Szent Hildegárd a középkor nagy női szentjei közé tartozik. Clairvaux-i Szent Bernát mellett ő is a század világossága volt, és olyan tisztelet övezte, amely egészen egyedülállóvá teszi.
Az egyháztörténelem viharosan mozgalmas korszaka volt a 12. század: megkezdődtek a keresztes háborúk, a pápa és a császár között viszály dúlt, Európát egyházpolitikai ellentétek osztották meg, s egy ellenpápa fellépésével a pápaságon belül is megoszlás támadt. Hildegárd 1098 nyarán látta meg a napvilágot, közismertté Bingen városáról kapott nevén vált. E város közelében évtizedeken át a rupertsbergi bencés apácakolostor apátnője volt. Teste gyenge volt, lélekben azonban erős, írásaiban is, tevékenységében is férfias elszántságról és tetterőről tett tanúságot. Zseniálisan tehetséges volt. Írásai közül legjelentősebb a látomásaira épülő misztikus trilógiája: a rupertsbergi Scivias-kódex, Az Úr utainak ismerete (dogmatikus tartalmú), Az érdemszerzés könyve (erkölcstannal és erényekkel foglalkozik) és Az isteni művek könyve (a misztikus kozmológiát tárgyalja). A természettel és a gyógyítással foglalkozó írásai miatt az első német tudós- és orvosnek is szokták mondani, de hívják úgy is, hogy ,,a tizenkettedik század csodája” — nemcsak életszentsége, hanem tudománya miatt is. Hildegárd elsősorban művész volt, költeményei és dalai fennmaradtak. Az erények körtáncát, zenés misztériumjátékát eljátszották a rupertsbergi kolostorban és Bingenben.
Látnoki adottsága miatt ,,a német prófétanő” nevet kapta, esetében ez a jelen események megértését jelentette. Sokan keresték föl bonyolult, nehéz ügyekben jótanácsért: papok és püspökök küldöttei, világi nagyságok követei és egyszerű emberek. Kora legnagyobbjainak lelkiismeretéhez szólt. 1147–1148-ban Szent III. Jenő pápa Trierben tartózkodott, a mainzi érsek beszélt neki Hildegárdról. A pápa kinevezett egy szakértőkből álló bizottságot, hogy a helyszínen tartsanak vizsgálatot. A bizottság vezetője, Albero (1080 k.–1152) püspök a következő jelentést tette: ,,Egy szenttől jöttünk vissza. Ez az apáca minden földi mérték fölött áll. Értelme, gondolkodása és beszéde nem ebből a világból való.” A pápa megkérdezte: ,,Gyakorolja a szeretet cselekedeteit?” A püspök gondolkodás nélkül válaszolta: ,,Úgy bánik a nyomorékokkal és koldusokkal, mintha az anyjuk lenne.” A pápának még egy kérdése volt: ,,Alázatos lélek?” — ,,Nem fukarkodtunk a próbatétekkel, hogy megpróbáljuk alázatosságát — felelte Albero –, de biztosíthatjuk szentségedet, hogy életünkben sehol nem találkoztunk nagyobb alázatossággal. Mindazonáltal az alázatosság olyan méltósággal és fenséggel párosult benne, hogy olykor a legszívesebben térdet hajtottunk volna előtte, hogy a tiszteletünket méltó módon kifejezzük.” Előlépett Clairvaux-i Szent Bernát, és fénylő szemmel, nagyon határozottan így szólt: ,,Amit hallottunk, az Isten üzenete. Ezekben a nehéz időkben Isten egy szegény kolostori cellában világosságot gyújtott, hogy vigasztaljon és utat mutasson. Szentatyám, a te feladatod arról gondoskodni, hogy ez a világosság véka alatt ne maradjon!”
Hildegárd 1179. szeptember 17-én hajnalban költözött át ebből a világból az örök hazába.Halála után a renden belül főként az általa alapított kolostorokban tisztelték, sírjához zarándokok jártak, s a 13. századtól a hagiográfiában szentként tartják számon. A hivatalos szentté avatást többször is elindították, végül XVI. Benedek pápa avatta szentté. (Hildegard von Bingen, Hildegardis Bingensis: Bermersheim, 1098. †Rupertsberg, 1179. szeptember 11. Forrás: Diós István: A szentek élete)
Három himnusz
Máriához
Ó, kő, a fényben fürdesz,
Tiszta sugarában a napnak,
Mely szétárad benned,
A napnak, mely elárasztotta az Atya szívét.
Ő az Atya utánozhatatlan igéje,
Amivel megteremtette az első világot,
Ami elvakította Évát.
Ez az ige formálta, Atyám, belőled az embert. —
Te vagy, ó, Szent Szűz, a csillogó élet,
Aki Isten igéjébe
Teremtő erőt lehelt,
Így az Ige létrehozhatott
Minden első létezőt.
Friss hajtásként
Zöldellsz Jessze törzsén.
Ó, csodák csodája!
Az istenség úgy nézte legszebbik leányát,
Mint a sas szeme fürkészi a Napot,
És az örök Atyának kedve tellett
A Szűz felfénylő világának
Az egy-örök Igével
A hús sátrát
Saját akaratából felállítani.
Így gyúlt a legszentebb isteni csodából
Érzékiség a Szent Szűzben,
És ettől fogva csodálatosan sarjad a fény virága
E Szűznek tiszta öléből.
Az angyalokhoz
Erény fejedelmei, élő fény!
Szent angyalok!
Mélyre hajolva Isten előtt,
A vágy parazsán égtek:
Soha nem tölthet ki benneteket
A szent teljesség.
Mert a kreatúrák titokűréből nézitek
Az isteni szempárt.
Mily fénylő gyönyör örvendezteti lényetek,
Amit meghagyott néktek az Első Gonosz,
Aki közületek támadva,
Az istenség belülre rejtett ormai fölé
Mert repülni és – onnan zuhant
Kínok között a legmélyebbre le.
Mégis bukásának eszközét szegezte sziszegve szembe
Isten kezének alkotásival. —
Hála néktek, Szent angyalok,
Amit az öt szám titkaként Szent gyűrűbe zártok,
S néktek, kik Isten titkának pecsétje vagytok,
Égő kerubok, lángoló szeráfok,
Dicsőség néktek!
Az első napok szívverését
Nézitek, hogy hogyan árad
Az Atya szívéből
A belső erő.
A prófétákhoz
Most rátok vetődik tekintetem,
Érdemdús férfiak.
A sötéten át jöttök ide,
Szellemszemmel nézve
A fényt, az élőt, csillogót.
Ti fénylő árnyékban hirdetitek:
Fény rügyezik zöld ágán
Annak az egynek, ami egyedül kivirágzott
A beáramló fényben,
Amit a gyökér zárt magába.
Ti első idők szentjei,
A lelkeknek, akiket a halál kapcsol egybe,
A hazátlanoknak
Jövendöltök gyógyulást,
Csodával, mint körben forgó kerekek, hirdetitek
Titkát a hegynek,
Ami érinti az eget.
Aki eljött és felkente a vízáramokat,
Amikor köztetek sugárzó fény emelkedett,
Ami a hegyről ereszkedett alá,
Hogy megvilágítsa őt fényével.
Boldog gyökerek!
A csodatétel hajtott ki bennetek
ó, Nem a bűn –
Meredek úton
A félsötét árnyékban,
És te – soha nem lankadó tűzhang,
Aki előfutára voltál a köszörűkőnek,
Ami simává tesz minden mélységet,
Ujjongjatok Benne;
Mert sokan kiáltanak érte égve,
De nem látják őt a Földön.
Mohácsi Árpád fordításai