A Szentírásból jól ismerjük, hogy a zsidóknak az ígéret földjének eléréséig egy sivatagon kellett átmenniük. Ez az út nem volt küzdelmektől mentes, különféle akadályok állták útjukat. Hasonló a lelki út is, amelyen mindenkinek át kell mennie. Ezen az úton le kell mondanunk „rendetlen vágyainkról” – ahogy Keresztes Szent János írja. Erre nagyon alkalmas a nagyböjti szent idő, melynek végén eljutunk húsvétig. Ám az ember képtelen erre a maga erejéből, Isten az, aki meg tud szabadítani minket. Keresztes Szent János költői képeivel ezt így fejezi ki: „Mivel a lélek olyan álomba volt merülve, amelyből magától sohasem tudott volna fölébredni, csakis Isten volt képes felnyitni szemét és fölébreszteni őt.” – Jó utat mindenkinek a szent ébredésig, a föltámadás ünnepéig!
Keserves volt! Munkám végeztével fáradtan igyekeztem haza. De lelkemben már ott ujjongott az ünnep öröme. Gondolataim a húsvéti bárány körül jártak… Utamat hirtelen egy ijesztően ordító, rikoltozó menet zárta el. Rabokat vittek kivégzésre…. Egyszerre vasfogóban éreztem magam. Katonák kényszerítettek, hogy vigyem az egyik elítélt keresztjét. Mélyen megalázva éreztem magam: Én? Egy gonosztevő szégyenfáját? De szabadulnom nem lehetett. Súlyos a kereszt. Az elítélt meg már csak tántorog. Szörnyű kínzások nyoma az arcán, ruhája csupa vérfolt. Nem jajgat, nem szitkozódik. Tekintete szívembe markolóan szelíd. És – milyen furcsa! – erőt ad! – Megrendítő! Ez nem lehet gonosztevő! Valami nagy tévedés vagy ármány áldozata lehet! Ártatlan… Mint a húsvéti bárány!… Áldott légy, Magasságbeli, hogy könnyíthetek a terhén! Most újra rám nézett. Mintha értené gondolataimat… Szeretetet sugároz rám. Ó, bárcsak én is!
„Rájöttem: az Úr akaratának megismerése az a szög, amely tagjait átjárta. S mit látok a sebek nyílásain át? Azt kiáltja a szög, és azt kiáltja a seb, hogy maga Isten kiengesztelődött Krisztusban a világgal…” (Szent Bernát apát) – A világban pedig – velem, veled. Kívánhatok-e ennél többet? Szent Terézia anyánkkal és Szent Pál apostollal mondom: „csak arra kérlek, hogy nézzetek rá” (TÚ XXVI), „emeljük tekintetünket…Jézusra” (Zsid 12,2), áldott sebeire, szívére mely „túlcsordul az irgalomtól, amely bőven árad ránk szent sebeiből”. Itt – Üdvözítőm sebeiben – megtalálom azt a védelmet, biztonságot, amelyre lelkem vágyik, és amelyet keres: Háboroghat a világ, lázonghat a test, tőrt vethet a sátán, nem rendülök meg, mert hajlékom erős sziklára épült… Ezeken a nyílásokon mézet szívhatok a kősziklából, és olajat a kemény kőből (vö. Mtörv 32,13). Vagyis így ízlelhetem és láthatom, hogy mily édes az Úr (vö. Zsolt 33,9).
„Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az igaz a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de Lélek szerint életre kelt.” (1Pét 3,18.) Ez a mi hitünk, reményünk, bizalmunk, örömünk alapja. Ebbe az igazságba merítkezünk meg újra meg újra valahányszor megünnepeljük a húsvétot. Hosszan zarándokolunk Krisztus és a mi életünk e csúcspontja felé a nagyböjt során, majd ennek fényében folytatjuk utunkat húsvét után, bízva abban, hogy meg tudjuk őrizni ezt a fényt a következő húsvétig, hogy észrevesszük, amikor a Lélek felidézi bennünk életünk sötétebb napjain is. Boldogok vagyunk, hogy eljutott hozzánk ez az örömhír, és hálás szívvel imádkozunk azért, hogy mindannyiunk szívét egyre mélyebben járja át a hétköznapokban, hogy új remény, új öröm, újabb és újabb feltámadások forrásává lehessen a mi életünkben, és minden embertársunk életében. Adja Isten, hogy így legyen!
A Kármel Isten kertje. Egyfajta paradicsomkert, ahol Isten fel-alá járhat. S mi megengedjük neki, hogy keresztekkel is meglátogasson bennünket. Olyan szenvedésekkel, fájdalmakkal, amelyeket egyesít az ő üdvözítő szenvedésével az egyház és minden ember javára. – Ha Krisztus iránti szeretetből magamhoz ölelem mindazt, ami nehéz vagy fáj, akkor hozzá hasonulok az ő végtelen kegyelméből. Hozzá, „aki a rá váró öröm helyett elszenvedte (értünk) a keresztet” (Zsid 12,2), s ugyancsak értünk föltámadott, fölment a mennybe, és várjuk eljövetelét, mint az őskeresztények, akiknek hívó szavát a Kármel is visszhangozza: „Marana tha!” (1Kor 16,22) Jöjj el, Urunk, Jézus!
Feltámadás ünnepe! Krisztus feltámadása! Új élet kezdete, visszalépés a mennybe, ahonnan származott, de most már másképpen. Visz engem is, azzal a reménnyel, hogy helyem van nála! S ezt a helyet senki sem veheti el tőlem. Őáltala utam van a mennybe. – Ez az én hitem. A jövőt befolyásolja a jelen, és mindent azért teszek, hogy oda elérjek. – Oda? Mikor? – Hiszen most is Vele vagyok, inkább ő él bennem és én ővele. Most bennem lakozik, s majd én őbenne a mennyben. – Az egyetlen igazi valóság: maga Isten, mert ő a kezdet és a vég, a mai nap és az örök jelen, mélység és magasság. A most megragadható pillanat öröme: az ő győzelme a halál fölött. A vesztes – győztes! Mert él! Ma is él! Most is jelen van! – Barát van mellettem, aki nem hagy el! És szeret!
A föltámadás biztos hitével kívánunk méltó előkészületet a szent három napra, amelyen át találkozhatunk Krisztussal, a mi üdvözítő Istenünkkel!
A marosszentgyörgyi kármelita nővérek
