† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.
Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!
Mt 5,38−48
A mai evangéliumban a hegyi beszéd két ellentétpárjával találkozunk, és Jézus azon meghívásával, hogy ne kapcsolódjunk a bosszú láncolatába, hanem gyakoroljuk a szeretetet. A „Szemet szemért, fogat fogért” gyakorlat középpontjában elsősorban nem a bosszú állt, hanem a megtorlások túlkapásai, amikor nem tudták fékezni az indulatokat, és sokszorosan bosszút álltak. Jézus a bosszú bárminemű magatartását elítéli, mert erőszakkal válaszol, és továbbviszi a gyűlölet láncolatát. A másik arcot odatartani magatartás nem a passzív áldozaté, hanem azé, aki ilyen esetben nem menekül el, nem fagy le vagy nem üt vissza, hanem bátran szembenéz az elkövetővel. Jézus – amikor megüti az egyik poroszló – nem tartja oda a másik arcát, hanem alázatosan és szelíden megkérdi: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?” (Jn 18,22) Az odaadni a köntöst, a kétszer annyit együtt menni, a kölcsönkérőnek adni arra a belső magatartásra utal, ami szabad és nem függ az agresszortól.
Bár nehéznek és lehetetlennek tűnik elsőre, ha jobban megértjük, rájövünk, hogy egy végtelenül szabad és szerető életre hív Jézus, ahol mi határozzuk meg, hova szeretnénk lépni, és nem válaszreakcióként oda megyünk, ahova mások kényszerítenek minket.
Az ellenség szeretetének parancsa szintén ebbe az irányba mutat. Míg a zsoltárokban az ellenség elpusztításáért imádkozik a zsoltározó, és a tehetetlenség haragjával fordul Isten felé, addig Jézus arra hív, hogy imádkozzunk őérte. Ennek legalapvetőbb oka, hogy Isten is így szeret minket: „Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy abban az időben, amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk… Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődtünk Istennel Fiának halála által, most, mint kiengesztelődöttek, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által” (Róm 5,8.10).
Hol vannak életemben azok a kapcsolatok, ahol azt érzem, védekeznem kell, ahol áldozat vagyok, ahol elváltam? Mit érzek? Mi az, amit védenem kell? A jó Istennel együtt rátekinthetek ezekre a kapcsolatokra: hogyan tekint ő a másik félre? Milyen lehet a hozzá való viszonyulása, mit érzékelek, sejtek meg belőle? Vajon mire szeretne hívni engem az Isten? Talán nem feltétlenül arra, hogy minden a régi legyen, hogy a tisztelet határai nélkül szeressük egymást. Azonban lehet, hogy szeretné megnyitni a szívemet a másik ember irányába, legalább annyira, hogy imádkozzak érte és jót kívánjak számára.
András Csaba SJ
