Nagyböjt harmadik hetének utolsó napján tartották a piarista nővérek alapítójuk ünnepét. A szentmise 12 órakor kezdődött a nagykárolyi Kalazanci Szent József-plébániatemplomban. Az összegyűlt híveket Schönberger Jenő szatmári megyés püspök köszöntötte. A piarista nővérek, a gyermekek és az egész ünneplő közösség egy szívvel adott hálát a jó Istennek gondviseléséért. Ebben az esztendőben két kerek évforduló is okot szolgáltat a hálaadásra: 375 évvel ezelőtt halt meg Kalazanci Szent József, a piarista rend alapítója, és 175 éve született Boldog Celestina Donati.
A szentmisében sor került a nővérek ünnepélyes fogadalomújítására, amelyben megerősítették önfelajánlásukat Istennek, és a Boldogságos Szűz Mária gondjaira bízták magukat és gyermekeiket.
A húsvéti előkészület jegyében az Istennel való személyes találkozás nélkülözhetetlen voltát, belső mozgatórugóink figyelemmel kísérésének szükségességét hangsúlyozta Molnár Lehel piarista szerzetes Boldog Celestina Donati ünnepén mondott prédikációjában.
Szentbeszédében Molnár Lehel piarista kiemelte, hogy ahhoz, hogy a boldogság útján tudjunk járni, fontos, hogy felismerjük talentumainkat, kamatoztassuk tehetségeinket, amelyekkel megajándékozott bennünket a jó Isten. Celestina anya életét megvizsgálva azt látjuk, hogy irodalmi vénával volt megáldva. Jól tudott írni, leveleket, könyveket. A vizsgáiról is az derül ki, hogy a matematikával ellentétben az irodalmi nyelv művelése jobban ment neki. De azt is látjuk, hogy jó pedagógus szíve volt. A tehetségét folyamatosan kamatoztatta, nemcsak fiatalon, hanem idősebb emberként is. Sok könyvet olvasott és a tanítói vizsgáját is majdnem negyven évesen tette le. Nemcsak felismerte, mi az a talentum, amit ajándékba kapott, hanem folyamatosan fejlesztette is azt.
Celestina anya már elsőáldozó korában eldöntötte, hogy teljesen Istennek szenteli az életét. Majd hány év, évtized kellett, hogy ez a vágya beteljesedjen. Volt ellenszél: a szülei, a hívő szülei ellenezték, hogy szerzetes legyen.
Néha azt is megtapasztaljuk, hogy kevesek vagyunk a céljaink eléréséhez. Ilyenkor újra és újra tisztáznunk kell, mi is az igazi célunk. Celestina anya is fiatal kora óta Istennek akarta adni az életét, de amikor elment egy zárdába, hogy ott Istennek szentelt életet éljen, két hét után úgy érezte, ez nem az ő útja. S bár látszólag kudarcot vallott, mivel abban biztos maradt, hogy Istennek akarja ajándékozni az életét, kitartóan kereste tovább, melyik lesz az ő útja Istenhez.
Celestina anyára nézve láthatjuk, hogy sem a külső körülmények, sem az életkorunk, sem saját bizonytalanságaink nem lehetnek valódi akadályai annak, hogy boldogok legyünk. Kalazanci Szent József és Boldog Celestina Donati egyaránt olyan emberek voltak, akik nem adták fel. Mindketten egyaránt negyven évesek voltak, amikor valami újba kezdtek, meg tudtak újulni és lendületet venni.
Boldoggá és szentté válásunk útján haladva nagyon fontos mérföldkő, hogy tisztázzuk a célunkat, és kitartsunk emellett a célunk mellett. De célunk követése és talentumaink kamatoztatása nagyon könnyen önközpontúvá tesz, ha mindezt nem abban a szellemiségben hajtjuk végre, amit például Celestina anyától tudunk eltanulni. Aki szorgalmasan együttműködött a gondviseléssel és minden körülmény között tudott a jó Istenre hagyatkozni. Adott az elhatározás, a tenni akarás és tevékenység, amelyet a gondviseléssel együtt kell megvalósítani. Tevékenységet jelent, de olyat, amelyről tudjuk, hogy az eredménye nem csak rajtunk múlik. Így érkezünk meg a kereszt és az Eucharisztia lelkiségéhez. Amely azt jelenti, hogy teljesen és nagylelkűen rá tudom bízni gondolataimat, döntéseimet, tetteimet az Istenre. Ebből pedig nem egy görcsös boldogságkeresés következik, hanem egy derűs úton járás.
Talán nehéz visszagondolni Jutka nővérre, aki most már nincs közöttünk. De hogyha magam elé képzelem az alakját, pont ez a derű nagyon egyértelműen látszik. Nem gondolom, hogy a munka tekintetében valaha unatkozott volna, volt munkája bőven, mégis tudott derűs lenni. Azt gondolom, azért, mert minden munkáját, feladatát, életét rá tudta bízni az isteni gondviselésre.
A jó Isten mindnyájunkat meghívott, hogy társai legyünk a teremtésben. Ne mulasszunk el mindent megtenni, amit lehet és aztán bízzuk egész ügyünket Istenre. Celestina anya napján járjuk a boldogulás ösvényét, a szentek útjának az ösvényét bátor szívvel, figyelmes tekintettel, erős lélekkel, és bizalmunkat vessük a bennünket nagyon szerető teremtő Istenbe.
Az eucharisztia liturgiája a felajánlási körmenettel folytatódott. A gyermekek az oltár elé járultak ajándékaikkal: virágot vittek, amely életük és a kapott hivatás kegyelméért mondott köszönetté vált. Egy csokor szőlővessző, mely a szerzetesi közösség jelképe, s a gyerekek és nővérek tenyérformáját megörökítő színes napocska pedig a béke szimbólumaként került az oltár elé. Az emelkedett hangulat jókedvű ebéddel folytatódott, majd a tavaszi jó időben vidám játék és gitárral kísért közös éneklés következett.
Celestina anya egy helyen a következő tanácsot bízza ránk: „Az imádságban beszélgetni kell Istennel, beszélni hozzá, kérdezni és hallgatni rá”. Forduljunk hozzá, minden dolgok tudójához kérdéseinkkel, kétségeinkkel, engedjük, hogy válaszoljon, s hallgassuk is meg, fogadjuk is meg, éljük is meg, amit nekünk mond.
Forrás: Tóth Borbála SchP/a szatmári egyházmegye honlapja
