Hildegard von Bingen ,,szívében olyan szeretet lángolt, amelyből senki emberfia nem volt kizárva”, állítja életrajzírója. Egy másik megállapítás Gembloux-i Wibert szerzetestől származik, Hildegárd utolsó éveiben volt titkárától: ,,Szeretetből mindenki szolgálója lett, állandóan készen arra, hogy a pillanat hívását kövesse… úgyhogy elmondhatta az Apostollal: Mindenkinek mindene lettem, hogy mindeneket megnyerjek.”
Wibert így írja le a rupertsbergi kolostor életét: ,,A nővérek és mesternőjük egy szív és egy lélek. Buzgók Isten szolgálatában, fegyelmezettek, éberek, egymás iránt figyelmesek — minden áhítatot és békét sugároz. Vasárnaponként pihennek a szövőszékek, az orsók, a tollak. A nővérek szent hallgatásban figyelik a jámbor olvasmányokat és éneklik a liturgia énekeit. Hétköznapokon azonban serényen dolgoznak: fonnak, szőnek, varrnak pirkadattól alkonyatig. A tétlenséget nem tűrik, s nem esik egy fölösleges szó sem. A kolostor termei nagyon egyszerűek, de szépek. Csővezeték visz friss vizet minden munkaterembe. Igen sok vendég jön-megy. Szolgák sürögnek-forognak. Az apátnő pedig teljes egyszerűségben, de méltósággal irányít. Keresi, hogy mindenkinek mindene lehessen. Soha nem tétlenkedik.”
Hildegárd önmagáról csak így nyilatkozott: ,,egy nyomorult nőszemély”, ,,törékeny ember, akiben semmi állandóság nincs, hamu a hamuból és por a porból”. Látomásairól pedig így nyilatkozott: ,,A megnyílt égből lángoló fényesség jött felém, olyan, mint a villám fénye. Áthatolt a fejemen, és lángba borította egész keblemet és szívemet, de nem égetett, csak melegített, ahogy a napfény melengeti a tárgyakat. És hirtelen megnyílt előttem a zsoltárok és az evangéliumok értelme… Mindezt láttam és hallottam és mégis vonakodtam attól, hogy leírjam mindaddig, amíg Isten ostorával betegágyba nem hajtott engem. Amikor aztán ott írni kezdtem, visszatért az erőm és fölépültem a betegségből.” Tehetséges volt és sokoldalú, gyógyított, imát, zenét írt, bölcs volt és végtelenül tisztán látott. Ezért Hildegárdot egyre többen keresték föl bonyolult, nehéz ügyekben jótanácsért.
A nép köréből férfiak és nők — elsősorban szomorú édesanyák — keresték kérdéseikkel és bajaikkal. Rupertsberg kolostora távoli vidékek rászorulói számára is menedékhely lett, sőt, a szent apátnő híre az ország határain is túl terjedt. Állandóan élt a kolostorban ,,hét szegény matróna”, azaz hét elhagyott szegény özvegy, akik életük utolsó idejében mégiscsak kaptak valami jót a földi élettől. Különösen a betegek áradtak seregestül a kolostor felé. Tudták, hogy a kolostornak gondosan ápolt gyógynövénykertje van, s hogy a falak között kenetekből, teákból és gyógycseppekből nagyszerű gyógyszertár rejtőzik, és ami ezeknél is fontosabb: anyai kézre találnak és olyan anyára, aki saját tapasztalatából ismeri a gyengeséget és a gyógyítás tudományát.
Keresték őt papok és püspökök küldöttei, világi nagyságok követei és egyszerű emberek. Több száz olyan levél maradt ránk, amelyeket Hildegárd a hozzá tanácsért fordulóknak vagy olyanoknak írt, akiknek Isten általa üzent. Leveleit pápák, hercegek és püspökök olvasták. Merészelte, mert tennie kellett, hogy kora legnagyobbjai lelkiismeretéhez szóljon.
III. Konrád császárnak, aki tanácsért és imádságért fordult Hildegárdhoz, mert mint írta ,,rég nem úgy élek, ahogyan élnem kellene”, ezzel a tömör megjegyzéssel zárja válaszát: ,,Javulj meg, hogy ne kelljen napjaid fölött bánkódnod.” Barbarossa Frigyes meghívta egy tárgyalásra ingelheimi palotájába, s 1163-ban kiváltságlevelet állított ki kolostora számára, Hildegárdot azonban a császár minden kedveskedése sem akadályozta meg abban, hogy világosan kifejezze rosszallását, amiért a császár megakadályozta az egyházszakadás felszámolását azáltal, hogy újabb ellenpápát állított. ,,Vigyázz — írta neki –, nehogy a legfőbb Király szemed vaksága miatt elvessen téged!”
Hildegárd küldetése elsősorban a papsághoz szólt. A papság és a szerzetesség elvilágiasodott, sok tagja elmerült különféle evilági ügyekben. A püspökök és az apátok közül nem egy szívesebben forgatta a kardot, mint hogy a pásztorbotot tartsa a kezében. A legjobbak pedig gyakran egymás közti vitákkal fecsérelték erejüket. ,,Mindaddig, amíg a földi királynak szolgálunk, elhanyagoljuk a mennyei Király belső szolgálatát” — korholja az egyik püspököt, aki Barbarossa Frigyes szolgálatában serénykedett. Egy alkalommal meghívták Kölnbe, ahol szólnia kellett a katarok ellen. Meg is tette, de utána megdöbbentő vádat emelt a papok ellen: ,,Istent nem ismertek, embertől nem féltek. Nem olyan prédikátorok vagytok, amilyennek Isten látni akar benneteket. Részben lovagok, részben szolgák vagytok.. gőg, dicsőség, szórakozás — ezek jegyében telik életetek. Az egyház pilléreinek kellene lennetek, és romokban hevertek a földön.” Lelkiismerete szavára vagy mások kérésére háromszor vagy négyszer hosszú utakat kellett megtennie. Járt Svábországban, Franciaországban, a Mosel folyó mentén egész Lotaringiáig, a Rajna mentén pedig egészen a Ruhr vidékéig. Híres férfi és női kolostorok káptalantermeiben állt a szerzetesek előtt Hirsauban, Maulbronnban, Kitzingenben, Werdenben és másutt. ,,Az élet igéit” hirdette a papságnak, a püspököknek és a népnek Würzburgban, Bambergben, Trierben, Metzben és Kölnben. Vigasztalt, bátorított, keltegette a lelkiismereteket, bűnbánatra indította a lelkeket, és békét közvetített, írja róla Diós István.
Minden létezőt az Úr keze teremtett
Ki felejtheti el, hogy minden létezőt az Úr keze teremtett? Akinek kezében van minden élőnek a lelke és az ember húsában a világegyetem szelleme. Hogyan? Semmilyen teremtmény nem olyan erőtlen természetű, hogy a teljességben rejlő változékonyság okát, a gyümölcsözést elfeledje. Miért? Mert az égnek fényessége van, a fénynek levegője, a levegőnek szárnyas madarai, a föld a zöld növényeket táplálja, a zöld erő a gyümölcsöt, a gyümölcs az állatokat. Mindez az őt létrehozó, hatalommal teli kézről tanúskodik. A mindenség Urának leghatalmasabb ereje úgy működik teremtményeiben, hogy azok a bennük rejlő erényeket hiánytalanul kifejthessék. Az élőlényeket, minden földi lényt, aki Isten sugallatának törvényével rendelkezik, a teremtő mindenhatóság mozgatja. Az ő éltető ereje munkál azokban, akiknek az emberi hús a lakása, akikben rend, megértés és bölcsesség lakik. Hogyan van ez?A földi dolgokat lélek járja át. A lélek sokféle változást hoz létre és számtalan alakban kering, melynek következtében feltámadnak a testi erkölcsök. A szellem valójában kétféle módon kel életre; tudniillik Isten utáni vágya, sóhajtozása és kívánkozása által. Az Úr birodalmát, rendjét, vagy szabad akaratát a különféle dolgok elsődleges törvényeiben keresi; és ez a megkülönböztető képessége saját benső ésszerűségéből adódik. Ugyanúgy az emberben is megvan ég és fölei hasonmása. Hogyan van ez? Az emberben mint spirálgyűrűben tűnik fel az értelem, a szellem és az ésszerűség, mint ahogy az égen megfigyelhetők a fénylő égitestek, a levegő és a madárvilág, és benne van az edény is, amelyben a harmat, a csírázás és a születés található, akár a földön a zöldellés, a gyümölcsözés és az állatvilág. Miben áll ez? Ó ember, te, aki teljesen jelen vagy minden teremtményben, elfelejtheted-e Teremtődet, akinek alárendeltségedben engedelemmel tartozol? Áthághatod-e parancsba adott törvényeit? De látod továbbá, hogy magában a tűzben egy ércszínű láng szelíd lobogással ég. Oly szétválaszthatatlanul egyesül a lánggal, mint az ember legbensőbb életszervei. Ez a végtelen Ige, még a teremtés létrejötte előtt az Atyában létező, mely azonban szeretetének parazsában, a tovasiető idők folyamán is csodálatosan folttalan és bűntelen maradt, és a Szent Lélek kegyelmi erejének kiáradásával a hajnalpír boldog szűziességében emberré kellett, hogy váljon. De úgy, ahogy testbe öltözése előtt osztatlanul az Atyában volt, úgy emberré válása után is elválaszthatatlan maradt tőle, mert ahogy az ember sincs belső szervek nélkül, úgy az eleven Ige sem válhatott el az Atyától. És miért nevezik “Igé”-nek? Mert ahogy a térhez kötődő Ige által, mely a porból született emberben átmeneti, okosan fölfoghatók a tanítók törvényei, és a tudós és előrelátó emberek számára ezeknek a törvényeknek az okai nyilvánvalóak, ugyanúgy a tértől független Ige által a kiolthatatlan életben, az elévülhetetlen örökkévalóságban élő Atya ereje igazul megismerhető, így a különféle teremtmények mind érzik és fölismerik őt abban az őseredetben, melyben teremtődtek. És mint ahogy a tisztségviselő szavából önnön hatalma és méltósága nyilvánul meg, úgy fénylik a mindent átfogó Igében az Atya szentsége és jósága.
Nos, az a láng, ahogy te látod, felvillámlik; ez arra utal, hogy az Ige úgymond villámlón benső erejét nyilatkoztatta ki, amikor általa minden teremtmény életre ébred, és mintegy fehérizzásban jelenik meg a láng, amikor az Ige a szűziesség hajnalpírjában és ragyogó fehérségében testet öltött. Akkor az Istent megismerve, a különféle erények csöppjeit hullatta magából és a megváltott lélekben az ember új életre ébredt.
Forrás: Tudd az utakat – Scivias (II. könyv) A megváltás tüzes műve. Fordította Kemenczky Judit
