Aranymiatyánk – hagyományos húsvétváró találkozó Somoskán

0
587
Fotók: Moldvai Csángómagyarok Szövetsége

Húsvét ünnepéhez közeledve immár hatodik alkalommal került sor április 1-jén Somoskán az Aranymiatyánk – archaikus népi imák és egyházi népénekek ismerőinek, művelőinek találkozójára. Az esemény célja összegyűlni és bemutatni, éltetni az archaikus, régi imáinkat, vallásos népénekeket, amelyek nem részei a mai hivatalos egyházi gyakorlatnak, de felettébb fontos részei a több száz éves népi vallási kultúrának. A találkozó révén lehetőség adódik újra élővé tenni azokat az imákat és vallásos énekeket, melyek a tavasz beköszöntével, húsvét ünnepének közeledtével egykor minden ház falai között vagy akár a templomban is elhangzottak.

Az esemény kezdeményezői, Benke Paulina és Benke Pável (Somoska Kulturális Egyesület) saját ötlet alapján 2017-ben szervezték meg először a találkozót a virágvasárnapot megelőző szombaton. Ezt karolta fel aztán és támogatja örömmel a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége. Szombat reggel a somoskai utcák megteltek színes népviseletbe öltözött emberekkel, akik először a Magyar Ház fele haladtak, ahol a házigazdák jóvoltából finom kalácsot fogyaszthattak. Ezt követően átsétáltak az esemény helyszínére, a kultúrotthonhoz, ahol elsőként az esemény névadó énekét, az Aranymiatyánkot énekelték el közösen a résztvevők, majd minden csoport bemutatta az alkalomra előkészített imáját, énekét.

Fontos szempont, hogy mindenki a saját falujában hallott, gyűjtött archaikus imádságokat, énekeket mutasson be. A szervezők szándéka, hogy ezzel is arra bátorítsanak mindenkit, az időseknél érdeklődjenek, kérdezzenek reggeli vagy esti imákról, pénteki imádságról, Szent Borbár-, Szent Antal-imádságáról. Ezeket felkutatva, dokumentálva a későbbiekben majd a gyerekeknek is újra meg lehet tanítani.

Az eseményen jelen voltak Mariut Felix forrófalvi és Varga Andrei bogdánfalvi plébánosok, akik a havi rendszerességű bákói magyar nyelvű szentmise celebrálásáért felelnek, továbbá Iștoc Petru somoskai polgármester is, aki idén is lehetővé tette, hogy az esemény a közösség kultúrházában kapjon otthont. A találkozón 24 csángómagyar település delegációja vett részt, gyermek- és felnőttcsoportok egyaránt, akik zömében moldvai falvakból érkeztek, de részt vettek idén is a kosteleki, valamint idén először a háromkúti hagyományőrzők is.

Mint minden más kulturális eseményünkön, most is vendégünk volt egy távolabbról érkező csoport is, akik ezúttal Csíkszeredából érkeztek, Ádám Katalin és Ádám Gyula vezetésével. Az egyébként is megható moldvai énekek és imádságok hallgatásának élményét színesebbé tették az általuk bemutatott székelyföldi húsvéti énekekkel. A rendezvény vendége volt még Petrás Mária diószéni származású népdalénekes, szobrászművész is, aki két szabófalvi éneket adott elő és a közösséggel együtt felelevenített egy régebbi, már csak kevesek által ismert Kyrie eleison-változatot, amit aztán az ifjak és öregek is együtt énekeltek vele.

Miután a körülbelül 220 résztvevő bemutatta falujának legszebb imáit és szentes énekeit, közösen elfogyasztották a somoskai asszonyok által készített böjtös galuskát és pitát (kukoricalisztből készült édes sütemény). A nap végére mindenki erős élményekkel feltöltődve utazott haza.

Forrás: Moldvai Csángómagyarok Szövetsége