A katolikus hittanolimpia második napja

1
1411

Az V. országos magyar nyelvű római katolikus hittanolimpia második napja a megmérettetésé volt: a reggeli szentmise után a Babeş-Bolyai Tudományegyetem főépületében 10 órától szembesültek a tételekkel a diákok, és 13 óráig válaszolhattak a kérdésekre, megfogalmazhatták a megadott témával összhangban gondolataikat, mindazt, amiről tanultak, olvastak. (Az első napról, a megnyitóról ITT olvashatnak.)

Míg a diákok írtak, tanáraik a felújított Szent Mihály-templomot Böjte Csongor segédlelkész kalauzolásával csodálták meg, majd az egyetem főépületében a 150 éves magyar nyelvű egyetemi oktatás múltját idéző kiállítást Réti Tamás főtitkár vezetésével tekintették meg. A kalauzolás folytatódott, az egyetemet, annak Báthory István alapítóleveléig visszanyúló történetét, illetve mai működédét is megismerhették az érdekes bemutatás nyomán.

Ebéd után álltak munkába a javítóbizottság tagjai, hogy a pontosan meghatározott javítókulcsok mentén értékeljék, pontozzák a dolgozatokat, majd a nagy munka után felbontva a leragasztott neveket, megírják a nyertesek, résztvevők, különdíjasok diplomáit és mindent előkészítsenek az országos megmérettetés ünnepélyes lezárására. A munka e sorok írásakor még tart.

Egyik, XI-XII. osztályosokból álló csoport a BBTE Római Katolikus Teológia Karára látogatott, ahol Bereczki Gyöngyvér könyvtáros a könyvtárat mutatta meg, Ozsváth Judit egyetemi oktató a kar nyújtotta képzésről beszélt, Hegedüs Rita diákszenátor pedig a teológiai hallgató szemszögéből mesélt a kar családias, közösségi nevelési törekvéseiről, a diákéletről és a teológiai kar különlegességeiről, lehetőségeiről.

A dolgozatok megírása, beadása után ebéd és egy kis szabadidő következett, majd négy csoportban városnézésre indultak a diákok, a program a Séta Kolozsvár történelmi múltját idézve címet kapta, ismerkedtek a nagyvárosi forgataggal és benne a múlt sok szép emlékét ismerték meg. Fáradtan, élményekkel telten, a holnapi eredményhirdetést várva térnek nyugovóra a diákok.