Élet-egyensúly

0
161

Élet-egyensúly – A függőségek veszélyei, csapdák és lehetőségek címmel tartott előadást Kézdivásárhelyen Kedves Rita segítőnővér, addiktológiai konzultáns, tréner november 16-án.

A segítőnővér meghívása a Kézdi-Orbai Kerületi Ifjúsági Lelkészség, a Kézdivásárhelyi Szentháromság-plébánia és a Wegener Pro Santitate alapítvány közös kezdeményezése volt. Az előadáson közel 70 fiatal vett részt, akik betekintést nyerhettek a szenvedélybetegségek kialakulásába, különösen is, amely a fiatalabb generációkat veszélyezteti (játék-, szer- és alkoholfüggőség).

Kedves Rita kiemelte, hogy a függőség kialakulásában három dolog játszik szerepet, a szer, a személy és a környezet. ,,Akárhová megyek, azt tapasztalom, hogy az egyik legalattomosabban pusztító függőség, ami jelen van a környezetünkben, az az alkoholfüggőség, és ezt a modellt át lehet vinni más függőségekre is. Önmagában az alkohollal mint szerrel nincs semmi baj, ha megfelelő módon használjuk. Létezik egy elfogadott szociális ivás, csak már kórosan visszaélnek vele, mert ha két ember találkozik, rögtön kínálják egymást. Két komaasszony a reggeli kávéhoz meg kell igya a deci konyakot, mert van egy jó hatása. Ez tény, de ha rendszeressé válik? A társasági ivásnak van három jellemzője: első, ha valaki ritkán fogyaszt alkoholt, de ha megjelent a hétvégi rendszeres alkoholfogyasztás, az már veszélyes játék. Másik jellemzője a szociális ivásnak, hogy valaki társaságban fogyaszt alkoholt, ott a társasági ivásnak az a lényege, hogy találkozzunk, és nem az, hogy igyunk, viszont a kocsmába nem találkozni megy az ember. A harmadik pedig a mérték. Az alkoholfogyasztásnak van szorongásoldó hatása, amit pozitívumként élünk meg, csak nem nagyon tudjuk a szerről, hogy a szervezet képes hozzászokni a jelenlétéhez és már nem ugyanazt a hatást váltja ki. Nem az a normális, ha bírjuk az alkoholt, hanem ha kis mennyiségnél is érezzük a hatását. Ha csak nagyobb mennyiséget érzünk meg, akkor a szervezet már hozzászokott a szer jelenlétéhez, és egyre nagyobb mennyiséget kell fogyasztani a hatásért, és ez a küszöbe annak, hogy elindul valaki a függőség útján. Alattomosan bekúszik az alkohol az életébe. Nem lehet tetten érni, hogy mikortól szenvedélybeteg valaki, ez egy folyamat, és senki nem lesz szándékosan alkoholfüggő, ez egy csapda, ezért fontos a tudatos életvitel. Sajnos a társadalom legtöbbször elítéli a szenvedélybeteget, félünk a függő embertől és minősítjük, mindez megnehezíti a kijutását a bajból. Elsősorban a hozzátartozók segíthetnek tényekkel szembesítve a beteget, majd a külső segítség is szükséges.”

Az előadást követően lehetőség volt kérdés felvetésre, egyéni beszélgetésre. Köszönet a Wegener Pro Santitate Alapítvány támogatásáért, amely által megvalósulthatott az előadás.

A szervezők

Fotó: Farkas Balázs