† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben ott állt (Keresztelő) János két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?”
Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester –, hol laksz?”
„Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt.
A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik , András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz.
Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Jn 1,35–42
Immár magunk mögött tudva a karácsonyi ünnepkört, lassan visszatértünk a munkás hétköznapok világába, ahonnan egy kis időre lehetőségünk volt kiszakadni. Talán még ízlelgetjük az új naptári év lehetőségeit és kihívásait, hogy hol és hogyan kell nekünk is helytállni, gyümölcsözően szolgálni Istent és embertársainkat. Mégis óhatatlanul feltevődik mindannyiunk számára az a bizonyos kérdés, hogy miként is tudnánk a Krisztus-követés útján még inkább növekedni, gyarapodni, gyümölcsöt hozni. Mert hát a ciklikusság, amely át- és felöleli emberi életünket, erre is akar tanítani: egyre inkább több bölcsességgel, élet- és istentapasztalattal, elmélyült hittel éljük meg a mindennapokat. Mert mindannyian érezzük és tapasztaljuk, hogy létszükséglet számunkra a mindennapok útvesztőiben egy éltető elv, amely át- és megsegít bennünket, és amelyet Isten ír a szívünkbe. Ahogyan XVI. Benedek pápa tanácsolja: „egyetlen napot se kezdjünk vagy fejezzünk be anélkül, hogy legalább röviden kapcsolatba ne lépnénk Istennel” – mert minden kapcsolat elhal idővel, ha nincs benne aktív ráfigyelés, minőségi, aktív jelenlét és önajándékozó szeretet.
A mai evangélium talán éppen erről a szemléletmódról számol be, amikor Keresztelő Szent János rámutat Jézusra a következőket mondva: „nézzétek, az Isten Báránya”, majd ezek után János tanítványai azok, akik elindulnak és igent mondanak a Jézussal való találkozás lehetőségére. Mégis ahhoz, hogy a találkozás megszülessen, szükséges Keresztelő Szent János, aki az Istenre mutató élet példaképe számunkra, és aki teljes valójában át- és megéli Istentől kapott hivatását. Nem óhajt sem több, sem kevesebb lenni. De ugyanakkor szükséges a tanítványok részéről az a fajta bizalom és nyitottság, amely Isten ajándéka az embernek, és amely képessé tesz arra bennünket, hogy felismerve őt, igent mondjuk rá és terveire, amelyet velünk és rólunk álmodott meg. Nagyon szépen fogalmazza meg ezt Lisieux-iKis Szent Teréz, aki azt mondja „egyedül a bizalom, semmi más, nincs más út, mely elvezetne a mindent odaadó Szeretethez. A bizalom által a kegyelem forrása túlcsordul életünkben, az evangélium testet ölt bennünk s az irgalom csatornáivá tesz bennünket testvéreink felé” – és ezáltal talán másokat is akarva-akaratlanul Istenhez közelebb vonzhatunk. Mert csak így érheti el életünk Istentől rendelt célját, amelyet Krisztus Urunk a következőképpen fogalmazott meg: „legyetek a föld sója és a világ világossága” (Mt 5,13–14).
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/2-es számában.
