Apróságokból született nagy örömök

0
451
Fotók: Gyulafehérvári Caritas

A búzásbesenyői Gondviselés Háza Idősek Otthonában az elmúlt hétvégén a gyurmázás mellett a szépségápolási sarok sem maradhatott el. „Megható látni, hogy mennyire nagy a szépség, az ápoltság, a törődés iránti vágyuk, és milyen sokat jelent nekik már csak egy ilyen apróság is” – írja Krizsán Nikoletta, a Gyulafehérvári Caritas önkéntese, aki az idősek otthonában tett látogatásáról számol be.

Szombat reggel ismét útnak indultunk a búzásbesenyői idősek otthonába. Ez az alkalom számunkra is kicsit más volt, ugyanis két új taggal bővült a csapatunk, így két autóval indultunk.

Most is, mint mindig, az elmaradhatatlan mosolygó arcok fogadtak, tele szeretettel. Ilyenkor a mi szívünk is megtelik örömmel, szeretettel és hálával, hogy minden alkalommal ilyen lelkesedéssel várnak minket.

Ezen az alkalmon gyurmázással készültünk, ami mindenkinek tetszett, és mindenki kivette a részét belőle, amennyire tőle telt. Számos kis alkotás készült, akár egyénileg elkészítve, akár úgy, hogy az idősek útmutatásaival próbáltuk létrehozni azt, ami fantáziájukban megelevenedett. Emellett a szokásos és nagy népszerűségnek örvendő szépségápolási sarok sem maradhatott el, ahol a körömfestés minden alkalommal elmaradhatatlan program. Megható látni, hogy mennyire nagy a szépség, az ápoltság, a törődés iránti vágyuk, és milyen sokat jelent nekik már csak egy ilyen apróság is.

Szerintem mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy mi is minden alkalommal tanulunk tőlük valamit, és hiszem azt is, hogy ezek az alkalmak a közös feltöltődés helyszínei, ahol mindenki tud adni, és kapni is valamit. Ez az élmény, amit az idősek körében töltött idő alatt megtapasztaltunk, egészen különleges, semmihez sem hasonlítható.

Krizsán Nikoletta önkéntes, Gyulafehérvári Caritas