† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt válaszolta: »Nincs kedvem!«, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram!«, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?”
Azt felelték: „Az első.”
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!”
Mt 21,28–32
Kritikus vélemények, felszínes megosztások, szubjektív meglátások, építő és leépítő hozzászólások, másokat becsmérlő megjegyzések, amelyek jelen vannak – igen nagyszámban – mind a valós, mind a virtuális világban. Többen úgy vélik, hogy szabadon – különösebb utánajárás és megokolás nélkül – formálhatnak rosszalló véleményt mindenről és mindenkiről, amely csupán az egyéni perspektívákból táplálkozik. És igaz ez ránk is – nagyon kevés kivétellel –, amikor Istenről, egyházról, a kinyilatkoztatott igazságokról vagy éppen egyházi tanításról van szó. De igaz a mindennapi élet apró-cseprő dolgaira is, hiszen sokszor hajlamosak vagyunk a formalizmusba, a látszatba menekülni – amely ideig-óráig megtart –, mint hogy megpróbálnánk önmagunkat adva se többnek, se kevesebbnek látszani, mint Isten szeretett gyermekeinek, mivel azok is vagyunk, s ennek okán a mennyország örökösei is.
De valahogy mintha a mennyország ígérete, annak valósága elhalványult volna életünkben, és éppen erről beszél az Úr Jézus a mai evangélium kapcsán, hiszen amikor szavaink nem fedik tetteinket, akkor az a fajta diszharmónia jelenik meg életünkben, amely nem az (örök)életre vezet bennünket. Mert ahogyan a mai evangélium bizonyítja, a Krisztus-követés a szavakon túl kezdődik, a tettekkel, hogy hogyan bánunk a mellettünk élő és lévő emberekkel, hogyan gondoskodunk a rászorulókról, hogyan ismerjük fel szenvedő embertársainkban a szeretetünkre éhező és szomjazó Krisztust. Valahol itt kezdődik a Krisztus-követés hogyanja és mibenléte, és nagyon szépen fogalmazza meg ezt Marthe Robin francia misztikus, aki azt mondja: „minden élet egy szentmise, és benne minden lélek egy ostya, amely átváltoztatásra vár”. Erre az isteni titokra kell igent mondanunk életünk minden napján, hogy életünk odaajándékozott életté válhasson mások számára, ahol már nincs önzés, önérdek, képmutatás, hanem tiszta, forrásozó szívbéli hit és szeretet van, amely a szolgálatban ölt testet, a másik szolgálatában. Szent VI. Pál pápa mondta, „korunknak nem tanítókra, hanem tanukra van szüksége” – a szeretet, az irgalom, a megbocsátás tanúira, mert ezt várja tőlünk a világ, hogy hű tanuknak bizonyuljunk a Krisztus-követés útján. Ha így jövünk-megyünk a világban, akkor talán felsejlik valami szép Krisztusból életünkben, valamit talán a mellettünk élők is megsejtenek abból az isteni titokból, amelyből mi is részesedtünk. Szavak és tettek: ha Istenről szólnak, akkor őhozzá vezetnek bennünket is, másokat is, s eközben talán mi is a helyünkre kerülünk s beköszönt a béke…
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2023/40-es számában.
