A böjt az istenkapcsolat, az istendicsőítés egyik formája

0
812

Bátor Botond pálos és András Csaba jezsuita szerzetessel beszélgetett a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum két diákja, Fekete Andrea és Sebesi Edvárd. Istenkapcsolatunk és a böjt címen nagyböjti témák kerültek fókuszba.

Március 22-én este a Hittan.ro katekétikai portál Facebook-oldalán a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai, Fekete Andrea és Sebesi Edvárd kérdezte a két szerzetest és feltette nekik a fiataloktól interneten érkezett kérdéseket. A beszélgetés ITT visszanézhető.

Íme, néhány gondolat, amit a két szerzetes megfogalmazott.

András Csaba jezsuita: Ha nagyon egyszerűen meg szeretném fogalmazni, akkor a böjt számomra abban áll, hogy hogyan tudom felszabadítani a figyelmemet, energiámat azokra a dolgokra, amelyek fontosak nekem. És elsősorban nem a táplálékra értem, főleg amikor még serdülő kamasz az ember és szüksége van a táplálékbevitelre, hanem sokkal inkább a technikai kütyüre és az internetre, amelyek nagyon követelik a figyelmünket. Mi most tartunk egy férfi lelkigyakorlatot, amelynek az egyik része az, hogy lemondunk a munkán kívüli internethasználatról. És most tapasztalom, hogy mennyire nehéz nem rákattintani a Facebookra, nem lefelé görgetni a hírlistát vagy nem bekapcsolni a Youtube-ot és mindenféle dolgot megnézni azon. És az arra való rácsodálkozás, rátekintés, hogy mennyire nem vagyok szabad ezekben a dolgokban és mennyire függővé váltam, mennyire függővé tesz bennünket a világ.

Bátor Botond pálos: Nagyon fontosnak tartom a teljes élethez azt a fajta tényt, hogy én sebezhetővé válhatok. Sebezhetővé válni csak akkor tudok, ha megnyílok. Megnyílni csak akkor tudok, hogy ha a megnyílással együtt megélem ezt a tehetetlenségemet, megélem azt, hogy beteljesületlen az életem… Tehát én azért merek megnyílni mások felé, azért merek megnyílni az életemben, mert tisztában vagyok azzal, hogy attól még szép lehet az életem, hogy nem teljes, nem száz százalékos. Sokszor azért zárkózunk be, mert szeretnénk teljes egészében bebiztosítani magunkat, hogy mi sértetlenségünkben egyfajta komfortzónánkon belül maradva biztonságban lehetünk. De gyakorlatilag nem tudunk biztonságban lenni, mert a saját gondolataink, érzéseink ott kavarognak bennünk. És minél jobban bezárkózom, a magamba fojtott gondolatok és érzések annál inkább ki akarnak törni és különböző formában jelentkeznek az életemben. Viszont ha én vállalom a böjtöt, a böjtben az Isten felé való odakiáltást – ezért fontos az, hogy a böjt együtt járjon az imádsággal –, és ebben a mélységben kicsit ezt a szárazságot, a böjttel együtt járó nem csak testi, de igazából lelki éhséget megélem, akkor már készségesebb tudok lenni arra, hogy megnyíljak, és ha megnyílok, akkor készségesebb vagyok arra, hogy sebezhetővé is váljak. Mert tényleg nem szabad elfelejteni, hogy a teljes emberi élethez szorosan hozzátartozik az, hogy mi sebezhetővé tudjunk válni. Nézzétek meg, amikor az Isten megtestesül és eljön közénk, már eleve egy nyitott barlangba születik meg. Amikor az ajtók bezárulnak, akkor ő egy barlangistállóban születik meg, a barlangban nincs ajtó. Nekem ez egy csodálatos szimbólum – már az első pillanatban sebezhetővé válik, és nyilván ez teljeseik be majd a kereszthordozásában és a szenvedésében. Ott aztán tényleg megmutatja, hogy sebezhetővé válik, de ettől ő nem lesz kisebb. Épp ellenkezőleg. És ő maga is megéli azt a mélységet, hiszen kérdezi, hogy „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”… Vagy előtte már az Olajfák-hegyén ott volt az a fajta kiszolgáltatottsága, és az emberi természetéhez hozzátartozó félelem attól, hogy mi fog rá várni. De mégis elfogadja az Atya akaratát és ezzel mutatja meg az igazi szeretetét. Ha ezen az úton haladunk, akkor tud a mi szeretetünk kiforrni, megerősödni, életté válni.

András Csaba jezsuita: A lényeg az, hogy kamaszként ne imádkozzam úgy, mint egy gyerek. Nem feltétlenül fontos az, hogy a megtanult imákat mondjam el minden este… mert ha belegondolok, egy barátommal sem úgy beszélek, hogy „becsukódik már a szemem”… Fontos megtalálni azt a fajta közvetlenséget, azt a módot az Istennel való párbeszédben, amit egy akármilyen más kapcsolatban megélek. Merthogy gyakran az van bennünk, hogy az Istennel szemben másként kell…, és az van bennünk, hogy úgy kell csinálni, ahogyan a hitoktató annak idején megtanította… Meg kell találnunk, ami számunkra jó, és amivel egy olyan személyhez szeretnénk kapcsolódni, aki nekünk jót akar, aki szeret minket, akinek fontosak vagyunk. Vele hogyan szeretnénk megosztani az életünket?… Igazából ennek rengeteg módja van. Ha szívesen leülsz a barátoddal kávézni, miért ne próbálnád meg, hogy reggel kiülsz a verandára, teraszra és szemléled a természetet és „kávézol a jó Istennel” és előre tekintesz a napodra?!… Vagy este pont így, egy finom mentatea társaságában visszatekintesz az elmúlt napra és egyszerűen elidőzöl az egyes eseményeknél. Mint ahogyan egy barátoddal is megosztanád azt, hogy mi az a jó dolog, ami történt veled.
Én igazából azt tartom fontosnak, hogy tudjak őszinte lenni, hiteles lenni az imában és nézni azt, hogy mi az, ami nekem személyesen segít. Ha nincs az istenkapcsolattal összekapcsolva a böjtöm, akkor az inkább egy fogyókúra vagy akaraterősítés, személyiségfejlesztő tréning, nevezhetem bárhogyan… De ha az istenkapcsolattal összekapcsolom, akkor válik böjtté mindenfajta lemondásom. Erről az oldalról is érdemes ezt látnunk, hogy a böjt az önmagában az istenkapcsolatnak, mondhatom így, az istendicsőítésnek az egyik formája, ezért kapcsolódik össze imádsággal.

András Csaba jezsuita: Igazából a nagyböjt a húsvétra fut ki, és azt gondolom, hogy akkor lehet „eredményesnek” nevezni – bár nem nagyon szeretem ezt a szót –, ha valamit így általa meg tudok tapasztalni a feltámadásnak az öröméből az életünkben. Ha valamiben szabadabbá váltam. Vagy akár az emberekkel való kapcsolatomban érzem azt, hogy kevésbé vagyok türelmetlen, jobban oda tudok figyelni arra, hogy mi a szükségük, mi a fontos számukra, vagy az imámban rátaláltam egy nagyobb mélységre. És emiatt azt hiszem, nagyböjtben fontos arra figyelni, hogy mire is vágyok igazán, mire is lenne szükségem. És ha hétről-hétre rá tudnék erre tekinteni, hogy ebben növekedtem vagy elmélyült bennem ennek a vágya. Vágynék arra, hogy legyen egy nagyobb rend az életemben, hogy ne kelljen rohanni, jelen tudjak lenni, meg tudjak érkezni. Próbálom gyakorolni az utóbbi hetekben a napi egy óra imát, sétát és olvasást. Ez valóban ad egyfajta rendszert, hogy legyen meg annak a kerete, hogy akár a sétában visszavonuljak, ízleljem azt, ami aznap történt, jelen tudjak lenni az élet örömei számára. Ne csak robotként éljem az életemet, hanem örülni tudjak az apróságoknak.

Bátor Botond pálos: Ha visszagondolok a korábbi nagyböjti időszakokra, azt gondolom, hogy akkor voltak igazán szépek vagy gyümölcsözők, amikor azt éreztem, hogy az Isten iránti szeretetem megerősödött valamennyire. És amikor jobban megértettem, hogy ő tényleg kell, és jó, hogy ő az életem középpontjában van.

Forrás: hittan.ro