A legnagyobb ajándék, amit Istentől kaptam, az a szerzetesi hivatásom. Többen is megkérdezték tőlem az évek folyamán, hogy miért lettem szerzetesnővér, mi indított engem arra, hogy lemondjak a házasságról és Istennek ajándékozzam magam.
A szerzetesi hivatás mint meghívás Istentől jött számomra, ami kezdetben engem is meglepett, mivel más terveim voltak tizenhét évesen. Kezdetben ellenálltam, és arra gondoltam, hogy ezt belül nem jól hallom, nem jól értem, de Isten olyan erőteljesen adta tudtul szeretetét irántam és akaratát, hogy amikor igent mondtam, betöltött a béke és egy mély nyugalom. Azt éreztem, hogy szerelmes lettem Istenbe, a szívem lángolt, és az akaratom mindenre képes lett érte.
A kérdésekre a válasz a részemről ez volt: Isten lefoglalta a szívemet maga számára, és én igent mondtam, ez életem egyik legjobb döntése volt.
Már gyerekkoromban sokat jelentett nekem a Szűzanya személye, nagyon szeretem őt. Ezt igazából nagymamámnak köszönhetem, aki miután megszülettem, felajánlott a Szűzanyának. Életem folyamán megtapasztaltam azt, hogy a Szent Szűz igazi édesanya, mellettem állt örömben, de a megpróbáltatás napjaiban is. Sokszor így szólítom most is: „Mama” − és ez nagyon természetes számomra, mivel vezet, segít a mindennapokban, és betakar palástjával.
Igen, 36 év szerzetesi élet után is úgy érzem, hogy jól döntöttem, mivel boldog vagyok hivatásomban. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nincsenek vagy nem voltak az életemben küzdelmek és nehézségek, viharok és fájdalmak, magány és betegségek. Mindezekkel együtt azt gondolom, hogy aki kicsi tud lenni, mint a gyermek, azt saját gyengeségei és hibái sem keserítik el, mivel Isten karjaiba veti magát és ott biztonságban van, a kitartás és hűség kegyelmét kérve belső bizonyosságot kap, hogy jó úton jár.
Miért fontos számunkra, hogy a jó úton járjunk?
Nekünk, szerzeteseknek is meg kell állni időnként, és mérleget kell készíteni arról, hogy az életünk mennyire Istennek átadott élet, menyire tart bennünket fogva az önzésünk, és milyen mértékben tudunk kilépni önmagunkból mások javára. Időnként észre sem vesszük, hogy nem Isten van az első helyen az életünkben, hanem a munkánk, a kapcsolataink, a ragaszkodások stb. Nagy ajándék számunkra, ha nyitottak vagyunk arra, hogy Istentől bocsánatot kérjünk bűneinkért, mulasztásainkért, és a megújulás ajándékát elfogadva állandó megtérésben éljünk. Jó időnként megkérdezni magunktól: miért és kiért élek? Ez a kérdés felráz bennünket és a valóságba helyez, választ vár tőlünk. Te is, aki olvasod ezeket a sorokat, felteheted magadnak is ezeket a kérdéseket: Kiért és miért élek? Milyen helyet foglal el Isten az életemben?
A szerzetesi élet Istennek átadott élet, ahol az imádság, a másokért való közbenjárás, az áldozathozatal, a böjt hozzátartozik a mindennapokhoz. Igazából ez a legfontosabb feladatunk: Isten irgalmát és megbocsátását kérni minden ember számára.
Ma azt tapasztaljuk, hogy kevesen fogadják el Istentől a meghívást arra, hogy papok vagy szerzetesek legyenek, mert félnek az elköteleződéstől. Igen, szerzetesként vagy papként elköteleződni ma kihívást jelent, de nem lehetetlen feladat, mert aki Istenre, a sziklára építi az életét, az a viharban is erős marad, mert a gyökerei Istenből táplálkoznak.
A nagyböjti időszak kitűnő idő arra, hogy megálljunk és magunkba tekintsünk, megvizsgáljuk életünket és azt, hogy merre tartunk. Legyünk bátrak és változtassunk azon, amin tudunk változtatni, mert Isten szeretetét megtapasztalva képesek leszünk másokat is Istenhez vezetni, és ez mindannyiunk küldetése.
Regina nővér
Az írás megjelent a Vasárnap 11-es számának forrás rovatában.
