Barát szentek, szent barátok

0
614
Aranyszájú Szent János, Nazianzi Szent Gergely és Nagy Szent Vazul ikonábrázolása (Forrás: Magyar Kurír)

Szoktuk mondani, hogy származási családunkat nem választhatjuk meg, de barátainkat igen – és hogy ezen emberek lesznek majd a választott családunk, akikkel épp olyan vagy még szorosabb kapcsolatunk is lesz, mint vér szerinti rokonainkkal. Éppen ma van a barátság világnapja. Nagyon természetesnek vesszük a barátaink jelenlétét, létezését, de gondolkodtunk-e már azon, hogy tulajdonképpen miért is vagyunk barátok, és miben áll maga a fogalom, a jelenség? A Vasárnap július 30-ai lapszámának Fókusz rovatában ezen ismerős ismeretlen témának, a barátságnak eredtünk nyomába.

,,Istenünk, ki Nazianzi Szent Gergelyt és Nagy Szent Vazult azért adtad egyházadnak, hogy példájuk és tanításuk világosságul szolgáljon, kérünk, engedd, hogy igazságodat alázatosan megtanuljuk és hűséges szeretetben tettekre is váltsuk!” Diósi István Szentek élete kötetének e szép imája emlékeztet egyházunk két nagy szentjének barátságára. A 4. században élt Nazianzi Szent Gergely és Nagy Szent Vazul (Bazil) barátságáról van szó. Egyházunk együtt emlegeti és együtt ünnepli őket. Nem tudunk sok részletet barátságukról, de diákkori eredetű, életük fordulatait, nehézségeit, vitás helyzeteit túlélte a barátságuk, és ez sokat mond!

Mindketten előkelő családból származtak, egyidősek voltak, mindketten Kappadókiában születtek 330 körül. Vazul Cézáreában kezdte tanulmányait, Konstantinápolyban folytatta – itt kötött életre szóló barátságot Nazianzoszi Gergellyel –, majd Athénban fejezte be. Ezután hazatért Cézáreába és megkeresztelkedett.

Gergely apja édesanyja, Nonna hatására  tért meg, sőt püspök lett Nazianzban, egy vidéki kisvárosban. Hosszú idő  után született gyermekük, Gergelyt világra jövetelekor hálás anyja Istennek ajánlotta. A fiú finom és érzékeny lelkű volt. Úgy érezte, hogy Isten szavának ,,zamata édesebb a méznél”. Megismerkedett a kereszténység előtti, antik kultúra kincseivel, egész életén át az egyház és az antik költészet, műveltség összekapcsolását is művelte. Szerette a filozófiát, a nyelvet mint a kifejezés eszközét: „Zabolátlan nyelvemet pogány tanokon műveltem és a keresztény tanítás által nemesítettem.” A szemlélődő és a tevékeny élet vonzása között hányódott. Athénben hosszabb ideig maradt, mint barátja, de végül szülei unszolására Nazianzban telepedett le, apja kezéből vette föl a keresztséget, édesapja pappá szentelte Gergelyt. Ő ezt nehezen fogadta el, elmenekült otthonról, és Vazulnál keresett menedéket. Barátja lelket öntött belé, néhány hónap múlva hazatért.

Közben Vazul Cézárea püspöke lett, és új püspöki székhelyet alapított Szaszimában. Figyelmen kívül hagyva adottságait, barátját, Gergelyt küldte oda püspöknek. Püspökké is szentelték, de nem foglalta el székét, ismét meneküléssel vonta ki magát a felelősség alól, és barátját sem kímélte meg a kritikáktól. Majd gyors egymásutánban veszítette el szüleit és barátját, Vazult, ekkor búskomor lett, és ezt követően nem szívesen, de elfogadta a konstantinápolyi püspöki tisztséget. Szavának erejével megnyerte a népet. Öt nagy, ún. teológiai beszédet mondott ezekben az időkben, és azok a lehető legjobb hatást fejtették ki. Végrendelkezésében elhunyt barátjához, Vazulhoz hasonlóan minden vagyonát a szegények gyámolítására hagyta.

B. M.

Megjelent a Vasárnap július 30-ai lapszámában.