Mire az Olvasóra rátalálnak ezek a sorok, már jócskán átléptük az új év küszöbét. Talán csendesen, elmélkedve, talán fergeteges hang- és fényözön közepette, vagy akár álomba szenderülve ért a pillanat, amikor az évek váltották egymást. Némelyek nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek az átmenetnek, mások úgy tartják, ez is csak egy éjszaka a többiek között. Bárhogy vélekednénk is, szükségünk van ezekre a (remélhetőleg tudatos) átmenetekre, küszöbökre. Ilyenkor jó esetben meg szoktunk állni kicsit és többé-kevésbé figyelmesen visszapörgetjük az elmúlt évet, majd pedig a remény és aggodalom személyre szabott keverékével próbálunk belesni az új év ajtaján, és eldönteni, hogy mit szeretnénk másként, netán még azt is, hogy mit akarunk megtenni a magunk részéről a változásért.
Könnyen felcímkézzük az eseményeket: jó, rossz, semleges. Hasonlóan járunk el akkor is, amikor saját tulajdonságainkat és magatartási formáinkat vesszük szemügyre. Majd pedig hozzátársítjuk a tiltást ahhoz, amit rossznak címkéztünk, és az ismétlőjelet ahhoz, ami a jó kategóriájába került. Ami pedig semleges, azzal legalább nem kell különösen foglalkozni. Ez így, első közelítésben rendben is van. De vajon ennyi az egész? Vagy több potenciált is rejt magában egy ilyen reflexió?
Szent Ignác a lelkek megkülönböztetéséről beszélve említi a jó látszata alatti megkísértést. Mindannyian ismerjük ezt: amikor valami első látásra jónak néz ki, de ha alaposabban odafigyelünk rá, akkor érezzük, hogy nincs egészen rendben, valahol elferdült. Hogy csak egy példát említsek: valaki szívesen segít másokon, ami igazi kincs, de aztán nem veszi észre, hogy esetleg az állapotbeli kötelességei vagy saját egészsége, vagy a másik ember szabadságának tiszteletben tartása rovására megy a mód, ahogyan gyakorolja ezt az erényt… Érdemes ránéznünk arra, hol rejtőznek jó tulajdonságaink és viszonyulási módjaink árnyoldalai, csapdái, hogy elkerülhessük ezeket a jövőben.
Amire viszont talán még ritkábban gondolunk, az az, hogy a zavaró, rossz magatartási mintáinkhoz úgy közelítsünk, hogy felfedezzük azt a tiszta, jogos és mély vágyat, amely mögöttük rejtőzik, majd pedig keressük meg, miként tudnánk az életet és jót szolgáló módon utat nyitni annak a vágynak. Ily módon „a romok” alól kiáshatjuk a kincset. A minket ért fájdalmas, nehéz eseményeknél is érdemes elidőznünk, mielőtt rossznak minősítve bedobozolnánk vagy kidobnánk őket: Mit tanultunk meg általuk? Mire mutattak rá? Hol rejtőzik bennük esetleg növekedési potenciál? Miként alakíthatja Isten életté bennünk azt, ami most ránk nehezedik?
A semlegesre is érdemes tüzetesebben ránéznünk, hiszen ahol látszólag semmi érdekes nincs, éppen ott csírázhat új élet, amely figyelemre, gondozásra vár, vagy ott rejtőzhet egy csapda, amelybe belecsúszhatunk. A „semlegesre” való odafigyelés segíthet felfedezni Isten nyomait életünkben ott is, ahol azok jelenléte nem nyilvánvaló, és meghallani az Élet Istenének a megszokottba rejtett meghívásait.
A visszapillantásnak ezekben a lépéseiben ott bujkál az előretekintés is. Talán sejteni vélünk már egyet-mást az új évvel kapcsolatosan, sőt a határidőnaplónk valószínűleg terveket is mutat. Mindezzel együtt ott settenkedik talán az ismeretlentől való félelem és remélhetőleg a meglepetésre várás izgalmának bizsergése is. Mindenekfölött pedig az Istenbe vetett bizalom és annak az öröme, hogy az új évben is vele járhatjuk utunkat.
Gyakorlati javaslatom mi lehetne más, mint rászánni egy csendes órát egy ilyen fajta a visszapillantásra.
Az előretekintésben pedig Minnie Louise Haskins brit költőnő Az év kapuja versének első sorai kísérhetnek:
ĺgy szóltam az emberhez, aki az év kapujában állt:
„Adj fényt, hogy biztonságosan léphessek be az ismeretlenbe.”
Ő így válaszolt:
„Menj ki a sötétbe és
helyezd kezedet Isten kezébe.
Az jobb lesz számodra, mint a fény
és biztonságosabb, mint az ismert út.”
Engedjük nap mint nap, hogy kézen fogjon Isten!
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/02-es számának Lelkiségi forrás rovatában.
