Szalmaszálak a jászolban (3.)

0
651
Fotó: Gyulafehérvári Caritas

Karácsony közeledtével megmutatnak magukból valamit a Gyulafehérvári Caritas munkatársai. Számba veszik, az Istenember születésére mit is ajándékozhatnának magukból, maguknak, egymásnak. Idén azokat a pillanatokat idézik fel egy héten keresztül napról napra, amiért hálásak. Szalmaszálak ezek, melyek a jászolba kerülve meleget tartanak, melyek arra késztetik az olvasóikat, hogy feltegyék maguknak a kérdést: számomra ebben az évben melyik volt az a pillanat, amely épített engem, és általam másokat, mi volt az, amiből több élet született?

December 21.

Amikor visszatekintek a 2022-es évemre, kihangosodik bennem a kapcsolatok fontossága, vagy éppen a hiánya. Így azokért a pillanatokért vagyok hálás, amikor sikerült kapcsolódni egymáshoz, a kliensekkel, a kollégákkal, az Istennel. A kapcsolódás számomra azt jelenti, hogy kölcsönösen megértünk valamit egymásból, megérezzük egymás szükségletét, együttérzünk. Hála van a szívemben, és ünnep számomra, amikor a csoportomban nehéz, kényelmetlen témákról is tudunk beszélgetni és kapcsolódni az érzéseinkhez, amikor könnyezve nevetünk együtt, amikor a kollégákkal közösen dolgozunk, hogy örömet ajándékozzunk. Kívánok a klienseinknek, kollégáknak meghitt, békés találkozásokat, ahol kapcsolódni tudnak, és megélhetik az ünnep örömét!

Lőrincz Réka szociálpedagógus, Udvarhelyszék

Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, nem igazán vagyok az önkifejezés mestere, és mivel 2022 egy embert próbáló év volt, nehezemre esik az ünnepekre hangolódni. Azt is hozzáteszem, hogy ez az írás egy hosszúra nyúlt munkanap után születik, s mint ilyen, nehezen találja a hála, megbékélés hangját. De, mivel éppen a Caritas Superar gyermekkórusának karácsonyi koncertjére készülök, eszembe jutott egy történet, amelyért hálás vagyok, hogy megtörtént velem ebben az évben. A Superar tevékenységébe első alkalommal a tavaszi nagykoncertet előkészítő próbafolyamat során kísérőként kapcsolódtam be. Első alkalommal akkor hallottam a teljes gyermekkórus, köztük az akkori munkahelyem, az Aréna tanodájába járó tűzkárosult gyerekek hangját, ahogyan A zene az kell című éneket éneklik. Az élmény annyira meghatott, hogy megengedtem magamnak, amit csak ritkán szoktam: egyik kolléganőmmel együtt elsírtam magam, a próbán részt vevő több mint száz gyerek és az őket kísérő felnőttek szeme láttára. Több hónappal később találkoztam azokkal a gyerekekkel, akik jelen voltak a próbán, de mivel korábbról még nem ismertük egymást, nem mindenkit tudtam megjegyezni közülük. Ők viszont megjegyeztek, mégpedig azt, hogy én voltam az, aki elsírta magát a tavaszi próbán. Később a kísérőjük elmesélte, hogy hazafelé, a buszon megegyeztek abban, hogy onnan tudták, hogy jól énekelnek, hogy láttak minket sírni: sérülékeny állapotban láttak, amit éreztek, és megerősítést adott nekik. Hálás vagyok, hogy átélhettem ezt a nagyon emberi pillanatot, és köszönöm a kollégáknak, akik mindennek a keretét megteremtették.

Gegő Virág szociális munkás, Háromszék

Hogy miért vagyok hálás? Elsősorban azért, mert egészséges vagyok, és tudtam végezni a mindennapi feladataimat. Hálás vagyok, hogy azt tehetem, amit szeretek, a legjobb tudásom szerint tudok segíteni azoknak a személyeknek, akik igénylik. Azokért az eredményekért, amiket sikerül elérni a fejlesztések során. Ugyanakkor hálával tekintek vissza a munkatársi közösségére is, akikkel jó volt együtt dolgozni az elmúlt esztendőben.

Nagy Annamária szociális munkás, korai nevelés és fejlesztés, Marosszék

A felkérést látva egyből a karácsonyi készülődés ugrott be. Idén valahogy intenzívebben éltem át a karácsony csodájának várását, az idősekkel is mélyebb volt az advent. Nem tudom elfelejteni, az adventi koszorú készítésekor hogyan szagolgatták a friss fenyőt, és milyen boldogok voltak! Közben eszükbe jutott egy emlék, gondolatban elmentünk az erdőbe, elmesélték, mi történt hajdanán, aztán adventi énekeket énekeltünk… A hétfői gyertyagyújtás, a róráték csendje mind-mind hálát szül bennem, hogy nekem olyan munkahelyem van, ahol tudom gyakorolni a hitemet.

Az idős emberekkel szeretek dolgozni, minden nap hallok valami újat tőlük. Gyerekkoromban is rajongtam a nagyszüleimért, itt minden idős egy kicsit az én nagyszülőm is. Szeretem látni, amint sugárzik az arcuk, ez ösztönöz, hogy egyre többet adjak, hogy legyenek boldogok. Az idős kor fájdalommal, szenvedéssel is jár, de az örömökről sem kell lemondani, és jó ennek részese, alakítója lenni.

Márton Erzsébet szociális munkás, Szent Erzsébet idősek otthona, Gyergyószék

Hálás vagyok Istennek, hogy soha annyi terhet nem adott, hogy azt ne tudjam elbírni, maximum nem felvenni. Óriási hála van bennem a kollégáimért, az ők odaadó, empatikus, mindig jobbra törekvő hozzáállásukért. Így az év végére becsületesen elfáradtunk és hálás vagyok, hogy lassan itt a pihenés ideje. Hálás vagyok, hogy csapatban dolgozhatok mindkét munkakörömben, és külön hála van bennem a kollégáim kitartásáért. Hálás vagyok azért, amit Isten velünk együtt megcselekedett a klienseink életében és a klienseink nyitottságáért, bizalmáért. Hálás vagyok az élményekért, a támogatásokért.

Récsei Mária szociális munkás, programkoordinátor, Marosszék

Hálás vagyok minden egyes gyermekkacajért, minden egyes új kimondott szóért, a büszke szülői szempárokért, a barátságos légkörért. Hálás vagyok minden megtett kis lépésért, a csillogó kis szemekért! Azt szeretem a munkámban, hogy igazán feltölt, rengeteg mosolyt és szeretetet kapok mind a piciktől, mind a szüleiktől. Nem tudok kiemelni egy konkrét történetet, nálunk mindenkinek megvan a saját kis története, saját kis harca és mindenkinek az előrelépése, fejlődése ugyanolyan fontos és ugyanolyan boldogsággal tölt el.

Varga Bernadett gyógypedagógus, Szent Ágoston nappali foglalkoztató központ, Csíkszék

Forrás: Gyulafehérvári Caritas