A csíksomlyói búcsú sokaknak segít az életben az eligazodáshoz

0
929

Csíksomlyóra mindenki zarándokként érkezik, hangsúlyozzák a kegyhely őrei, a ferencesek. A sokfelőlről érkező zarándokok közt évről évre politikusok, a közösségünk szolgálatára megválasztott képviselők is ott vannak. Miért teszik ezt és milyen lelkülettel, erről vallottak Csúcs Mária mikrofonja előtt.

Novák Katalin magyar államelnök először vett részt a csíksomlyói búcsún. A szentmise végén élményeivel kapcsolatosan ezt mondta az újságíróknak: ,,Aki nem volt még itt, ahogy én sem korábban, az talán nem is tudja megérteni azt, hogy mennyire felemelő érzés megérezni, megélni a nemzet összetartozását. Elhangzott ma a szentbeszédben az, hogy egy édesanya boldog, hogyha együtt van a család. Igaz ez egy államfőre is. Egy államfő boldog, hogyha együtt van a nemzet, és én ezt a nemzeti egységet éltem meg ma. S jó volt az Úristent együtt imádni!”

Magyarország államfője május 27-én, szombaton délután az aranyrózsás csíksomlyói Szűzanya szobrát és a kegytemplomot is meglátogatta.

Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese rendszeresen részt vesz a nemzet legnagyobb zarándoklatán. „Ez legalább három szempontból fontos. Az egyik az, hogy ma a világban a kereszténység a legüldözöttebb vallás. Keleten fizikailag üldözik a keresztényeket, gondoljunk az iszlám dzsihadizmusra, nyugaton egész egyszerűen diszkriminálják és meg akarják szüntetni a keresztény civilizációt. Tehát fontos az, hogy megerősödjünk a hitünkben és a keresztény civilizációt meg tudjuk védeni.

A másik, hogy megerősödjünk magyarságunkban, hiszen itt az egyetemes magyarság van, nemcsak a székelyföldiek és az erdélyiek, hanem Felvidék, Délvidék, Kárpátalja, svédországi magyarokkal is találkoztam, Ausztráliából, az Egyesült Államokból, a világ minden részéről jöttek. Ez megerősít minket abban, hogy egy nemzetnek a tagjai vagyunk, és meg akarunk maradni magyarnak!

Harmadsorban pedig nekem édesanyám erdélyi, én minden évben itt vagyok, ez az a lelki feltöltődés, ami aztán átsegít egész évben a mindennapokon és a küzdelmekben. Itt, a Szűzanya lábánál megerősödünk és egymás hitéből is erősödünk kereszténységben, magyarságban, összetartozásban.”

Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese: „Minden egyes alkalommal a csíksomlyói búcsún részt venni egy nagyon mély lelki élmény.

Felemelő érzés és igazából azt a közösségi élményt, a hit élménye mellett, amit itt megélünk, azt semmihez se lehet párosítani. Ezért mindig nagy örömmel jövök, és mindig — bármi is van az ember életében — már legalább egy-két nappal előtte készülök a csíksomlyói búcsúra.”

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős magyarországi államtitkár lovas zarándokként érkezett pénteken Csíksomlyóra és több mint 300 zarándoktársával együtt hozta a kegyhelyre a közösségek, települések útközben összegyűjtött imaszalagjait.

„Akik kötelességünknek érezzük azt, hogy évről évre eljöjjünk Csíksomlyóra és hálát adjunk a jó Istennek, hogy itt lehetünk, számunkra ez egyfajta újév is, hiszen évről évre úgy érezzük, hogy hálát kell adnunk, hogy egy újabb esztendőt megérhettünk!”

Áder János, Magyarország korábbi államelnöke évente visszatérő zarándok a búcsún. Az élmények mellett a szentmise prédikációja őt is nagyon megérintette.

,,Ez a prédikáció olyan összeszedett és annyira az összes kérdést, ami a mindennapi életünket foglalkoztatja, legyen szó értékekről vagy értékválságról, legyen szó biztonságról, lelki biztonságról vagy fizikai biztonságról, legyen szó békéről, ami szintén a biztonságnak előfeltétele, legyen szó gondolkodásról és bölcsességről, hallhatták önök is, azt gondolom, hogy ez mindenkit megérintett és mindenki kapott ebből a prédikációból olyan útravalót, amit elvihet és sáfárkodhat belőle, elmélkedhet rajta, tovább gondolhatja és amikor a hétköznapokban ezek a gondolatok visszaköszönnek a hétköznapi párbeszédek során, akkor ezt a tudást, amit most itt megkapott, ezt a tapasztalatot, amit megszerzett, ezt jól kamatoztathatja.”

A kegyhelyre évente többször is ellátogató Soltész Miklós államtitkár számára is sokat jelent a pünkösdszombati ünnep. ,,Elsősorban katolikus ünnep, gyönyörű Szűz Mária-ünnep, amelyet évszázadok óta eleink megünnepelnek. Hála Istennek ez kibővült még inkább egy nemzeti ünneppé is, amire óriási nagy szükség van, hogy azok a más felekezetű keresztény testvérek is, akik érzik ennek a közösségét, érzik ennek a közösségnek az erejét, azok is együtt ünnepelhetnek velünk, és hozzáteszem, hogy az is egy nagyon nagy üzenet, hogy olyanok is jönnek, akik istentkeresők. Olyanok, akik még adott esetben nem gyakorló hívőként, hívőkként jönnek ide, de látják azt, hogy merre megy a világ, látják azt, amit üzent nekik a világnak a fő sodra, ha szabad így fogalmazni, az zsákutca, és az nem vezet sehova, viszont a kereszténység az 2000 év óta olyat kínál, és olyat mutat az embereknek, amit érdemes követni. Remélem, hogy ez a mostani csíksomlyói búcsú is sokaknak fog segíteni az életben az eligazodáshoz, barátságok kötéséhez, és természetesen a hitben való megerősödéshez.”

Csúcs Mária

MEGOSZTÁS