† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, s nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31–46
Az egyházi év végéhez közeledve (és azt lezárva) egyre többször hallunk a végidőkről, az utolsó ítéletről, a számadásról, amikor mindenkinek eldől a sorsa aszerint, hogy jót vagy rosszat cselekedett életében. Ha még emlékszünk az elmúlt vasárnapok evangéliumaira, több alkalommal megjelent a „sírás és fogcsikorgatás” és a „külső sötétség” képe, amely igaz volt a balga szüzekre, a gonosz és lusta szolgára és most az Úr balján állókra, akik az örök kárhozatra ítéltettek tetteik miatt. Számunkra talán ijesztően hathat Jézus végidőkről szóló tanítása, amelynek – ha jól megfigyeljük – az alapja nem más, mint az Isten és felebarát szeretetének a parancsa. S mindez pedig az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásában tetőződik be, amelyben a lehajló szeretet, az önmagát pazarló jóság és a szerető irgalom ölt testet.
Találóan fogalmaz Kalkuttai Szent Teréz anya, aki azt mondja: „sokan vannak a világban, akik egy darabka kenyérre éheznek, de még többen olyanok, akik csak egy kis szeretetre. Mert a testi betegségekre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani.” Talán társadalmunkban éppen ezért ennyire aktuális Jézus eszkatológiáról szóló tanítása, mert gyakran éppen mi vagyunk azok, akik megfeledkezünk a szeretetparancs radikális megéléséről (éhezőknek enni adni, szomjazóknak italt adni, idegeneket befogadni, ruhátlanokat felruházni, betegeket látogatni…), amely a mai evangélium szerint a legfőbb mérce az utolsó ítélet kapcsán. De miben tévedtek az Úr balján állók a jobbján állókhoz képest? Hiszen az evangélium tanúsága szerint az Úr ugyanúgy megadta a lehetőséget a „gonosztevőknek” is, hogy jót tegyenek. Talán az elnehezült szív, amelyet megbénított a vakság és a betokosodott gondolkodás? Talán a mindennapi élet gondja-baja, amely elfojtotta még azt a mustármagnyi hitet is? Vagy talán a csalóka gazdagság, amely a mértéktelen birtoklási vágyban megmérgezett mindent és mindenkit? Nem tudjuk, hogy miért nem ismerték fel az Urat, de azt elmondhatjuk – Jézus tanítása szerint –, hogy a tiszta szívű látja az Istent (Mt 5,8). Nagyon szépen fogalmazza meg ezt Isten szolgálója Mester Mária Margit: „felebarátunk személyében maga Krisztus, maga az Isten lép elénk. A dolog legmélyebb oka pedig az, hogy aki testvérét, felebarátját szereti, az magát az Istent, a Szentháromságot utánozza, annak a belső életében, ahol az Atya szüli a Fiút és a kettő a Szentlélekben szereti egymást. A kölcsönös szeretet egységbe, közösségbe fűz minket embertársainkkal.”
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2023/48-as számában.
