Orbán György tiszteletére szólt a zene

0
60

Marosvásárhelyen és Nagyváradon az Állami Filharmónia; Kolozsváron a Szent Mihály-templom volt a helyszíne Orbán György zeneszerző műveiből és tiszteletére tartott vokál-szimfonikus hangversenyeknek novemberben.

A 75. születésnapját ünneplő marosvásárhelyi születésű Orbán György zeneszerző nemzetközileg elismert és nagy népszerűségnek örvend, tiszteletére szervezett ünnepi koncertsorozatot a Romániai Magyar Zenetársaság (RMZT).

Orbán György ma élő és alkotó zeneszerző, aki hagyományokat és gyökereket vállalva, tisztelve alkot modern műveket. Maga is vallja, hogy a tradicionális eszközök nélkülözhetetlenek, zenei anyanyelvünk részei. Miközben jól ismeri a nagy zenei korszakok stílusjegyeit, nagyon nyitott, befogadó minden inspiráló zenei hatásra. Nem utolsó sorban szép egyházi ihletésű műveket is alkotott, amelyeket, mint darabjait általában, az előadók szívesen énekelnek, játszanak.

November 22-én, kedden, Szent Cecília, a zenészek védőszentje emléknapján tartották a 75 éves zeneszerzőt köszöntő vokál-szimfonikus hangversenyt a kolozsvári Szent Mihály-templomban. A koncert elején a templom plébánosa, László Attila köszöntötte a hallgatóságot. Közreműködtek: a Visszhang egyetemi kórus (karmester Molnár Botond), az UniCante egyetemi kórus (karmester Fekete Miklós), a Szent Cecília-kórus és zenekar (karmester Potyó István), szólót énekelt Gebe-Fügi Renáta. A kolozsvári koncert műsorán Orbán György-, Bogáti-Bokor Ákos-, Magyaróvári Viktor- és Kocsár Miklós-művek szerepeltek, végül a három együttes közösen szólaltatott meg egy Orbán-művet a nagyon szép sikernek örvendő, (kintről a koncert háromnegyedétől beszűrődő vásári hangzavar ellenére) sikeres hangverseny zárásaként.

További, Orbán Györgyöt köszöntő rendezvények: december 9. (péntek), 11 óra – díszpolgári ceremónia: Marosvásárhely, Kultúrpalota; december 11. (vasárnap), 18 óra – vokál-szimfonikus hangverseny: Zetelaka, római katolikus plébániatemplom.