Nagyon egyszerűen imádkozom. A figyelmemet teljesen Isten jelenlétére, akaratára és szeretetére irányítom. Ilyen egy napom, így imádkozom: Thomas Merton trappista szerzetes, író élete a remetelakban.
A legkönnyebben azt tudom elmesélni, hogy miként festenek a hétköznapjaim a remetelakban. Az erdőben megbújó ház tízpercnyi járásra van a monostortól.
Este fél nyolckor fekszem le, és hajnali fél háromkor kelek. Felkelés után először a zsolozsmát mondom el, majd egy órán át belső imát végzek. Ezután a Szentírást olvasom, majd teát vagy kávét főzök, s eszem egy kis gyümölcsöt vagy mézet. Reggeli után olvasni kezdek, és egészen napfelkeltéig a könyveimmel foglalkozom. Az évnek ebben az időszakában későn kel a nap, nyáron korábban, ezért a tanulásra fordított idő nem mindig ugyanannyi, de nagyjából két óra szokott lenni.
Napfelkelte után ismét elmondom a zsolozsmát, majd fizikai munkát végzek (söprögetek, fát vágok, takarítok vagy amit éppen kell). Kilenc óra körül végzek, amikor ismét a zsolozsma megfelelő része következik. Ha van időm, megírok néhány levelet, általában rövideket (ma vasárnap van, ezért hosszabban tudok írni). Ezután elsétálok a monostorba, hogy bemutassam a szentmisét, mert a remetelakban még nem szabad miséznem (a miséhez oltár, akolitus, ruhák és gyertyák kellenek, és a szükséges dolgokat nem tudnám tisztán tartani a remeteségben). A szentmise után főtt ételt fogyasztok a monostorban. Aztán azonnal visszatérek a remeteségbe, beszélni nem szoktam senkivel, kivéve, ha valakivel összefutok útközben (beszélni csak az apáttal szoktam, hetente egyszer).
A remeteségbe visszatérve egyszerűbb szövegeket olvasok, majd egy óra körül ismét a zsolozsma következik. Ezután nagyjából egy órán át csendesen imádkozom, ünnepnapokon másfél-két óráig. Aztán írni szoktam, amire legfeljebb másfél-két órám marad. Ekkor már későre jár (négy óra körül), ismét zsolozsmázom, és elkészítek valamilyen könnyű vacsorát. Nem sokat bajlódom a főzéssel, inkább csak teát vagy levest készítek, hozzá pedig valamilyen szendvicset. Ezért mosogatnom sem kell sokat. Vacsora után egy órát ismét csendesen imádkozom, aztán lefekszem.
Hogy milyen a belső imám? Nagyon egyszerűen imádkozom. A figyelmemet teljesen Isten jelenlétére, akaratára és szeretetére irányítom. Imádságom tehát a hiten alapul, mert csak a hit révén lehetünk tudatában Isten jelenlétének. Nem képzelek el semmit, és nem alkotok ilyen vagy olyan képet Istenről, mert ezt bálványimádásnak tartanám. Úgy imádom, mint aki láthatatlan és végtelenül felülmúlja mindazt, amit meg tudok érteni. Nagy vágy él a szívemben arra, hogy mindent teljesen semminek tartsak, ami nem Isten. Az imádságom tehát olyan dicsőítés, amely a semmi és a csend szívéből száll fel Istenhez. Ha saját törekvéseimből is jelen van még valami, azt olyan akadálynak tartom, amit csak Isten tud eltávolítani. És ha akarja, teljes fénnyé tudja alakítani azt a semmit, ami vagyok.
Részlet egy 1966. január 2-án írt levélből
Forrás: Vigilia
Fotó: Thomas Merton Facebook-csoport
A Louisville melletti Gethsemani apátság szerzetesei — ahol Thomas Merton élt és írt — 2023-ban ünnepelték 175. évüket Kentuckyban. Gethsemani volt az első trappista kolostor az Egyesült Államokban, és az első bátrak az év legsötétebb napján, a téli napforduló idején érkeztek. A trappisták azóta is világosságot hoznak az országba imáikkal és tanúságtételükkel. Gethsemani a lorettói nővérek által a szerzeteseknek adományozott földterületen fekszik, a nővéreknek ma is élő közössége működik a trappistáktól nem messze. Mindkét közösségnek hatalmas hálával tartozik Amerika. (Judith Valente)
