Néha bevalljuk magunknak, hogy túl sokat vállalunk abból, ami másoknak előny, ami pedig nekünk magunknak örömet hozna, azt elodázzuk. Néha kitör belőlünk a vágy, hogy egyszer majd mindent másképpen csinálunk, azonban nem akarjuk látni, hogy ahányszor lemondunk a saját álmainkról, annyiszor belőlünk valami elmarad, meghal. Ez az elmaradás eleinte észrevehetetlen: egy kicsit vagyunk türelmetlenek, egy kicsit nem szeretünk, egy kicsit hagyjál engem békén, csak egy vasárnap hiányzunk a hálaadásról, de ez a hiány bennünk megsokszorozza önmagát.
Néha későn vesszük észre azokat a falakat, melyeket mi húztunk fel és amelyekről azt gondoljuk, hogy védelmet adnak, holott az élet kilátását takarják el előlünk: amikor lehetnénk szívélyesek, de csak mogorva megjegyzés ömlik belőlünk, amikor a veszteségben kincsnek láthatnánk az életet, de csak a hibáztatáshoz értünk, amikor érzékelhetnénk az élet megannyi csoda megnyilvánulását, de csak a minősítés szavainak adunk hangot. Mesélhetnénk az álmainkról, de a mondanivalónkat azzal kezdjük legtöbbször a láthatatlan háttérben, hogy mit hallottam rólad. Azt is el szoktuk bizalmasan mondani, hogy ezeket igazán nem akarjuk, de mégis így élünk. Így kap az életünk színtelen alapot, ahonnan nehéz szárnyalni, még nehezebb hinni az Örökkévaló szeretetében.
A tusnádfürdői gyerekek az adventi koszorú második gyertya világánál egy-egy kisgyertyát emeltek a magasba és a gyermeki csodavilág őszintéségével énekelték, hogy a fényt nem rejtem el. Számomra megható volt, mert üzenete van. A kimerülést jó lenne akár egy csipetnyi időre is elcserélni a fényre, amelyet magamban nem rejtek el azok elől, akik számítanak rám.
Ennek az időszaknak az egyik legfontosabb látnivalója bennünk van, mégis annyiszor elnémítjuk. Csalódásaim ellenére miért kezdjem újra reménnyel az életet? Igazából ez az érzés az emberé és emberré lett Krisztusé, hogy a sötétség ellenére a fényt nem takarom el.
Van egy közös érzésünk, nekünk, embereknek és Istennek: hogy a fény a miénk. Temérdek mindennel tömítjük az életet, de mindezeknek az értéke abból a pillanatban buggyan elő, amikor a fényt nem kell elrejtenem sem a veszteség, sem az előny idején, mert a másik embernek akkor van a legnagyobb szüksége rám, amikor azt érzi, hogy terhére van mindenkinek. Ez a pillanat a fény győzelme a sötétség felett bennünk.
Van az életben, amire érdemes várni, hogy a megkötöttségeink helyett szárnyalni tudjunk. Ez a pillanat lehet, hogy későn történik meg bennünk és velünk, de ez a pillanat értelmet ad minden bukásunknak és hitbeli fényreményünknek.
Bilibók Géza
