Az adventi szent idő kapcsán a sokat idézett Ürögdi Ferenc talán kevésbé ismert verse jut eszembe, amely az Adventi csendben címet viseli, és amely így szól: „Advent! Csend van. / Nincs hang, csak lélek-beszéd. / Adventi csendben / Lehullok Uram eléd. / Adventi csendben / Csak hitem kis mécse ég, / Adventi csend van / Körülöttem mély a sötét. / Adventi csend van / Készül-e mondd a szíved? / Adventi csendben / Gyümölcsöt hoz-e a hited? / Adventi csendben / Szunnyadsz tán? / Lámpád sem ég? / Adventi csend van / Ébredj! Jön a remény.” Számomra mindig sokatmondó, elgondolkodtató és cselekvésre késztető. És éppen ezért az advent számomra a „lélek-beszéd” időszaka, amikor is a fáradt léptű monotonitást felváltja az istengyermeki hittel átszőtt élő és éltető remény. Kisgyerekkorom óta szívemben különleges helyet foglal el az advent, amely mindig attól különleges (számomra), hogy a görögkeleti hagyományt követve nem négy, hanem hathetes a készületi időszak (és amely november 15-én, 40 nappal karácsony előtt veszi kezdetét). Én magam is már elkezdem a befele figyelést, a ráhangolódást az ünnepre, s amely így nem lep meg váratlanul, készületlenül. Ezt a „szokást” már a teológiai évek alatt elkezdtem gyakorolni, mert valamiképpen mindig kevésnek bizonyult (számomra) az adventi szent idő, amely szédítő sebességgel jön és megy. És eközben a szomorú tapasztalat, hogy egyik taposómalomból a másikba esünk bele anélkül, hogy minőségi szempontból tudnánk gyümölcsözően felhasználni magunk és mások számára.
Mint ahogy sokaknak, úgy nekem is emlékeimben él a hajnali szentmisék fennköltsége, annak minden meghitt pillanata, ahogy édesanyámmal és nővéremmel betértünk a zsúfolásig megtelt istenházába. És ahonnan nem tántoríthatott el semmi sem. Talán ez az a pont, amely megadja az adventi várakozás szépségét és magasztosságát – így felnőttkorban is –, hiszen ezáltal válik élővé és megfoghatóvá a mindennapokban. Mégis az évek múlásával valami több adódik hozzá, többletjelentéssel és tartalommal bír, hiszen más élethelyzetben, más életállapotban vagy éppen más körülmények között talál, és valamiképpen ettől lesz több és gazdagabb a várakozás és annak megszentelése. Ehhez persze hozzáadódnak azon a „rituálék”, amelyekkel törekszünk ünneplőbe öltöztetni vihar verte, gond cserzette lelkünket, és amelyek segítenek az elmélyülésben. Személy szerint én az adventi naptárt (minden napra egy segítő elmélkedés, egy szentírási rész, egy jótettre sarkaló gondolat) részesítem előnyben, de ott van az elcsendesedés, az ima, a roráté… stb. – mind olyan erőforrások, amelyek keretet adnak és adhatnak a tevékeny várakozásnak, különösen a túlzsúfolt mindennapokban. Nagy segítség lehet, ha tudunk úgy tekinteni a karácsonyt megelőző időszakra, mint a feltöltődés, lelki ráhangolódás, az Istenre és az önmagunkra találás csodálatos lehetőségére. Mert valljuk be őszintén, néhanapján nekünk is rendezni kell sorainkat, s különösen így van ez a kikopott vagy éppen megfakult Isten- és embertársi kapcsolatainkkal is, amelyeket csakis a ráfordított minőségi idővel lehet rendbe hozni. Éppen ezért az advent erre is jó lehetőség, ha úgy látjuk és tapasztaljuk, hogy e téren vannak hiányosságaink, akkor mindenképpen érdemes úgy alakítani mindennapjainkat, készületünket, hogy sikerüljön mindent gyümölcsözően orvosolni, rendbe hozni.
Számomra mindig jó tapasztalat, amikor az adventi szent időben sikerül picivel több időt szánni az istenkapcsolatomra, amelyből aztán a mindennapokban töltekezem. Csodálatos felismerés, hogy a jó Istennek adott idő mindig megtérül és bő gyümölcsöt hoz magam és mások számára. De ehhez hasonlóan a társas kapcsolatainkat is érdemes szemügyre venni, az esetleges mulasztásokat jóvá tenni, meglátni és beismerni szeretetlenségeinket, vagy éppen az elvárás helyett a megvárás „lelkiségét” gyakorolni, hogy emberséges emberek legyünk, illetve maradhassunk embertársaink számára. Talán ha így készülünk, ha engedjük, hogy az adventi koszorú fényeiben mi is, más is megfürdőzzön, megmelegedjen, jobb emberré váljon, akkor méltón készülhetünk karácsonyra, és méltán remélhetjük, hogy szállást vesz nálunk az Úr.
Olasz Béla
Az írás megjelent a Vasárnap 2023/49-es számának Az Istenre és önmagunkra találás csodálatos lehetősége, Így készülnek állandó szerzőink az adventre című összeállításban.
