Tízéves a Belső Iránytű

0
273
A haladás, a folytatás nem kérdés, az Iránytűre továbbra is számítani lehet, frissítve, megújítva, a változó igényekhez igazítva

Tíz éve, hogy létezik Belső Iránytű, a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia rendezvénysorozata, amely hozzáértők előadásai által testi-lelki téren kínál eligazodási lehetőséget az élet útelágazásaiban. Legyen szó meséről, divatról, hitről és hitelességről vagy a valóság árnyoldalairól, szenvedélybetegségről, gyászról, lelket fenyegető kórokozókról, az iránytű mindig felkínálta az északi, a választható irányt, a döntést pedig, hogy merre induljon az egyén, meghagyta neki. Ami eddig történt, azt ünnepelték november 25-én az összegyűltek, és a születésnapi torta elosztása előtt maradt idő a tervezésre is. Aki részese e programsorozatnak, jelen volt az ünnepségen, annak ezek a sorok nem hoznak új információt. Ezért írok most arról, ami a szemnek láthatatlan maradt.

Tíz év nem kis idő, a folytonosságot a világjárvány is megtépázta, így a szervezők csak azt tudták, ha az ősz bekövetkezik, a nyári szünet után újra iránytű-szervezéshez kell látni. Ilyenkor Keresztes Zoltán plébános, Huszár Csilla és jómagam, Balázs Katalin − ettől az évtől Jánossi Imre segédlelkész is −, rendszeresen asztalhoz ülünk, és az igények és lehetőségek összeboronálásával kiválasztjuk a következő alkalmak témáit és előadóit.

A gondviselés választott témát

Novemberre szépen körvonalazódott a téma, ám az előadók sorra mondtak nemet elfoglaltságaik miatt. Valahogy nem akart sikerülni a novemberi Iránytű-szervezés. És akkor megérkezett egy tévés csapat, jelezve a plébánosnak: a rendezvény tízéves születésnapjára készítenek összeállítást. Tíz éves az Iránytű – vált világossá, és tovább nem kellett keresni, hogy ki legyen a meghívott, mi legyen a téma. Diktálta a gondviselés, és egyengette az utat is, hogy Búzásbesenyőből Gyergyószentmiklósra érkezzen Czikó László plébános, aki a Belső Iránytű megálmodója volt, hogy az egykori plébános, Bartos Károly Gyergyócsomafalváról visszatérjen a tíz évvel ezelőtti szolgálati helyére. A két meghívott mellé már csak a jelenlegi szervezőcsapat kellett felsorakozzon, hogy együtt hívják ünnepelni az érdeklődőket.

Nyissuk ki a templomot!

Kilenc esztendeje vette át Czikó Lászlótól a stafétát Keresztes Zoltán. Azóta szervezőtársaival minden előadás előtt napirendi pont volt az előadások helyszíne. Mert egy-egy téma, előadó olyan vonzerővel bírt, hogy nem fértek az érdeklődők a plébánia legnagyobb termében sem. Előre nem lehetett tudni, hányan jönnek, így rendszeresen a plébánián találkoztak, és amikor már az ülő- és állóhelyek megteltek, elhangzott a varázsszó: Nyissuk ki a templomot!

Ilyenkor átvonult a tömeg a Szent István-templomban, és más környezetben, hangulatban került sor egy-egy téma boncolgatására, befogadására. Nevezhetnénk ezt véletlennek… ha nem ismernénk rá egy jobb kifejezést: a gondviselést.

Születésnap a templomban

November 25-én is kinyitottuk a templomot, és igazi bensőséges hangulatban ünnepelt a kétszáz ember. Jól ismerjük egymást, tíz éve „összejárunk”, az előadásokból felvillantott képek segítettek visszaemlékezni, kinek mi volt a kedvence a 81 iránytűs alkalom közül. Czikó László hozta az „alapító okiratot”, megdöbbenve, tíz év után is milyen eleven az a cél, amiért létrejött annak idején a rendezvénysorozat. Cél volt a mentális egészség előmozdítása, az ember szellemi táplálása, érzelmi és értelmi intelligencia fejlesztése. A rejtett cél az volt, hogy pszichoedukáció történjen, legyen mentalitásváltás, a régi, nem biztos, hogy helyes beidegződések helyre kerüljenek, például hogy ne tartsák hülyének azt, aki pszichológushoz jár. Aki meghallgatta a meghívott pszichológus előadását, biztos, hogy ez a felfogása változott.

Nyitottabbá tenni az embereket – ez volt a szándék, és maradt is a Belső Iránytűben, amely ha névjavaslatok közül egy másik nyert volna, olyan névre hallgathatna ma, mint Péntek este a Bucsinban, Gyűszűbe zárt lélek vagy Tiszta forrás.

Bartos Károly visszaemlékezve elmondta, ha akkori káplánjával nem is értett mindenben egyet, abban igen, hogy erre az Iránytűre szükség van. A krisztusi cél az volt, hogy a közösség épüljön, erre Czikónak adottsága volt, a lélek is erre indította, így ennek csak örvendeni lehetett, mert ezáltal az új közösség egy egészen más alapra épülhetett, bátorító volt, hogy új emberek merjenek belépni az egyház közösségébe.

Czikó László egy évig szervezte a Belső Iránytűt. Áthelyezése előtt, búcsúzáskor Huszár Csilla kérdezte meg: engedélyt ad-e a folytatáshoz. Válaszának eredménye, hogy Csilla azóta is a Belső Iránytű szervezőcsapatának tagja, mert fontos számára, hogy az új nézőpont által másként közelíthetünk ahhoz, ami a hitünk, a vallásosságunk, a közösségi életünk.

Még csak ismerkedett a várossal és a közösséggel Keresztes Zoltán, amikor az előadássorozatról tudomást szerzett. Egyértelmű volt számára, hogy igen, folytatni kell, mert ott, ahol szemléletváltás történik, tisztábban látjuk az értékeket, el tudjuk fogadni, hogy ugyanazt nézzük, csak más szemszögből. Ha egy irányba haladunk, akkor ezt a haladást segíteni kell.

Merre haladunk?

A meghívottak hangosan, a résztvevők magukban válaszoltak meg olyan kérdéseket, mint: melyik előadás szolgált leginkább útmutatóként, mi formálta az életüket? A mostban mi jelenti azt az iránytűt, amihez igazodni lehet, hogy el ne tévedjenek? Miről szeretnének, és miről nem akarnak hallani a következő Iránytűk alkalmával? És ígéretet tehetett mindenki magának, hogy a szervezőket ötleteivel, javaslataival úton-útfélen segíti. Így a haladás, a folytatás nem kérdés, az Iránytűre továbbra is számítani lehet, frissítve, megújítva, a változó igényekhez igazítva.

Tíz év múlva, ha újra ünnepelni ülünk össze, kívánom, hogy elmondhassuk: nem tértünk el a céltól, legyen torta, melyből, ha egy falat is, de jusson újra az ünneplőknek, és legyünk újra annyian, hogy ki kelljen nyitni a templomot.

Balázs Katalin

Fotók: Győrfi Albert