† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: Kövess engem! Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel? Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: irgalmasságot várok és nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.
Mt 9, 3-13
Keresgélve. Kutatva. Elveszítve. Megtalálva. Felfedezve és elhagyva önmagunkat és Istenünket, igen, valamiképpen így telik keresztény életünk, nagy keresések és nagy találkozások forgatagában. És így jön közénk szüntelen, már-már megszégyenítő – emberbe vetett – bizalommal ő, szolgálatára hív minket, érdemteleneket, felállítva megszokásaink vámasztalától, amelyhez már jól odaszoktunk, amely felszínes boldogságérzetünket kielégíti.
Ő mégis többet vár tőlünk, hiszen emberszívünket akarja, és nem kölcsönbe, nem egy kis időre, hanem örökre, hogy életünk csakis őróla tanúskodjon. És ezért olyan szép minden meghívástörténet, mert végső soron az ő megelőlegezett bizalma, irgalma, jósága, szeretete áll szemben a törékennyel, az emberivel, a gyarlóval. És így lesz igazán naggyá az ember, ahogyan Szent John Henry Newman fogalmaz a Gerontius álma című művében: „Ember, te égig érő, földi látomás! Te illatozva mérgező virág! Te gyarlóságtól törpe óriás! Erőt fitogtató, törékeny ág, Ki vésztől terhes fellegekben jársz, Ha hírneved szárnyán magasra szállsz. Hogy is léphetnéd át árnyékodat, Ha ott nem lenne hű őrangyalod, Fölemlegetni szellem voltodat…”
Ehhez a híváshoz kell hűnek maradni életünk mindennapján, napról napra törekedve a harcok és küzdelmek közepette, és így valamiképpen Isten visszfényeiként megtalálva helyünket a világban, amely „hajónk és nem lakóhelyünk” – ahogy fogalmaz Lisieux-i Kis Szent Teréz.
Emberszívet mérni jön… A Krisztus-követés belső munka, belső harc, folytonos megújulás és újratervezés, mert le kell győznünk legelőször önmagunkat, kicsinyességünket, önzésünket, mindent, ami elválaszt tőle materiális és spirituális szinten. Ha ott van bennünk egy oroszlán bátorsága és legalább egy mustármagnyi hit, akkor bizalommal indulhatunk tovább, akkor biztos reményünk lehet, hogy életünk lassan, de biztos szeretetválasszá válik, mert végső soron erre születtünk.
Heti mottóként álljon itt Isten szolgálója Mester Mária Margit egyik mondása biztatóul: „az én utam a szeretet, nincs időm másra”. Ezt megélve, másokat gazdagítva élhetjük a krisztusi életet, amely számunkra is életprogrammá kell váljon a mindennapok szürkeségében. Mindezt pedig szabadon, örömmel és szeretettel tenni embertársaink javára és Istenünk dicsőségére, így teljesítve a Meghívó akaratát életünk teljesebb megélésére.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2023/24-es számában.
