† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Jn 20,19–31
„Láttam egy nagyon öreg livornói nénit, járókeretbe kapaszkodva csodálta a tengert, aztán behunyta a szemét, és csak hagyta, hogy simogassa a sós szél. Amikor elfáradt, idős fia és menye visszasegítették az autóba. Néztem az órámat, két és fél percig tartott, mire be tudott ülni az ülésbe. Addig állt a tengeri úton, az egyetlen hegyi szerpentinen a forgalom. Várták, hogy egy idős ember elinduljon haza. Nem dudáltak, nem villogtak, nem mutogattak. Egy idős asszony szerette a tengert. És most hazamegy. Az az idős ember mi vagyunk, a mi múltunk, a mi zálogunk, a mi toleranciánk, a mi szeretetünk. Ön tudta ezt?” (Grecsó Krisztián)
Nem tudunk várni, nem tudunk változni, nem tudunk adakozni, nem tudunk lemondani, nem tudunk halkabbak lenni, nem tudunk alázatosak lenni, nem tudunk barátok lenni, nem tudunk méltósággal veszíteni, nem tudunk tisztelni embert és természetet, nem tudunk szomszédok lenni, nem tudunk emberek lenni az emberek között, nem tudunk emberek lenni a természetben, nem tudunk hinni, és mindez nem zavar bennünket.
Nem tudunk mindenkiről minden szennyet, nem tudjuk, hogy higgyünk-e a tudósainknak vagy inkább a szájhősöknek, nem tudjuk a háború nyereségeit és nyerteseit, és ez zavar bennünket.
A lényeg leolvasható a gyerekekről: nem tudják, hogy az életben kell hinni, mert mi nem tudunk hinni, nem tudnak imádkozni, mert nem imádkoztunk velük, nem tartottuk fontosnak, sőt nem vettük észre, hogy a legfontosabb, hogy áldás legyen az életünkön, nem tudnak az utcán köszönni, és ha mégis, zavarban vannak, hogy most hogyan, mert mi nem köszönünk a szomszédnak egy parányi butaságért, nem tudják, hogy az életben vannak veszteségek és azt méltósággal kell viselni, mert mi mindig mindenen megsértődünk, ha valami hátrány ér bennünket. Vajon van-e olyan közösségünk, mint a mai evangéliumban, amikor a hitetetlen Tamást nem leordibálják, nem kioktatják, hanem azt mondják, maradj velünk, és velünk együtt át fogod élni, hogy feltámadt. És addig rajtunk látni fogod azt az örömet, amely nem a sikerhez hasonlít, hanem a dicsőséghez. Ilyen ember vagyok-e én a közösségemben? Miközben olyan törékeny most minden körülöttünk, és azt hiszem, bennünk is, annyira fontos ezekben a napokban, hogy hitem legyen, de nem az a hit, melyet le lehet tudni heti egy alkalommal, hanem a Szentlélek felrázása, amelynek egyik szép ajándéka, hogy hálát tudok adni minden nap, és segítem magam körül a világot önmaga lenni, azaz szépnek létezni.
Bilibók Géza
Az írás megjelenik a Vasárnap 2023/16-os számában.
