Ferenc pápa lázas, lemondta a pénteki találkozóit

0
511

Május 26-án, pénteken délelőtt Ferenc pápa nem tartotta meg a napirendje szerinti programokat, délben pedig Matteo Bruni szóvivő bejelentette, hogy „Ferenc pápa lázas állapota miatt nem tudja megtartani a kihallgatásokat”.

A szokásos szűkszavú szentszéki közlemény a szentatya lázas állapotával magyarázza a tényt, hogy törölték a pénteki pápai programokat. Visszatér az aggodalom a szentatya egészségi állapota miatt, aki márciusban néhány napra a Gemelli-klinikára került ápolásra tüdőgyulladás miatt. Egészségi állapota azonban gyorsan helyreállt és az egy hónappal ezelőtti magyarországi apostoli látogatását nagy erővel és lendülettel tudta teljesíteni.

Pietro Parolin bíborosállamtitkár a kérdés kapcsán azt nyilatkozta, hogy „a szentatya fáradt, csütörtök nagyon mozgalmas napja volt és sok embert fogadott. A Scholas Occurrentes rendezvényének találkozóján külön is köszöntötte a résztvevőket”.

Csütörtöki napon a spanyol nyelvű Telemundo TV-nek adott interjújában Ferenc pápa elmondta, hogy fájdalmai vannak járás közben: „A térdem megjavult, de vannak fájdalmasabb napok is, mint a mai”.

A Scholas Occurrentes tagjaival való csütörtöki találkozásnál már láthatóan fáradt volt a pápa. Az is feltűnt, hogy délelőtt, a szinodális út olasz képviselőinek adott kihallgatás idejét lerövidítették és hosszabb idő után most ismét tolószékben hagyta el a VI. Pál aulát. Május 28-án, pünkösdvasárnap délelőtt tíz órakor Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában vezeti az ünnepi szentmisét és homíliát tart, majd a Regina Coeli ima alkalmával újabb beszédet mond. Május 29-én hétfőn Ferenc pápa Sergio Mattarella olasz köztársasági elnököt várja a Vatikánba hivatalos látogatásra, akinek a szentatya a VI. Pál-díjat adományozza. A találkozót hétfőn délelőtt fél 12 órakor tartják a Kelemen-teremben, amit pénteken nem sokkal azután erősítettek meg, miután bejelentették, hogy a pápa lázas.

Forrás és fotó: Vatican News

MEGOSZTÁS