† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben:
Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!”
Azután így szólt tanítványaihoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért?
Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.”
Mt 16,21–27
Bizalom vagy bizalmatlanság, hit vagy kétség, Isten- vagy emberközpontúság, mindent odaadni, vagy csak azt a bizonyos, jól kimért részt, mindig vele, vagy csak amikor szükségünk van rá, szeretetből vagy félelemből, másokkal vagy mások nélkül? Érdekes kérdések, amelyek akarva akaratlanul átjárják mindennapi éltünket, hiszen Krisztus-követőkként mi magunk is gyakran szembesülünk a világban és a bennünk is jelen lévő kettősségekkel. Végső soron minden határhelyzet egyben döntéshelyzet is, hiszen döntünk a mostani és majdani (örök) életünk hogyanjáról és mikéntjéről.
A mai evangéliumi szakasz nagyon szépen rávilágít arra, hogy Krisztus-követőként mire kell nagyon figyeljünk, és ez nem más, mint a feltétel nélküli hit és bizalom Isten iránt, akire teljes mértékben rábízhatjuk magunkat, életünket. Ezt a hitet kell törékeny cserépedényként óvnunk szívünk csendjében a világ zajától. Mert – ahogyan Péter apostol – mi is olyan könnyen ellankadunk, elbátortalanodunk, és szárnyaszegetté válunk a világban a nehézségek, a problémák és gondok láttán. Amikor az Úr a szenvedéséről, haláláról beszél, akkor Péter apostolban kétely ébred fel, hiszen az „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled” kijelentés mögött ott van az is, hogy akkor érdemes volt-e otthagyni a halászhajót, a biztos megélhetést, a családot, érdemes volt-e annyi mindenről lemondani. Ha úgyis ez lesz a vége, akkor mi lesz a reményeinkkel, a vágyainkkal, a jól és időigényesen megszőtt álmainkkal, végső soron mi lesz velünk, ha a Mesterre is a szenvedés és a halál vár? És talán ez az a pont, amikor jól rátapintunk a Krisztus-követés válságára, amely gyakran a ma élő Krisztus-követőt is megkísérti. Ahogy Péter sem, úgy mi sem figyelünk eléggé az Úrra, hiszen ő maga mondja, hogy „megölik, de harmadnapra föltámad a halálból”, azaz nem hagy el bennünket, Feltámadottként járja velünk az élet megannyiszor nehézkes és rögös útját.
Ehhez azonban feltétel nélküli, szívből jövő hitet kér az Úr tőlünk, amely nem számolgat a Krisztus-követés útján, hanem szabadon, örömmel és szeretettel ajándékoz oda mindent. És ezt csak úgy tehetjük, hogyha teljesen rábízzuk magunkat Istenre. Ehhez kell a bátorság, a szívbéli hit és szeretet, hogy igent mondjuk életünk kalandjára, amely a feltámadt Krisztusra mutat, és amely nem merül ki a felszínes vallásgyakorlatokban, amely nem felszínes magamutogatás, hanem élő és éltető kapcsolat. Ehhez újra és újra el kell indulni a mindennapokban, ahol Isten számít ránk, járva a tevékeny szeretet és a ráhagyatkozó bizalom leleményes útján.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2023/36-os számában.
