Első olvasatra sokak számára egyértelműnek tűnhet Szent Ferenc követőinek életformája és a másokon való segítés közötti összefüggés, viszont ezen téma sokkal összetettebb. A kérdés bonyolultsága abból adódik, hogy bár Szent Ferenc egyszerűen és radikális szegénységben élt, de nem hozott létre semmilyen mozgalmat, alapítványt vagy akár ispotályt, ahol segíthette volna a szegényeket és a betegeket, ahogyan azt későbbi, főleg harmadrendi követői tették. Ennek ellenére, ha leprással találkozott, minden ellenérzését legyőzve közeledett felé, és regulájában külön kitér a betegek iránti együttérzés fontosságára.
A ferences lelkiséget élő karitatív rendeket a Szentlélek arra indította, hogy a szegénység vállalása mellett másokat is segítsenek. Hogy ebben a tevékenységben hogyan követhetjük Szent Ferenc példáját, azt a következőkben leírt eseményen keresztül vehetjük szemügyre, amelyet Celanói Tamás életrajza tár elénk: „Ferenc a világ összes szerencsétlenjei és nyomorékjai közt a leprásoktól irtózott legjobban. És íme, egy napon, mikor Assisi határában lovagolt, éppen egy leprás jött vele szembe. Bár nagy undort és félelmet érzett magában, mégis, nehogy a kapott parancs és a tett eskü megszegőjének tűnjék fel, rögtön leszállott lováról, és odalépett hozzá, hogy megcsókolja. Mikor azután a leprás alamizsnát kérőleg feléje nyújtotta kezét, nemcsak pénzt adott neki, hanem csókot is nyomott a kezére. Utána rögtön lóra pattant, figyelmesen ide-oda tekingetett, s bár minden irányban nyílt mezőség tárult eléje, és látását semmi sem gátolta, a leprást sehol sem tudta többé felfedezni. Csodálkozással és örömmel eltelve néhány nap múlva tudatosan megismételte az esetet: odament a leprások telepére, mindegyiknek pénzt adott, s mindegyiket kézen és szájon csókolta. Így a keserűt édesbe vette, és férfiasan készült a további parancsok teljesítésére.”
Ahogy a fentiekben olvashatjuk, Ferenc cselekedetének három mozzanata van. Elsőként leszállt a lováról és odament, vagyis addigi helyzetéből leereszkedett, egyenlővé tette magát a leprással és egy szinten beszélgetett vele. Második lépésként pénzt adott neki, vagyis konkrétan segített a szükséghelyzetben. A társadalom által kitaszított leprásnak, aki nap mint nap éhezett, hiába beszélt volna Isten szeretetéről, ha üres gyomorral otthagyja. A harmadik mozzanat pedig meghaladja az első kettőt, és egyben egy egészen bensőséges szeretetet fejez ki azáltal, hogy megcsókolja. Ezt Ferenc csak Isten szeretetétől átitatva tudta megtenni. Nem saját szimpátiáját vagy érzelmét mutatta meg, hanem cselekedetével tett tanúságot Isten feltétel nélküli szeretetéről.
Szent Ferencnek a leprásokhoz való viszonyulásából saját életállapotunknak és foglalkozásunknak megfelelően a következőket tanulhatjuk. A szegényekhez és kitaszítottakhoz való viszonyulásunkban az első lépésnek a közeledésnek kell lennie. Meg kell látnunk, hogy saját életünkben mi az a „ló”, amiről szükséges leszállnunk, leereszkednünk és úgy beszélnünk. Ebben segíthet minket annak tudatosítása, hogy Isten szemében egyenlőek vagyunk, így nincs jogunk arra, hogy magasabb rendűnek tartsuk magunkat. Ehhez kapcsolódóan szükséges észrevennünk a környezetünkben élő mai „leprásokat”, akik kitaszítottan élnek, lehetőségek és remény nélkül. A második lépésként fontos, hogy segítségünk valódi legyen, és az, amire az illetőnek szüksége van. Ezt viszont a maga valóságában csak akkor láthatjuk, ha valóban leereszkedtünk és nyitott szívvel figyeltünk. Végül pedig figyeljünk arra, hogy abban az adott helyzetben mi az a „több és jobb”, amire Isten hív minket. Hogyan tudjuk közvetíteni Isten szeretetét az előttünk álló „leprás felé”?
Útra való kérdések:
- Élnek-e környezetemben, munkahelyemen olyan kitaszított emberek, akik a reménytelenség állapotában vannak?
- Hogyan segítem a szegényeket, észreveszem-e, hogy valójában mire van szükségük?
- Feladat: Legalább az adventi időben igyekezzem úgy adakozni, hogy a segítséget kérő személy szemébe nézek!
Klarissza nővér
