilyen imafélét, de nem tudta, hogyan kell áldást adni. Ami viszont tetszett kijelentésében, hogy kiemelte, Kína és kormánya sokat remél a jelenlegi szinódustól, nagy figyelemmel kísérik és népszerűnek, valamint a béke emberének tartják Ferenc pápát. Mély tiszteletet érzek minden katolikus, protestáns, ortodox felekezetk és más világvallások iránt, akik ott működnek. Azt látom, hogy bár nem könnyű, de van esély működésre, ha transzparensen és kitartással úgy valljuk meg hitünket, hogy nem támadunk senkit, az egyház nem politizál, hanem tényleg lelkipásztor marad.

Ami megfogott és megfog a mai napig Kínában, az a nép kultúrája és a család iránti tisztelet. Ott nem találtam idősotthont például: mindenki ellátja saját szülőjét. Nagy szerepet játszik a családon belüli étkezés, szinte egy rituálé. Azok a nagy ünnepek náluk, ahol összeül a család. Roppant kíváncsi, érdeklődő, nemes és szeretetre méltó nép. Ezért is imádkozom minden kínai emberért, hívőért és nem hívőért, polgárokért és a kormányzókért, hogy mindenkinek legyen meg az ereje megtenni feladatát a legnagyobb szeretettel és a nép érdekében.

Hálás vagyok a kínai népnek is szeretetéért, gondoskodásáért és imáimba foglalom a vezetőséget is, hogy az Úr bölcsessége érhessen el minden kínait. Hálás vagyok egyháziaknak, a kormánynak, a hatóságoknak a vízumokért és hogy csodálatos országukat meglátogathattam. Isten áldd meg Kínát, egyházait, a népet, a kormányt és minden embert a földön!

Husztig Róbert

A szerző fotóival

MEGOSZTÁS