A napfényes Szent Péter téren tartotta meg a szentatya az általános kihallgatást október 11-én, melynek keretében folytatta az evangelizáció iránti szenvedélyről és a hívők apostoli buzgóságáról szóló katekézissorozatát. Beszédében a szudáni Bakhita Jozefinának, a megbocsátás szentjének életéről elmélkedett. Az audiencia végén a pápa aggodalmának adott hangot amiatt, ami Izraelben és Palesztinában történik.
Az apostoli buzgóságról szóló katekéziseink útján ma Szent Bakhita Jozefinának, egy szudáni szentnek a tanúságtétele lesz inspiráló forrás számunkra. Sajnos Szudánt hónapok óta szörnyű fegyveres konfliktus sújtja, melyről keveset beszélnek manapság. Imádkozzunk a szudáni népért, hogy békében élhessen! De Szent Jozefina híre minden határt átlépett, és mindazokhoz eljutott, akiktől megtagadják az identitást és a méltóságot.
1869-ben Dárfúrban született, a meggyötört Dárfúrban! Hétéves korában elrabolták a családjától, és rabszolgává tették. Elrablói Bakhitának nevezték, ami azt jelenti, hogy „szerencsés”. Nyolc gazdája volt – egyik eladta a másiknak. A gyermekkorában elszenvedett fizikai és lelki szenvedések miatt elvesztette az identitását. Aljas módon bántak vele, sok erőszakot szenvedett el: testén több mint száz sebhelyet viselt. Ő maga azonban így vallott: „Bár rabszolga voltam, sosem estem kétségbe, mert azt éreztem, hogy egy titokzatos erő támogat engem.”
Ezt hallva tegyük fel a kérdést: mi lehetett Szent Bakhita titka? Tudjuk, hogy a bántalmazottak maguk is gyakran bántalmazókká válnak; az elnyomottak könnyen válnak elnyomókká. Ezzel szemben az elnyomottak hivatása az, hogy az emberség helyreállítóivá válva felszabadítsák magukat és elnyomóikat. Csak az elnyomottak gyengeségében nyilvánulhat meg Isten szeretetének ereje, amely mindkettőjüket felszabadítja. Szent Bakhita nagyon jól kifejezi ezt az igazságot. Egy nap a gyámja egy kis feszületet ad neki, ő pedig, akinek soha semmije sem volt, féltett kincsként őrzi. Amikor nézi, belső felszabadulást tapasztal, mert úgy érzi, hogy valaki megérti és szereti, s ezért ő maga is képes megérteni és szeretni: ez a kezdet. Megértettnek érzi magát, szeretettnek érzi magát, s ennek következtében képesnek arra, hogy megértsen és szeressen másokat. Azt fogja mondani ugyanis: „Isten szeretete titokzatos módon mindig kísért engem. Az Úr annyira szeretett engem: mindenkit szeretni kell (…), »szimpatikusnak«, vagyis együttérzőnek, együtt szenvedőnek kell lenni!” Ilyen Bakhita lelke. A szimpatizálás azt jelenti, hogy együtt szenvedünk a világ megannyi embertelenségének áldozatával, és együttérzünk azokkal is, akik hibákat és igazságtalanságokat követtek el. Ezzel nem igazoljuk, hanem humanizáljuk őket. Szent Bakhita ezt a simogatást tanítja nekünk: ez a humanizálás, az emberivé tétel. Amikor az egymás elleni harcnak, a megosztottságnak, az ellenséges érzéseknek a logikájába lépünk, elveszítjük emberségünket. Pedig sokszor inkább azt látjuk, hogy emberségre van szükségünk, arra, hogy emberibbek legyünk. És épp ezt a munkát, a humanizálást tanítja nekünk Szent Bakhita: emberibbé tenni magunkat és emberibbé tenni másokat.
A kereszténnyé lett Bakhitát átalakították Krisztus szavai, melyeken naponta elmélkedett: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). Ezért mondta: „Ha Júdás bocsánatot kért volna Jézustól, ő is irgalomra lelt volna.” Mondhatjuk, hogy Szent Bakhita élete a megbocsátás egzisztenciális példázatává vált. Milyen gyönyörű, ha elmondhatjuk valakiről, hogy „képes volt, mindig képes volt megbocsátani”. És valóban, ő mindig képes volt rá, sőt, élete a megbocsátás egzisztenciális példázata. Bocsássunk meg, mert akkor nekünk is megbocsátanak. Ne felejtsük el: a megbocsátás Isten simogatása mindannyiunk felé. A megbocsátás szabaddá tette őt. Előbb az Isten irgalmas szeretetéből kapott megbocsátás, majd az általa adott megbocsátás szabad, örvendező, szeretni képes nővé tette őt.
Bakhita képes volt a szolgálatot nem rabságként, hanem önmaga szabad odaajándékozásának kifejezéseként megélni. Ez nagyon fontos: önként vált szolgává – előbb eladták rabszolgának, de azután szabadon maga döntött úgy, hogy szolgává válik, vállára veszi mások terheit. Életpéldájával Bakhita Szent Jozefina megmutatja nekünk az utat, amelyen megszabadulhatunk rabságainktól és félelmeinktől. Segít, hogy leleplezzük képmutatásainkat és önzőségünket, hogy legyőzzük a neheztelést és megküzdjünk a konfliktushelyzetekkel. Szüntelenül bátorít is bennünket.
Kedves testvéreim és nővéreim, a megbocsátás nem elvesz, hanem ad! Mit ad a megbocsátás? Méltóságot! A megbocsátás nem elvesz, hanem méltóságot ad az embernek, arra késztet, hogy tekintetünket magunkról a másik felé fordítsuk, hogy – persze – gyarlónak lássuk, mint amilyenek mi vagyunk, de mindig testvérnek és nővérnek az Úrban. Testvéreim és nővéreim, a megbocsátás annak a buzgóságnak a forrása, amely irgalmassággá válik, s alázatos és örömteli életszentségre hív, mint amilyen Szent Bakhita életszentsége volt.
A szentatya felhívásai az általános kihallgatás végén
Könnyezve és aggodalommal követem továbbra is, ami Izraelben és Palesztinában történik: sokakat megöltek, számosan megsebesültek. Imádkozom azokért a családokért, akiknek ünnepnapját gyásznappá tették, és követelem a túszok azonnali szabadon bocsátását. Akit megtámadtak, annak jogában áll védekezni, de nagyon aggaszt a Gázai övezet ellen indított teljes ostrom, melyet az ott élő palesztinok elszenvednek: ott szintén sok az ártatlan áldozat. A terrorizmus és a szélsőségesség nem segít megoldani az izraeliek és palesztinok közötti konfliktust, hanem táplája a gyűlöletet, erőszakra és bosszúra sarkall, és csak szenvedést okoz mindkét félnek. A Közel-Keletnek nem háborúra, hanem békére, igazságosságon, párbeszéden és a testvériség bátorságán alapuló békére van szüksége.
Szeretnék külön megemlékezni Afganisztán lakosságáról, amely sokat szenved egy pusztító földrengés következtében, mely több ezer áldozatot követelt, sok nő és gyermek is van köztük, és miatta sok ezer embernek kellett elhagynia otthonát. Arra kérek minden jóakaratú embert, hogy segítse ezt a már így is olyannyira megpróbált népet, és a testvériség szellemében járuljon hozzá az emberek szenvedésének enyhítéséhez és támogassa a szükséges helyreállítási munkálatokat.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Magyar Kurír
