† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben:
Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Mt 18,21–35
Megbocsátunk, de valahogy felejteni nem felejtünk, és ezért a cél szentesít minden eszközt. A revans nem maradhat el, és így lesz a támadásból a legjobb védekezés, ezért a megelőző csapás megengedett vagy már szükségszerű. Hiszen meg kell büntetni a bűnöst, sőt elrettenteni, mert mivé lesz így a világ… S talán miközben mások – vélt vagy valós – bűneit söpörjük ki az alól a bizonyos szőnyeg alól, addig nem kell tudatosítani magunkban, hogy mi is mennyire rászorulunk Isten és ember irgalmára a mindennapokban, hogy nekünk is éppen úgy – vagy ha nem jobban – szükségünk van a megbocsátásra. Mert akármilyen farkastörvényű világban is élünk, tapasztaljuk, hogy gyakran a látszat csal, mert senki sem olyan erős, mint amilyennek mutatja magát, hanem mindannyian gyarló, törékeny emberek vagyunk, akik akarva-akaratlanul vágynak a könyörületre, a lehajló, szolgáló szeretetre.
Nagyon szépen fogalmazza meg ezt XVI. Benedek pápa: „az irgalmasság valójában az evangéliumi üzenet központi magja, voltaképpen Isten neve, az az arc, amellyel Isten megmutatkozott… Az egyház arca is ettől az irgalmas szeretettől ragyog.” És a mi arcunknak is ettől kell ragyognia, hiszen Isten emberbe vetett bizalmából forrásozik. De mi az, ami az irgalmas szeretet akadálya lehet? Talán akadályként az önelégültség, a kicsinyesség, a sértődöttségre való hajlam említhető meg, amely a ma keresztényét, Krisztus-követőjét is igen gyakran jellemzi, hiszen hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az Úr velünk is – hány és hány esetben – gyakorolt és gyakorol megbocsátást, mert nem mond le rólunk, terve van velünk. És talán nekünk is így kellene tenni a mellettünk élő emberekkel.
De említhetjük a kicsinyességet, amikor szőrszálhasogató, aprólékoskodó módon vizsgáljuk és listázzuk mások bűneit, tévedéseit vagy éppen botlásait, és eközben engedünk a felszínes ítélkezésnek, amely kiöli szívünkből a felebaráti szeretetet. A sértődöttségre való hajlam napjainkban egyre inkább növekvő tendenciát mutat, hiszen gyenge lábakon álló identitásunk – hogy Isten szeretett fiai és leányai vagyunk – alapjaiban sérül már a kezdet kezdetén, és ebből kifolyólag már eleve gyanakodó bizalmatlansággal tekintünk mindenre és mindenkire. Pedig talán éppen nekünk kellene másképp tenni, hiszen arra kaptunk meghívást, hogy Isten irgalmas szeretetének eszközei legyünk, hogy az irgalom, a megbocsátás, a kiengesztelődés ne csupán hangzatos szófoszlányokká silányuljanak, hanem olyan élő és éltető igékké, amelyek képesek emberi életeket megváltoztatni. Így talán igaz lehet ránk is Don Bosco mondása, miszerint „az igazi katolikus bosszúja a megbocsátás, és az imádság azért, aki megbántotta.”
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2023/38-as számában.
