† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben:
Jézus meglátta a tömeget, és megesett rajta a szíve, mert olyan kimerültek és levertek voltak, mint a juhok, amelyeknek nincsen pásztoruk. Így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” Majd odahívta magához tizenkét tanítványát, és megadta nekik a hatalmat, hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és minden betegséget.
A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, azután a testvére, András, Zebedeus fia Jakab, és testvére, János, továbbá Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos; Alfeus fia Jakab, Tádé, a kánaáni Simon, és végül karióti Júdás, aki később elárulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: „Ne lépjetek a pogányokhoz vezető útra, s a szamaritánusok városába be ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek, és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa. Gyógyítsátok a betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsátok meg a leprásokat, űzzétek ki a gonosz szellemeket.
Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!
Mt 9,36–10,8
Haladunk. Jövünk. Megyünk. Megállunk. Találkozunk. Elbúcsúzunk. Élünk, és van, hogy túlélünk napokat, heteket, hónapokat. Néha búskomoran, néha örömteli arccal-szívvel és látszólag igen jól elvagyunk a magunk alkotta kis világunkban. És igen, talán gyakran engedünk a felszín csábításának, hiszen így tényleg könnyebb – részvét és megértés nélkül – eléldegélni fölöslegesnek vélt körök nélkül. A Mester mégis másra akar tanítani bennünket, különösen a mai evangélium fényében: túllátni a felszínen, meglátni a lényeget, belelátni az ő nagy tervébe, amelyet megálmodott rólunk és a körülöttünk élőkről. Mert igenis fontos a látás, amely túllát a bűnösön, a gyarlón, a törékenyen, amely meglátja és megláttatja a – krisztusi – lehetőséget a másikkal és a másikban. Mert valamiképpen csak így lehet és érdemes élni a jézusi tekintetben megfürdőzve, és azt továbbsugározva, hogy a mi ember szívünk is megessen a nyomor, a fásultság, a közömbösség láttán, amelytől szenved a sebzett világ. Hogy elhiggyük és meglássuk a mellettünk élő és lévő embert, akit oly sokszor és oly könnyelműen testvérnek hívunk, nem legyőzendő ellenfél, elhárítandó akadály vagy megoldandó probléma, hanem testvér. Testvér, akivel közös az út, a cél és az irány, és ehhez kell a jézusi szem, a biztos – Atyában gyökerező – tekintet, amely megtart bennünket, s amely eszünkbe juttatja, hogy mások gazdagsága, ügyessége, tehetsége nekünk is többlet, mert ugyanannak az Atyának vagyunk a gyermekei. Újra és újra, nap mint nap kell kérnünk a Lelket, hogy ébresztgessen bennünket, hogy ne legyen elég a felszínes, a megszokott, hanem befele figyelve és hallgatva (Jézust)látó emberekké váljunk. És így lassan, törekedve elkezdjen épülni köztünk, bennünk és általunk Isten országa, és lábunk nyomába szegődjék a béke, amelyet csakis ő tud megadni, az öröm, amely átalakítja szívünk-lelkünk legmélyét, és az igazságosság, amely a Szentlélekben forrásozik.
Nagyon szépen fogalmazza meg ezt Szent John Henry Newman bíboros: „Feláldozom neked e dédelgetett kívánságom, e vágyam, ezt a hibát, ezt a tervet, ezt a véleményt. Tégy azzá, amivé akarsz. Nem számítok semmire, nem kötök ki feltételeket. Nem kívánom előre tudni, mi a célod velem, az akarok lenni, amivé te akarsz tenni, és egészen az, amivé tenni akarsz. Nem mondom, hogy akarlak követni, akárhová is mégy, mert gyenge vagyok, de neked adom magam, bárhová vezess. (…) Kutass át a te magad ragyogó világosságával minden sötét rejteket, és vezess az örökkévalóság útjára.”
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2023/25-ös számában.
