A határon túli magyarokat is bevonja az Emlékhely Névtér bővítésébe a Nemzeti Örökség Intézet 

0
380

A határon túli magyar közösségek segítségét kérte Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet (NÖRI) főigazgatója a Kárpát-medencei magyar emlékhelyek feltérképezéséhez és az adatbázis bővítéséhez. Március 22. és 24. között a NÖRI munkatársaival erdélyi körutat tett, amelynek során bemutatták a magyar közösségeknek a Magyar Nemzeti Névtér és az Emlékhely Névtér célkitűzéseit.

Az intézményvezető a Kolozsvári Református Kollégiumban számolt be a Magyar Nemzeti Névtér új fejlesztéséről, az Emlékhely Névtérről, amely a tervek szerint a Magyarország határain kívül eső magyar emlékhelyeket is tartalmazza majd.

A NÖRI főigazgatója és munkatársai Demeter Katalin kolozsvári konzullal Szent László hermájánál a nagyváradi püspöki palotában

Móczár Gábor elmondta, hogy a NÖRI Magyarországhoz hasonlóan a Kárpát-medencében, majd a világban található magyar emlékhelyeket is összeírná, és ehhez kéri a helyi közösségek segítségét. Hangsúlyozta, hogy nem Budapestről akarják megmondani, melyek az emlékhelyek határon túl, a helyi magyar közösségek által fontosnak tartott helyeket gyűjtenék össze.

„Ennek a fejlesztésnek az igazi célja az, hogy összegyűjtsük azt a több százezer fontos helyszínt – először a Kárpát-medencében –, amely a határainkon kívül a magyarság jelenlétének a fizikai, megfogható lenyomatát jelentik” – fogalmazott a főigazgató, hozzátéve, hogy az Emlékhely Névtér Határon túli magyar emlékhelyek almenüjébe szobrok, obeliszkek, emlékházak, szülőházak, emléktáblák, várak, kastélyok, templomok, sírkertek is javasolhatók, minden, ami az épített örökség része. És ami „jelzi és igazolja”, hogy a magyarság jelen van vagy volt az adott térségben. Ezek történelmi eseményekre és személyiségekre is utalhatnak. Utóbbiak összeírásában a magyar iskoláknak is fontos szerepük van, mivel ismerik híres diákjaikat, így a személyiségek és helyszínek összekapcsolását is segíthetik.

Mint mondta, az Országos Széchényi Könyvtárral közös projekt februárban kezdődött, és egy-két évig a javaslatokat gyűjtik.

A NÖRI munkatársai vetítéssel egybekötött rövid előadást is tartottak az online rendszer működéséről, a javaslatok beküldési módjáról. Az online adatbázis a magyarnemzetinevter.hu oldalon érhető el.

Móczár Gábor látogatásán emléklapokat is átadott kolozsvári diákoknak, akik részt vettek a Himnusz megszületésének 200. évfordulóján tartott közös éneklésen. (Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának felhívására január 22-én több mint 12 ezer óvodás, iskolás és egyetemi hallgató énekelte közösen a nemzeti imát Erdély- és Partium-szerte.)

Forrás: Nemzeti Örökség Intézet; MTI / Magyar Kurír

Fotó: Nemzeti Örökség Intézet Facebook-oldala