A XXIV. közösségépítő, lelkigyakorlatos és továbbképző Fraternitás tábort tartották fogyatékkal élőknek, krónikus betegeknek, valamint a hozzátartozóiknak augusztus 7–19. között. A Fraternitás tábor célja a feltöltődés, kikapcsolódás, nevelés és tanulás mellett esélyt adni arra, hogy a gondozó is megpihenhessen, felszusszanhasson, tehermentesítve kikapcsolódhasson és a fogyatékossággal élő helyes hozzáállást sajátítson el a beilleszkedés tekintetében, illetve megismerkedhessen hasonló helyzetben lévő társakkal, új megoldási stratégiákkal, élethelyzetekkel. Az eseményről Simon Judit-Gyöngyi programfelelős számol be.
A tábor augusztus 7-19. között zajlott két csoportban, 30 és 37 személy (Hargita és Maros megye több településéről, valamint Magyarországról) töltött hat-hat napot Szelterszen, Szentegyháza mellett. A tábor három fő témára épült: istentapasztalat, közösség, evangelizáció-szeretetszolgálat.
Három felekezet részéről voltak meghívottjaink, szentmise, istentisztelet keretében szóltak hozzánk: római katolikus részről Tuzson Attila marosvásárhelyi kisegítő lelkész, Richter Mátyás kalocsai érsekségi titkár és Csáki Ferenc Fülöp OFM udvarhelyi segédlelkész, továbbá református részről Szabó István lelkész és a Bonus Pastor Alapítvány projektvezetője, unitárius részről pedig Balázs Sándor nyugalmazott lelkész és a Romániai Falugondnokságok Szövetségének elnöke.
A három nap elmélkedéseit különböző gyakorlatokkal fejeztük be: volt vezetett ima, csendben figyelő beszélgetés párban, illetve kiscsoportos beszélgetés. A tábori tevékenységek mellett az egymásra figyelést az őrangyalos játék is segítette. Aki jobban el akart mélyülni a Szentírással való elmélkedésben, vezetett imaalkalmakon vehetett részt fakultatív módon. A napi programokat különböző játékokkal, énekléssel fűszereztük. Természetesen nem maradt el a kézműves program, a gyógyfürdő és a strandolás sem.
A délelőttök folyamán saját istentapasztalatunkon próbáltunk elgondolkodni, hiszen mindannyian tehetünk spirituális életünk fejlődéséért, példát véve Jézus és az Atya kapcsolatáról. Jézusnak meghitt, közvetlen és bizalomteljes kapcsolata volt az Atyával, aki mindig időt hagyott magának az imádkozásra. Időnként félrevonult, majd apostolai körében felujjongott. Alázatos imádságban láthatjuk, közvetlen, gyermeki kapcsolatban nyilvánult meg az Atyával szemben, egyedülálló, spontán, magától értetődő módon tesz tanúságot erről a kapcsolatról. Olyan mély és meghitt kapcsolat ez, ami szorosan az Atyához fűzi, és sohasem akar távol maradni. Mégis kivétel nélkül mindenkihez közel megy. Nem marad meg az Atyával való kapcsolat szintjén, minden mást kizárva, hanem „leereszkedik”, közeledik mindenki máshoz, főleg a legkitaszítottabbakhoz, hogy felemelje ebbe az idilli kapcsolatba, az Isten megtapasztalásába, egy új istenkép megismerésére. Erre hívtuk mi is a résztvevőket, hogy felismerjék saját istenkapcsolatuk mibenlétét. Jézus példája rámutat, hogy istenkapcsolatunkból kell fakadjon a másikhoz való fordulás is. Így jutottunk el a közösség témakörhöz, hiszen az istenkapcsolat, bár személyes, mégis közösségbe hív, és egyre jobban elvezet a másik emberhez, aki mellettem van, akivel közösségben élek.
Elgondolkodtunk, hogyan vagyunk mi egymással a Fraternitáson belül, amikor épp nem szolgálunk, vagy amikor egymást szolgáljuk. Milyen közös tevékenységeink vannak, amelyekkel ápoljuk az egymással való kapcsolatot? Mindezen kérdéseken túl a tágabb közösségre is fokuszáltunk, amikor együtt másokat szolgálhatunk, szolgálunk. Mint egy hármas szökőkút, melynek a legfelső emeletének közepéből fakad a víz (istenkapcsolat), ami aztán eléri a közvetlen közösséget, amelyikben élek, és tovább folyik a harmadik legszélesebb medencébe, ami már távolabb esik, de mégis hatással van rá az Istennel való kapcsolatom. Ezért is próbáltunk visszagondolni múltbeli tapasztalatainkra és figyelni jövőbeli vágyainkra, amivel hozzájárulhatunk az ima és a cselekvés összhangjában az evangelizációhoz és a szeretetszolgálathoz, függetlenül attól, hogy ki milyen fizikai vagy szellemi adottságokkal rendelkezik. A lényeg, hogy megtaláljuk az Istenhez vezető utunkat, és másokat is segítsünk az üdvössége útján.
Isten szeretete, megváltása és küldetése egyetemes, mindenkinek szól, aki megismerte Krisztust. Csak rajtunk áll, hogy mit kezdünk vele. Mert „ami a lélek a testben, azok a keresztények a világbanˮ (LG 38). Mindenkire érvényes, hogy „minden rendű és állapotú Krisztus-hívő meghívást kap a keresztény élet teljességére és a szeretet tökéletességére, s ez a szentség a földi társadalomban is előmozdítja az emberibb életmódotˮ (LG 40). Ez a szentség útja, az oda-vissza hatás. A fogyatékossággal élőnek is megvan a saját küldetése, és ezt kell követnie: „Tehát minden Krisztus-hívő életének állapota, feladatai és körülményei által napról napra jobban megszentelődik, ha hittel fogad el mindent a Mennyei Atya kezéből, és együttműködik az isteni akarattal, úgy, hogy a földi élet szolgálatával mindenkinek nyilvánvalóvá teszi azt a szeretetet, mellyel Isten szereti a világot.ˮ (LG 41)
A fogyatékossággal élőnek is fel kell ismerniük a képességeiket, és ezt kell jó illatú áldozatként felajánlaniuk Istennek szenvedéseik mellett. Nemcsak az imájuk fontos, hanem a munkájuk is, amit felajánlhatnak épp fogyatékosságuknak köszönhetően, képességeik kifinomultsága, érzékenysége, szenvedéseiknek felvállalása által. Teljes értékű, emberhez méltó életet akkor élnek, ha imádságban egyesülnek Istennel, szenvedéseiket tudatosan felajánlják az egyházért (vagy valamilyen jó cél érdekében), hiszen e felajánlás nem veszhet kárba, de az Istennel való kapcsolatból fakadó munka sem, mert minden ember az Isten és a felebaráti szeretetben teljesedhet ki igazán.
Simon Judit-Gyöngyi programfelelős
