Megtérése után Szent Ignác szoros kapcsolatba került a karthauzi remeték csendes életével, és határozottan vonzódott ehhez a teljesen az imának szentelt, elvonult élethez. Azt is mondhatnánk, hogy az általa ránk hagyott Szent Ignác-i lelkigyakorlatok sajátságos csendje és a benne megtapasztalt elvonultság a mindennapi élet sodrásától mintegy lehetőséget teremt a remeték világába való bemerítkezésre, az abban való tapasztalatszerzésre. Nagyon sokáig formálisan is fennállt egy szoros kapcsolat a jezsuita rend és a karthauzi remeték között, ami például abban nyilvánult meg, hogy a képzésüket befejezett örökfogadalmas jezsuiták az elöljárók hozzájárulásával átléphettek a remeték közé, hogyha arra éreztek meghívást. A jezsuiták az ima és a csend keresésében mindig is jeleskedtek, többet láttak benne, és habár manapság az egyéni ima és az éves lelkigyakorlatuk ad nekik csupán erre lehetőséget, a híres szállóige szerint mégis minden jezsuita belül egy remete.
De milyen is a karthauzi remeték élete, amelyre Szent Ignác annyira vágyott? Elsősorban egy olyan életről beszélünk, amelyre Isten azokat hívja meg, akik a vele való bensőséges egység vonzását felismerik szívükben, és azt kizárólagosan vágynak megélni vele. Akiket megragad Isten, azok mindannyian érzik ezt a kizárólagosságot a vele való kapcsolat első szakaszában, de csak kevesen vannak, akik megmaradnak ennél a belső érintettségnél, akiket semmi más nem tud elvonni tőle. Ezáltal az érintettség és a rá adott válasz által a remeték jelekké válnak, akiket mintegy a tartóra tesznek, hogy világítsanak mindnyájunk számára, és jelezzék, hogy igazi otthonunk Istennél van. Olyanok ők valójában, mint az oltárra helyezett gyertyák, akik az Úr jelenlétét világítják meg és emelik ki, miközben ők maguk teljesen fénnyé válva eltűnnek az időben. Azt mondják a karthauzi remeték magukról, hogy ők egy olyan helyet akarnak itt a zaklatott világunkban teremteni, ahová Isten eljöhet békésen megpihenni.
Miért nem maradt ennél az ideálnál Szent Ignác? Milyen hívást érezhetett, hogy mégsem lett remete? Mivel őt a szentekről és a Jézus életéről írott könyvek olvasása vezette a megtérés útjára, úgy látszik, hogy nem tudott elszakadni attól az ideáltól sem, amit Szent Ferenc vagy Szent Domonkos, vagy pedig az emberek közt Palesztinában élő és dolgozó Jézus jelentett számára. Visszavonzotta a világ, de most már új emberként, olyan apostolként, aki az általa bevezetett lelkiséggel csendet és békét segít hozni a világba. A mai jezsuiták ezt úgy fogalmazzák meg, hogy „contemplativus simul in actione”, azaz „szemlélődőnek lenni, miközben cselekszünk”. Szent Ignác szerette volna lehetővé tenni, hogy miközben teljesen Istenben élünk, aközben a világban is cselekvőek maradjunk, illetve miközben cselekvőek vagyunk, aközben teljesen Istenbe burkolózzunk.
Nem ez az életünk titka? Azaz sohase szakadjunk el attól, aki fontos számunkra, miközben dolgainkat végezzük. Hiszen ez a belső csendes szeretetteljes együttlét adja meg az alaphangot ahhoz, ahogyan a cselekvésben felelősséggel, odafigyeléssel, a legjobbra törekedve, egészségünkre vigyázva, kimérten tudjunk jelen lenni. A belső csendes együttlét a szerettünkkel lesz a hűségünk alapja a szolgálatunk és hivatásunk kiteljesedésének útján. Senki nem tud teljes emberré válni, akinek nincs meg ez a belső elkötelezettsége, ez a belső csendje, ahol azzal vagy azokkal van mindig együtt, akik megragadták a szívét. A belső csendünk egy nagyon gazdag hely, ahonnan élet fakad a mindennapjainkban.
Ahhoz, hogy újra átéljük ezt a szerető együttlétet, szükséges, hogy vasárnaponként szentmisére menjünk, és időnként lelkigyakorlatokban is találkozzunk a szerettünkkel. Ez igaz az istenkapcsolatunkra és a közeli kapcsolatainkra is. Hiszen időnként tisztába kell tennünk a lelkünket, és a belső találkozás helyét meg kell tisztítanunk a beszűrődő zajoktól, hogy ott valóban csend legyen. Ezért hálásak vagyunk Isten jelenlétéért, bocsánatkéréssel elgördítünk minden akadályt kettőnk közül, és újra hozzá simulunk. Szent Ignác azért hív lelkigyakorlatra és azért vezet be a belső csendbe, amit a remeték ihlettek az ő életében, hogy mi is éljük a bensőnkben a szeretet legmagasabb hőfokát, amely éltet és el nem éget. Azt akarja, hogy ott bent béke és szeretet legyen Isten csendjében.
Útra való kérdések:
- Mennyire tudok alkalmat teremteni a belső csendre?
- Milyen hely alkalmas számomra a belső elmélyülésre (templom, természet stb.)?
- Vágytam-e már arra, hogy bensőmben csendet teremtsek?
Pakot Géza SJ
Az írás megjelent a Vasárnap március 26-i számában.
