Reményt adó fény az éjszakában

0
694
Light of Night Kolozsváron. Fotók: Péter Loránd

Ismerős esemény, új tapasztalatok, felismerések és egy mélyebb, erősebb istenkapcsolat. Ezt kaptam a téli Light of [the] Nighttól. De mi is az a Light of Night? Fény az éjszakában, reményt adó, békét teremtő, lelket gazdagító szentségimádás. Egy több éves múlttal rendelkező esemény, amelyet idén már másodjára szervezett meg Kolozsváron a Piarista templomban december 8-án a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) keretén belül működő Mécses közösség a lelkészség más fiataljaival együttműködve.

A Light of Nighton tevékenykedők csapata mindenkor nagy gonddal készül elő, szívén viselve az este alakulását. Ezek a személyek többféle feladatban is segíthetnek, amelyek között rendszerint találhatók hagyományosak, mint például a dicsőítés, díszítés, vetítés, hangosítás, és rendhagyóak is, ezek közé tartozik a közbenjárás, behívogatás és a résztvevőkért való imádkozás. Ezalkalommal a 3 óra alatt két dicsőítő csapat zenélt a templomban, először a KEL fiataljai közül, majd a Mécses közösségből, a dalokat pedig magyar, román és angol nyelven énekelték.

A behívogatóké talán az egyik legfontosabb feladat az este során. Ők azok, akik meghívják a templom közelében lévő embereket, hogy nézzenek be az eseményre, gyújtsanak egy mécsest, és ha akarnak, maradjanak, amennyit szeretnének, ezáltal az alkalom nemcsak az Istennel való találkozásra ad lehetőséget, hanem evangelizációs szerepe is van.

Többen meséltek arról, hogy hogyan élték meg az estét, illetve a feladatot, amit vállaltak:

„A Light of Night számomra nemcsak az isteni jelenlétben való elcsendesedést, imát jelenti, hanem hitvallás is egyben. Alkalom arra, hogy a templom előtt elhaladó idegen emberek felé nyissak, és ismertessem velük az örömhírt: Isten szeret! Csodaként élem meg, ahogy sokan elfogadják a behívást, majd Isten házába lépve kapnak a fényből.” (Simon E. Brigitta)

„A komfortzónából való kilépés érzékennyé teszi lelkünket az Isten felé. A bizonytalanságban, az új helyzetekben könnyeben megtapasztalom Isten irgalmát és szeretetét. Nem utolsó sorban pedig ez evangelizáció, sose tudhatjuk, hogy milyen magot ültetünk el azokban, akiket megszólítunk, vagy azokban, akik akár csak egy percre is betérnek.” (Majoros András)

„A Light of Night szentségimádás alatt olyan érzések töltöttek el, amelyeket máskor nem tapasztaltam. Olyan környezetet teremtettünk, ahova a jó Istennek is különleges helyet készítettünk. Éreztük ránk áradó örök szeretetét! Tiszta szívemből hálás vagyok a találkozásokért és éltetni akarom azt a tüzet, amelyet a szívemben lángra lobbantott.” (Ionescu Sarah Rita)

Szeretnénk a nyár közeledtével is Light of Nightot szervezni. Úgy látjuk, hogy ezek az alkalmak nemcsak minket töltenek fel és erősítenek meg a hitünkben, hanem az emberek is szeretettel várják. Minden cselekedet, minden ima megéri értük is és Istenért is.

Geréb Sarolta