Részegyház és egyetemes egyház elválaszthatatlan kapcsolatáról

Az ad limina látogatásukat végző német főpásztorok november 18-án találkoztak a főbb vatikáni dikasztériumok vezetőivel, közöttük Luis Francisco Ladaria Ferrer bíborossal, a Hittani Dikasztérium prefektusával, aki a német püspökökhöz intézett beszédében öt aggodalmának adott hangot a részegyházban zajló szinodális út eddig megfogalmazott szövegeinek figyelmes elolvasása után.

Ladaria bíboros először is megjelölte felszólalásának hátterét és alapját. Ez pedig egy szakasz a szentatya Isten népéhez intézett leveléből, amely úton van Németországban. A levél kilencedik paragrafusa idéz a II. vatikáni zsinat Lumen Gentium k. dogmatikus konstitúciójából (23), miszerint „az egyetemes egyház a részegyházakban és a részegyházakból él”. Csakúgy, mint a részegyházak, amelyek az egyetemes egyházban és egyházból élnek és virágoznak. Ha ugyanis a részegyházak elkülönülnek az egyház egészének a testétől, elernyednek és meghalnak. Ezért van szükség arra, hogy mindig élő és tényleges legyen a szeretetközösség az egyház egész testével. Ez segít bennünket abban, hogy leküzdjük az aggodalmat. Jobb félretenni az aggodalmaskodást, hogy a másik szemébe nézhessünk és meghallgathassuk őt, vagy mellőzni sürgető dolgokat azért, hogy társai lehessünk azoknak, akik az út szélén maradtak. Néha ez a magatartás kifejeződhez egy kis gesztusban, „mint a tékozló fiú apjának esetében, aki nyitva tartja a kapukat, hogy amikor a fiú hazatér, minden nehézség nélkül beléphessen rajta” – olvassuk a kilencedik paragrafusban Ferenc pápa tanítását, amint ezt már kifejtette 2013-ban az Evangelii gaudium (Az evangélium öröme) k. apostoli buzdításában a püspököknek, a papoknak és diakónusoknak, az Istennek szentelt személyeknek és a világi híveknek az evangélium hirdetéséről a mai világban (Evangelii gaudium, 46).

„Ez nem jelenti azt, hogy nem vitatkozunk, hogy nem lehet eltérő véleményünk, mindössze annak a következménye, hogy tudjuk: egy nagyobb test alkotórészei vagyunk, amely vár bennünket, amelynek szüksége van ránk és amelyre mi is várunk és amelyre nekünk is szükségünk van. Annak az öröme, hogy Isten hűséges, szent és türelmes népe részének érezzük magunkat” – idézett Ladaria bíboros Ferenc pápa leveléből.

Csak szeretetközösségben haladhatunk tovább

Felszólalásában Ladaria bíboros éppen ennek a nagyobb testhez való tartozásnak az érzését szerette volna feléleszteni, mert csak ezzel a szeretetközösséggel tudjuk befogadni azokat, akik az út szélén maradtak. Ma sokan vannak, akik már nem érzik „otthon” magukat az Úr házában és kívül maradnak. Sokan vannak olyanok, akik úgy érzik, hogy elárulták őket a katolikus egyház férfi és női tagjai, akik már nem éreznek bizalmat a püspökök iránt. A Hittani Dikasztérium prefektusa elsőnek a szexuális visszaéléseket jelölte meg ennek okaként, amelyeket a klérus tagjai követtek el és amelyekre nem volt megfelelő egyházi válasz. Ezért a bíboros leszögezte: „Nem fáradunk bele soha, hogy bocsánatot kérjünk a visszaélések áldozataitól, hogy felkínáljuk nekik minden lehetséges segítségünket, ugyanakkor szintén fáradhatatlanul minden nap megújítjuk elhatározásunkat, hogy ezek a visszaélések a kiskorúak ellen és a hatalommal való visszaélések az egyház férfi és női tagjai részéről soha többé ne forduljanak elő”.

Elismerés a német részegyháznak a visszaélések felszámolására tett erőfeszítéseiért

Ladaria bíboros biztosította hallgatóit a Hittani Dikasztérium eltökélt szándékáról, miszerint mindent megtesz annak érdekében, hogy a kánonjogi törvényeknek megfelelő büntetést szabjanak ki azokra a papokra, akik ilyen rettenetes bűntényekkel szennyezték be magukat. Elismerését fejezte ki a német helyi egyháznak azokért az erőfeszítéseiért, amelyekkel biztosítani kívánja, hogy ne kövessenek el semmiféle visszaélést a kiskorúakkal szemben és kerüljék az erőszak minden más formáját a felnőttekkel szemben a papok részéről és az egyházi intézményeken belül. Ennek az elkötelezettségnek konkrét példája a szinodális út, amelyet a német részegyház 2019-ben indított el és amely éppen ezekben a hónapokban különösen fontos szakaszához érkezett.

A Hittani Dikasztérium prefektusának öt aggodalma

Ladaria bíboros ezután öt aggodalmának adott hangot, amelyeket mint a Hittani Dikasztérium prefektusa kötelességének érzett jelezni püspök testvérei számára. Ezek a specifikus aggodalmai azután léptek fel, miután figyelmesen elolvasta a szinodális úton idáig megvitatott szövegeket.

1. A szövegek számos megalapozatlan állítást tartalmaznak

Az első aggodalom a szövegek irodalmi műfajával kapcsolatos – jegyezte meg Ladaria bíboros, példákat sorolva fel állítása alátámasztására. Bár jelenleg csak feltételezni lehet, hogy a szinodális útnak lesz egy záródokumentuma, vagy valami hasonló, az eddigi szövegek számos szakaszában pusztán általános megállapítások olvashatók az Isten szent népében jelenlévő álláspontokról, utalások tudományos és szociológiai bizonyosságokra. A szöveg szerkesztői felhasználnak vitatható és még továbbra is vitatott exegetikai eredményeket, habozás nélkül kijelentik, hogy vége van a metafizikának és minden igazság elsötétül, név és az azonosítás lehetősége nélkül hivatkoznak teológusokra és teológusnőkre. Ezek a dolgok talán nagyon egyértelműek a szövegek írói és a képzett olvasók számára, de ha egy nagyobb test részei vagyunk, és ezek a szövegek elkezdenek globális módon terjedni, akkor helyén valónak tűnik, hogy javaslatot tegyünk egy záródokumentumra, amely egy lineárisabb folyamatot vázol fel és kevésbé függ a megalapozatlan állításoktól.

2. Az egyház pusztán hatalmi intézményként jelenik meg

A második aggodalomra annak a kapcsolatnak a jelensége ad okot, amely az egyház struktúrája és az egyházi személyek kiskorúakkal való visszaélése és egyéb visszaélések között áll fenn. A tanúk által elmondott szövegek látszólag nem veszik figyelembe az egyház testének sajátos természetét. Magától értetődik, hogy mindent meg kell tenni a klerikusok kiskorúakkal való visszaélésének elkerülése érdekében, de ez nem fokozhatja le az egyház misztériumát pusztán egy hatalmi intézményre, nem tekinthet az egyházra úgy, mint ha az strukturálisan a visszaélések szervezete lenne, amelyet a lehető leghamarabb rendkívül hatásos ellenőrzés alá kell vonni. Ebből a szempontból a szinodalitási szövegek operatív javaslatainak legnagyobb kockázata az, hogy elvész a II. vatikáni zsinat egyik legfontosabb vívmánya, vagyis a püspökök, tehát a részegyházak missziójának világos tanítása.

3. Mindent meg kell változtatni a szexualitásra vonatkozó egyházi tanításban

A harmadik aggodalom az emberi szexualitásnak az egyház tanítása szerinti látásmódjára vonatkozik, különös tekintettel az 1992-es kiadású Katolikus Egyház Katekizmusában foglaltakra. A szinodális út szövegeit olvasva az lehetne az általános benyomás, hogy ezen a téren szinte semmi sincs, amit az egyház tanításából meg kellene menteni. Mindent meg kellene változtatni. A bíboros megállapította, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezeknek a szövegeknek a hatását olyan sok hívőre, akik hallgatnak az egyház szavára, és igyekeznek követni utasításait. A dokumentumban foglaltak szerint talán azt kellene gondolniuk, hogy eddig mindent rosszul csináltak? Nem gondolhatjuk azt, hogy az emberi szexualitás mentes a minden emberi gesztusra jellemző ambivalenciától. A szinodális út gyűlése és a szövegek megfogalmazói részéről szükség lett volna nagyobb óvatosságra, valamint némi előlegezett bizalomra az egyházi tanítóhivatal által a szexualitásról az elmúlt évtizedekben összefoglalt nézeteire vonatkozóan. Ladaria bíboros egyértelműen leszögezte, hogy az emberi lények életet nemző jellegének megőrzése továbbra is a hívők közösségének egyik nagy prófétai feladata marad korunkban, amikor az emberi lét fokozatosan a kereskedelmi forgalom egy árujává válik.

4. A nők pappá szentelésének tagadása sérti méltóságukat

A negyedik aggodalom a nők egyházban betöltött szerepére, különös tekintettel a nők pappá szentelésének kérdésére vonatkozik. A szinodális út szövegei ebben az esetben az egyházi magisztérium álláspontját figyelmen kívül hagyva mindent a következő megállapításra redukálnak: a katolikus egyházban nem tartják tiszteletben a nők alapvető méltóságát, mert nem részesülhetnek a papi szentségben. A tanítóhivatal álláspontja valójában konkrétabb – állapította meg beszédében Ladaria bíboros. E tekintetben nem az a döntő, hogy a katolikus egyházban a nőket nem szentelhetik pappá: a lényeg az, hogy el kell fogadnunk azt az igazságot, hogy „az egyháznak semmilyen módon nincs jogképessége arra, hogy kiszolgáltassa a papszentelést nőknek” (Szent II. János Pál, Ordinatio sacerdotalis) – idézett Ladaria bíboros Szent II. János Pál pápa Ordinatio sacerdotalis k. apostoli leveléből, amelynek tanítása végérvényes.

5. Feledésbe merül az apostoli jogfolytonosság és a szent hagyomány

Az ötödik és egyben utolsó aggodalom az egyházi tanítóhivatal gyakorlásával, és főként a püspöki tanítóhivatal gyakorlásával áll kapcsolatban. A szinodális út szövegeiben szinte feledésbe merült a Dei Verbum, az isteni kinyilatkoztatásra vonatkozó zsinati dogmatikus konstitúció tanítása és különösen a szent hagyomány kérdése, éppen az apostoli jogfolytonosságnak, utódlásnak köszönhetően: „Annak érdekében pedig, hogy az evangélium az egyházban mindig épen és elevenen megmaradjon, az apostolok püspököket hagytak hátra utódként, azáltal, hogy »átadták saját tanítóhivatalukat« (DV, 7)” – idézte Ladaria bíboros a II. vatikáni zsinat konstitúciójának tanítását, amely így folytatódik: „Ez a szent hagyomány, valamint az ó- és újszövetségi Szentírás olyan, mint egy tükör, melyben a földön vándorló egyház szemléli Istent, akitől mindent kap, míg el nem jut oda, hogy úgy lássa őt színről színre, amint van (vö. 1Jn 3,2)”.

Cum Petro et sub Petro – Péterrel és Péter vezetése alatt

Ladaria bíboros az öt aggodalom felsorolása után felidézte Jézus tanítványainak első közösségét, amely arra kapott meghívást, hogy közvetítse a földön minden férfi és nő számára Isten mindenki iránti szeretetének örömhírét. Ez egy rendezett közösség volt, amelynek alapját Péter képezte, és a tizenkettek irányították. Az ő feladatuk éppen az volt, hogy hitelesítsék az Úr többi tanítványának tanúságtételét. Az évszázadok során ez a mindenki diakóniájának rendje a mennyek országában éppen a püspökök jelenlétének és küldetésének, sajátos módon pedig a római püspök jelenlétének és küldetésének köszönhetően vált lehetővé. Milyen megnyugtató minden püspök számára, ha mindig tudatában van annak, hogy „cum Petro et sub Petro”, Péterrel és Péter vezetése alatt végzi küldetését! – mondta Ladaria bíboros, majd beszéde lezárásaként ismételten hangsúlyozta: az egyetemes egyháznak szüksége van a német helyi egyházra és a német helyi egyháznak szüksége van az egyetemes egyházra. Ehhez olyan egyháznak kell lennünk, amely mindenki számára otthon, amelyben Isten mindenki számára kinyilvánítja arcát, amely az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Végül Ladaria bíboros, a Hittani Dikasztérium prefektusa a német főpásztorokhoz intézett beszédében az Úrhoz fohászkodott: áldja meg akaratunkat, hogy kölcsönösen szükségünk legyen egymásra.

Forrás: Vatican News