Nagyváradra látogattak a szatmári püspökség munkatársai

0
168
Fotók: a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala

Schönberger Jenő megyés püspök vezetésével a Nagyváradi Római Katolikus Püspökségre látogattak a szatmári püspöki hivatal munkatársai november 10-én, csütörtökön. A program keretében a csapat tagjai szentmisén vettek részt a püspöki palota kápolnájában, betekintést nyertek az egyházmegye évezredes kulturális hagyatékába, illetve találkoztak az egyes adminisztrációs és pasztorális irodák munkatársaival – adta hírül a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Facebook-oldala.

Schönberger Jenő szatmári megyés püspök vezetésével 31 hivatali munkatárs érkezett a nagyváradi római katolikus püspöki palotába, ahol Böcskei László nagyváradi megyés püspök fogadta őket. A vendégek meglátogatták az egyházművészeti gyűjteményt, majd szentmisén vettek részt. A látogatásról Schönberger Jenő püspök a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Facebook-oldalán található videóban elmondta, a szatmári egyházmegyében hagyományos, hogy minden évben a munkatársakkal csapatépítő jelleggel ellátogatnak valahová, ahol kulturális, teológiai ismereteiket is tudják fejleszteni, vagy egyszerűen együtt tudnak lenni. Az idén azért, hogy ne is legyen messze, mert nagyon sok tevékenység, esemény volt a nyári időszakban, egy közelebbi célt, püspökséget céloztak meg. A meghívott megyés püspök hozzátette: „Várad egy csodálatos hely, nagyon kevesen jártak még a püspöki palotában, legtöbben csak hallották, hogy milyen szépen felújították, s mi van ott. Éppen jól jött nekünk, hogy ezt látogassuk meg. Böcskei László püspök mindig nagy szívvel van mindenki iránt, mindenkit szeretettel fogad, minket is meglepett, mert nem gondoltuk, hogy ekkora szeretettel és ennyi lehetőséget biztosítva fogad bennünket. Harmincegyen jöttünk, hogy lássuk, mi van Váradon. Minden jóra, szépre, okos dologra nyitottan jöttünk, és nem győzünk betelni a széppel.”