Az igazán fontos

0
999

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben: Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak! Ezek az evangélium igéi. Mt 22,1–14

Jövünk, megyünk, dolgozunk, (keveset) pihenünk, intézzük ügyes-bajos dolgainkat, rutinszerűen éljük mindennapjainkat, néha túlpörgetve és kizsákmányolva magunkat, másokat a megfelelési kényszer és a perfekcionizmus súlyos terhe alatt. Mert életritmusunkhoz hozzátartozik a lüktetés, a dinamizmus, az (örök) életre törekvés, az a mély és hiteles Isten utáni vágy, amely tudva-tudattalanul mozgat mindent és mindenkit. Valahogy így élünk a mindennapokban, kísértések és megpróbáltatások, áldások és szeretetteljes, meghitt megtapasztalások közepette, amikor mérlegre kerül emberlétünk, értékrendünk, az, hogy mi, illetve ki is az igazán fontos számunkra. Ez a belső harc, amelyet minden nap és minden pillanatban meg kell vívnunk önmagunkkal, és amelynek csupán egyetlen kérdése van: Isten ellen vagy Isten mellett, vele vagy nélküle? Ez az a választási szabadság, az a döntéshelyzet, amikor és amelyben határozunk, hogy a szeretet, a remény, a megbocsátás hiteles tanúi és hordozói leszünk, vagy csupán a felszín csábításának engedve meghasonlott módon és szívvel éljük mindennapjainkat, amely pedig nem az (örök) életre vezet.

A mai evangélium talán ezért vág a húsunkba, ezért hatol a csontig, mert ez a kérdés kerül terítékre: mennyire fontos a meghívottaknak, a „hivatalosoknak” az Úr menyegzős lakomája? Olvasva az evangéliumot mi is tudjuk rá a választ, mégis az Úr nem adja fel, azt mondja: „akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre” – és milyen jó tudni, hogy Isten nem adja fel, kudarcaink, személyes és közösségi bűneink láttán sem hátrál meg, mert tudja, amit mi gyakran elfelejtünk: „az ember alapvetően jó, és magán hordozza Isten lenyomatát, az ő világosságának a szikráját” (XVI. Benedek pápa). Ha ezt el merjük hinni, hogy mi Isten gyermekeiként, szeretett fiaiként és leányaiként arra születtünk – ahogy Szent II. János Pál pápa fogalmaz –, hogy a „szeretet civilizációját építsük”, azáltal, hogy felelősségteljesen megéljük az Isten- és emberszeretet parancsát, és akkor életünk virágba borul, messzemenő távlatokra nyílik, ahol megjelenik az önajándékozás, az érdek nélküli szeretet, szívbéli öröm és jóság.

Isten szolgálója Mester Mária Margit vallotta: „az én utam a szeretet, nincs időm másra” – mert életünk csak akkor lesz teljes, teljesebb élet, ha erre a szeretetre rá merjünk bízni magunkat nap mint nap, ott, ahol és azokkal, akikkel vagyunk, ahol élünk, a mindennapokban, jártunkban-keltünkben, mert csak az egy szükségesre kell igazán időt és energiát fordítunk, mert a többi szép lassan megadatik, hozzáadódik…

Olasz Béla