A barátság sokunk számára természetes és adott, természetes az, hogy vannak barátaink, hogy van(nak) esetleg egy legjobb barátunk/barátnőnk és furcsa, ha valaki arról számol be, hogy nincsenek barátai, netán soha nem is volt barátja.
A (hiteles) barátság magába foglalja a kapcsolódási igényünket, hogy valakihez oly módon közeledjünk, hogy felfedjük a gondolatainkat, érzéseinket és szerencsés esetben a félelmeinket is. Ugyanakkor lehetőséget nyújt a visszajelzésekre és a megéléseinknek, tapasztalatainknak a megerősítésére, szükség esetén ezek korrigálására is. A barátság mint olyan, lehetőség a személyiségfejlődésre is, hiszen a barátommal együtt kipróbálhatok új dolgokat, kölcsönösen motiválhatjuk egymást a félelmeink legyőzésére és olyan helyzetek megélésre, ahol a másik biztató szava nagyon sokat nyom a latban.
A barátok létezése az életünkben ugyanakkor a szociális normalitás fokmérője is lehet, hiszen akinek vannak barátai az rendben van, kevésbé szembeszökő módon üt el az átlagtól.
A társas érintkezés iránti igény természetes, születésünk óta jelen van és nagymértékben hozzájárul a barátságok kialakításához is. Gyerekkorban könnyedén barátkozunk, könnyebben megbízunk társainkban, és a barát szó szinte súlytalan, a barátságok tétje mindössze, hogy játszunk egy jót együtt. Ekkor kezdődik el az a tanulási folyamat is, amiben tanuljuk, hogy barátságban osztozhatunk többen is, bár a kizárólagos jellegű barátságra való igény végig jelen van. A barátságok kialakulását elsősorban a fizikai közelség és a találkozások gyakorisága határozza meg. Kamaszkorban a barátok szerepe nagyon nagy fontossággal bír, hiszen ekkor a barátok kerülnek az első helyre, az ő véleményük, meglátásuk válik a legfontosabbá, és ők maguk is fontos eszközei a szülőkről való érzelmi leválásnak, a felnőtté válásnak és az önállósodásnak. Hogy ebben az időszakban ki válik a barátunkká, azt meghatározza a szimpátia és fizikai proximitás mellett, hogy mi a célunk és milyen közös tevékenységek irányába tudunk elköteleződni.
Felnőttkorban a barátság szó súlya megváltozik és a barátság egyre értékesebbé válik, egyre többen fedezzük fel, hogy a barátságot valamivel éltetni kell és ugyanakkor egyre több barátság szűnik meg. A fiatal felnőttkor az az időszak, ami talán a legjobban átszitálja az embereket és a rostán fennmaradnak azok, akikkel elsősorban közös az értékrendünk. A hosszú ideig fennmaradó barátságokhoz sok más tényező mellett a közös élmények, a folyamatos személyiségfejlődés mindkét fél részéről és a hiteles, őszinte kapcsolódás járulnak hozzá.
A barátságok pozitív hatással vannak az egyénre, hiszen a hiteles kapcsolatok, ahol önmagunkat felvállalhatjuk, ahol elfogadnak és megtartanak, hozzájárulnak testi és lelki egészségünk megtartásához, ily módon egészségmegőrző szerepük van.
A baráti szerep a nagyfokú biztonsággal együtt, megfelelő keretet nyújthat a folyamatos személyiségfejlődésre, ezen belül pedig fejlesztheti az empátiát, asszertivitást, az erőszakmentes kommunikációt, hiszen a barátságok érzelmi töltete a párkapcsolatokhoz viszonyítva kevésbé intenzívebb, kisebb a sérülési és súrlódási felület is.
Hatással vannak ugyanakkor a kapcsolatainkra is, hiszen megtanítanak bennünket az elfogadásra, a közösen gondolkodásra és a közös akcióra is. Ugyanakkor csökkenthetik a feszültséget és a nyomást különböző kapcsolatainkban, azáltal, hogy például a férjet/feleséget/szülőt mentesítik a barát/barátnő szerepéből. Ily módon sok párkapcsolati probléma is megoldódhat, olyan problémák, amelyek abból adódnak, hogy a párok minden szerepet egyszerre töltenek be egymás életében, illetve a szülőről való érzelmi (újra)leválás is jobban meg tud valósulni.
Amennyiben nincsenek barátaink vannak olyan kapcsolatok (munkahelyi, közös hobbi terültén találkozók) és olyan tevékenységek (hobbik), amelyek helyettesítik ezeket, azonban én hiszek abban, hogy barátok szerzése és a barátságok ápolása mindenki számára reális lehetőség, hiszen a barátságnak nincs rendelt ideje és bármikor, bárhol megtörténhet velünk, ha kellőképpen nyitottan fordulunk embertársaink felé, keresvén a lelki azonosulásnak a lehetőségét.
A barátság normalitás. A barátság ajándék. A barátság kiváltság. A barátság munka. És ki válhat a barátoddá? Aki megérinti a lelkedet, aki vigyázva, óvatosan megtartja azt a tenyerében. Aki tisztelettel, elfogadással és kíváncsisággal közeledik feléd. Akihez te is ily módon tudsz közeledni. Akivel felszabadulsz és feltöltődsz. Akivel biztonságban érzed magad, és ahol a tökéletlenségedért nem jár büntetés. És itt nincs korhatár, nincs semmiféle kizáró jellegű ismérv, amelynek meg kell felelni. Itt csak hiteles találkozások vannak, ahol egymás szemében egyszerre láthatjuk meg a mit és az ént is.
Kasza Izabella pszichológus
