Kívül is megújul a fólyai kápolna

0
666
Fotók: a temesvári egyházmegye honlapja

A csáki plébániához tartozó filiák egyike Fólya, ahol az egykori római katolikus iskola épülete szolgál kápolnaként a helyi közösség számára, amelyet a kommunista államosítást követően 2005-ben kapott vissza az egyház. Az iskolaépületet az államosítás előtt is kápolnaként használták, vasárnaponként itt misézett a lelkipásztor.

A kápolnában minden hónap második vasárnapján mutat be szentmisét a csáki plébános. A hónap többi vasárnapján a közösség tagjai igeliturgián vesznek részt. A kápolna szomszédságában lévő helyiséget a hívek közösségi teremként használják, ahol különböző kulturális rendezvényeket, találkozókat szerveznek.

A kápolna tetőzetét az előző években sikerült teljes egészében felújítani, így tavaly ősszel elkezdődhetett a főhomlokzat és az oldalhomlokzatok felújítása, amelyet idén fejeztek be.  A kápolna külső felújítása azért vált szükségessé, mert a kommunista államosítás éveiben, 1948-tól a visszaszolgáltatásig, 2005-ig az épületet nem tatarozták, a falak vizesedni kezdtek, a vakolat lemállott és emiatt az épület állaga leromlott.

Maga az ingatlan a település egyik legrégebbi épülete, közel kétszáz éves, a falu központjában található, ezért az sem mindegy, hogy milyen építőanyagokat használnak a felújításához.

„A munkálatokat Vejte község polgármesteri hivatala, a helyi tanács és a fólyai közösség anyagi támogatásával kezdtük meg. Adminisztrációs szempontból Fólya ugyanis Vejte községhez tartozik. A kiadások fedezéséhez szükséges pénzösszeg jelentős részét pályázati úton Magyarország Kormánya biztosította a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt közreműködésével, amit ezúton is hálásan köszönünk. A munkálatokat a temesvári székhelyű SC SMC PRO COMPANY SRL cég végezte” – tájékoztatott a templom felújításáról Filip Dorin Gyula plébános, aki a továbbiakban elmondta: a régi vakolat eltávolítását követően a falakra speciális, mész és márványpor keverékéből álló vakolat került, majd azt követően a jó minőségű festék.

„Újakra cseréltük az ereszcsatornákat és a vízelvezető csatornákat is. A külső felújítást követően a közösség a kápolna melletti harangtoronyban lévő két harang automatizálása mellett döntött. A villamosítást a szatmárnémeti Deák László mérnök, a budapesti székhelyű Quasi-Modo Kft. romániai képviselője végezte, a munkálatok nemrég fejeződtek be. Mindehhez ismét Vejte község polgármesteri hivatala és a helyi tanács biztosította a szükséges pénzösszeget. A kápolna belső felújítása és az ablakok cseréje a visszaszolgáltatást követő években történt, ami azt jelenti, hogy ismét időszerűvé vált és a jövőbeni terveink között szerepel. A felújítást az elektromos hálózat cseréjével kezdjük” – mondta a csáki plébános.

Forrás: A temesvári püspökség sajtóirodája

MEGOSZTÁS