Szalmaszálak a jászolban (4-5.)

0
237
Fotók: Gyulafehérvári Caritas

Karácsony közeledtével megmutatnak magukból valamit a Gyulafehérvári Caritas munkatársai. Számba veszik, az Istenember születésére mit is ajándékozhatnának magukból, maguknak, egymásnak. Idén azokat a pillanatokat idézik fel egy héten keresztül napról napra, amiért hálásak. Szalmaszálak ezek, melyek a jászolba kerülve meleget tartanak, melyek arra késztetik az olvasóikat, hogy feltegyék maguknak a kérdést: számomra ebben az évben melyik volt az a pillanat, amely épített engem, és általam másokat, mi volt az, amiből több élet született?

December 22.

December, év vége, a várakozás, majd a visszatekintés hónapja. Különösen izgalmas számomra, hiszen pont egy évre tekintek vissza, egy éve dolgozom a Caritasnál. Ha becsukom a szemem és az elmúlt évre gondolok, egy nagyon színes filmet látok, tele arcokkal, kacagással, izgalmakkal és kihívásokkal teli feladatokkal. A legszínesebb ebben a filmben az udvarhelyi városnapokon szervezett Caritas Város-programunk, hiszen egy olyan esemény volt, amikor a régió összes munkatársa összefogott, hogy együtt alkossunk. Pszichológusok gyurmáztak, pénzügyesek popcornt készítettek, gyógypedagógusok gyöngyöt fűztek, és még sorolhatnám a színes kavalkádot, ami elém tárult aznap. A park tele volt gyerekzsivajjal, mind nekünk köszönhetően.

Kívánom magunknak, hogy jövőben is alkossunk sokat együtt, legyünk egy nagy csapat, akik együtt dolgoznak a szép jövőért.

Mihály Tünde irodavezető, Udvarhelyszék

Van egy néni, tíz éve agyvérzést kapott, a beszédközpontot érintette. Próbálja kifejezni magát, de szavakat nem tud kimondani. A férje tíz esztendeje alázattal, türelemmel gondozza. A nehézségek ellenére is ekkora szeretettel van a felesége iránt.

Megélik a hitüket.

Tíz éve járok hozzuk, úgy érzem, már unokájuknak tekintenek. Mindig mosolyogva várnak, és az nekem olyan jó, ha valahol szeretnek. Akárhányszor hozzájuk megyek, elgondolkodom: vajon én tudnék-e ilyen helyzetben ennyire türelmes lenni? Tudnám-e ennyire Isten kezébe helyezni az életemet. Tudom, időnként ők is elfáradnak, de olyan jó részese lenni annak, ahogy újra erőt nyernek.

Pál Beáta otthoni beteggondozó, Gyergyószék

Visszatekintve az elmúlóban lévő esztendőre nagyon sok mindenért hálás vagyok. A legnagyobb hála magánéletemhez kötődik, családunk egy új élettel gyarapodott, májusban megszületett második gyermekünk. Azt hiszem, ennél nagyobb élmény nem nagyon van egy ember életében.

Hálás vagyok a munkámért, hogy olyan helyen dolgozhatok, ahol kibontakozhatok, ahol nem korlátoznak, hanem szabad vagyok, embertársaimon segíthetek jó szóval, odafigyeléssel, hallgatással és meghallgatással vagy tenni akarással. Olyan világban élünk, ahol nagyon sok a rászoruló ember. Nem kell Afrikába utazzunk, hogy missziós küldetést végezzünk a szegények között – habár ez is nemes feladat –, a saját környezetünkben is sokat tudunk tenni azért, hogy munkánk által emberibb, méltóságteljesebb élete legyen néhány embernek. Hátrányos helyzetű közösségekben dolgozom, és már eredménynek gondolom azt is, ha úgy beszélgethetek embertársaimmal, hogy ők közben ne szidják a hivatalt, a szociális osztályt és a rendszert, hanem felismerjék felelősségüket, hogy ők is sokat tehetnek életükért, családjukért, jövőjükért. A szociális és közösségi munka legfontosabb irányelvei számomra: segíts embertársaidon, nézz mélyen a másik szemébe, lásd meg az értéket benne és adj reményt neki, légy az embere! Áldott, békés karácsonyt kívánok minden munkatársamnak!

Péter Szabolcs közösségfejlesztő, Háromszék

Új munkapontok, új emberek, új kihívások – így indult az idei munkám. A változások, legyenek bár pozitívak vagy negatívak, mindig megráznak, sokszor lépek egyet hátra, ha új kihívások vannak az életemben, munkámban. A kollégákkal meglátogattuk az egyik közelben működő gyermekközpontunkat. Személyes indíttatásom, hogy humánerőforrás-menedzserként megérezzem, megtapasztaljam azt, milyen körülmények között dolgoznak a kollégáim. Felemelő volt velük lenni, s bár a nehézségek, amiket a hiányos infrastruktúra adott, keserű szájízt hagytak bennem is, úgy éreztem, ezen a helyen még közelebb jött hozzám az Isten, a helyet átkaroló csodálatos tájon keresztül, a munkatársaim tenni akarásában, kitartásában, s a gyermekek szemében csillogó reményben. Azóta minden nap egy pluszt ad a munkámnak, amikor eszembe jutnak a gyermekek, a munkatársak, a közösség. Hálás vagyok értük!

Simon Orsolya pszichológus, humánerőforrás-menedzser, Marosszék

Így, közeledvén a karácsonyhoz, és ebben az adventi időben kicsit rendet rakva a lelkemben és elmémben, visszatekintek a mögöttem álló évre. Hálát kell adjak, hogy ez az év is ilyen sok élménnyel, sikerrel és néha kudarccal gazdagított. Van sok számos emlékem, ami, ha eszembe jut, mindig mosolyt csal az arcomra. Örülök, hogy sok idős embernek segíthettem, fizikailag és lelkileg is. Az a végtelen sok köszönet, hála, mosoly, olykor érintés elárulta, hogy nagy dolgokat vittem, vittünk végbe, mert a lelki béke sokszor többet jelent akármilyen fizikai munkánál. Én mindig arra törekszem, hogy ne csak a rám bízott feladatot végezzem el, hanem adjak egy kicsi pluszt a betegnek, adjak „magamból” egy picit. Hallgassam meg a beteget, és nevessek, ha egy régi emléket mesél, érezzek együtt, ha szomorú, adjak tanácsot, ha tanácstalan és derítsem jobb kedvre, ha szomorú. Úgy gondolom, hogy az elmúlt esztendőben megtettem mindent, hogy ennek a célomnak eleget tegyek. Köszönöm a betegeknek, akiket ápoltam, hogy mindig mosollyal várnak és a barátjuknak is tekintenek, nemcsak a gondozójuknak.

Sipos Szende otthoni beteggondozó, Csíkszék

December 23.

A legtöbb esetben azt szoktam leírni, ami legelőször eszembe jut. Karácsonyhoz közeledve mostarra gondolok – még ha ez most botrányosan vagy furcsán is hangzik –, hogy nekem az elmúlt évben annyi ünnepben volt részem, hogy nem is venném rossz néven, ha éppen az előírt ünnepnapon nem kapnék ajándékot. Bár őszintén szólva ezt el sem tudom képzelni, hiszen ha azt a napot is megérem, akkor egész biztos, hogy kapok valamit a jó Istentől, ha mást nem is, akkor azt a lehetőséget, hogy együtt ünnepelhetem az Istenember egykori születésnapját másokkal a templomban, a közösségben, a családban.

Dehát addig sem várok, mert ünnepek voltak számomra ebben az évben is a találkozások, az emberekkel való beszélgetések, amelyek olyanok, mintha élettörténeteket olvasnék. Minden bizalmas beszélgetés ünnep számomra, még akkor is, ha szomorú történet van mögötte. Nem a szomorú történet az ünnep, hanem az, hogy nagyon sok ember van, aki megnyitja szívét, s ez az ajándék mindig az életet, az élni akarást mozgatja meg bennem.

Köszönöm, hogy oly sok karácsonyom volt – ebben az évben is!

Sajgó Balázs lelki igazgató

„Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!” – József Attilát idézve írom le gondolataimat. Immár a huszadik munkaévem napjai telnek a Caritasnál. Büszke vagyok rá, és örömmel tölt el, hogy egy „fogaskerékként” én is része lehetek többezer erdélyi embertársam életminősége jobbításának, felemelésének. Ezen évek alatt rengeteg munkatárs megfordult a szervezetünknél, és gyakran megkérdem magamtól, hogy a fenti nemes cél követésén túl még mi tart engem itt a szervezetnél? Mi ad elegendő energiát az állandó újrakezdéshez? Az elmúlt egy-két hónapban ébredtem rá, hogy az az entitás, amelytől a munkám tulajdonképpen a legtöbb időt és energiát elveszi, igazából az tud feltölteni és dinamizálni: a családom, a feleségem. Évekkel ezelőtt nem tudtam volna elképzelni, hogy férfiként, vezetőként lehet valami fontosabb, mint a szeretetszolgálatért 10-12 órát dolgozni naponta… s közben szinte elfogyott körülöttem minden, ami valóban lényeges: család, kapcsolatok, barátok, magánélet.

Az idei ősz kellett rávilágítson, átégessen, zsigereimig hatoljon, hogy a munka–magánélet egyensúly közhelyes gondolata mögött mi van, mennyire fontos. A családban megélt minőségi időnél, emberi kapcsolataink ápolásánál jobb energiaforrás nincs, hiszen állandóan megújul, zöld, tiszta!

Bíztatlak arra, hogy éljetek ti is vele és nem lesz energiaválság a munkátokban! Kívánom, hogy Jézus Krisztus eljövetele, aki önmaga az állandóan megújuló szeretet-energiaforrás, töltse el szívünket, lelkünket, családunkat karácsony ünnepén!

Békés ünnepeket kívánok!

Ludescher László ágazati igazgató

A koronavírus ideje sokban különbözött a többitől, de mindenképp alkalmas volt arra, hogy terveket szőjünk, elindítsunk elképzeléseket. Ez az esztendő pedig arról szólt, hogy a tervek kezdtek megvalósulni. Nagyon-nagyon sok új folyamat elindult, és számomra óriási pozitívum, hogy ezt a munkatársaim szívesen veszik. Általában az emberek rettegnek az újdonságoktól, nálunk viszont valahogy munkamorállá vált, hogy folyton változnak a dolgok, és mi rugalmasan fogadjuk a változásokat. Amúgy is a szociális rendszer, a világunk is egy folyamatos változó, így mi is igazodunk, változunk, megújulunk.

Sok folyamat indult, sokfelé kell jelen lenni és helyt állni. És ez jó.

Az országos törvénykezési szinten is sikerült változásokat elérni, többféle állami támogatásban reménykedtünk. Az adventben benne van ez a várakozás is: hogyan tervezhetjük jövőre tovább az életet?

Hálás vagyok azért, hogy dolgozhatunk. Mert munka az van, de kell mellé az is, amiből, az is, akivel dolgozni. És én hálás vagyok azért, mert úgy néz ki, lesz támogatás, és vannak társak is a munka végzéséhez.

Péter György ágazati igazgató

Sok mindenkiért és sok mindenért szeretnék hálát adni a jó Istennek az idei karácsony küszöbén is: drága családomért, szeretteimért, barátokért, munkatársakért, azért, ahogy a jó Isten vezetett, megtartott, alakított általuk, bontotta, bontakoztatta az életet bennem, bennünk és közöttünk. Azért, ahogy ezt közbe-közbe megsejthettem, rácsodálkozhattam és megünnepelhettem.

Munkám legrendhagyóbb és legerősebb idei élménye kétségkívül a Kárpátalján tett két látogatásunk volt. Az idősebbek talán még fel tudják idézni a 80-as évek Romániájának körülményeit, levegőjét. Ezt tetézi a háború okozta létbizonytalanság, szorongás, az egyre fokozódó szegénység, a több sebből vérző közösségek, az országon belül és az országból elmenekülő emberek, akár munkatársak is, a behívók rettegett damokleszi kardja, és még sorolhatnám.

És mindemellett látni, tapasztalni, ahogy a Szent Márton Caritas munkatársai mint léket kapott hajó legénysége minden nap újrakezdve próbálják menteni, átmenteni, éltetni, ami menthető. És mindebből a legfontosabbat: az emberséget, a törődést, a jövőbe, az ÉLET ISTENÉBE, A SZERETET ISTENÉBE, A BÉKE ISTENÉBE vetett reményt.

Ünnepi várakozásunk során végtelen hálával, aggódó szeretettel gondolok rájuk, hálát adok értük a jó Istennek és kérem, áldja, kísérje, erősítse őket elköteleződésükben, küldjön társakat, szövetségeseket a Krisztusban gyökerező ÉLET-mentő munkájukhoz. És hozza el mielőbb számukra, mindannyiunk számára az áldott békét!

Márton András igazgató

Forrás: Gyulafehérvári Caritas