Több ezer elültetett virággal gazdagodott a váradi püspöki palota kertje

0
476
Fotók: A nagyváradi egyházmegye Facebook-oldala

Gyönyörű napsütés fogadta azokat, akik a nagyváradi püspökség által meghirdetett virághagyma-ültetésre jelentkeztek a püspöki palota kertjében október 27-én, csütörtökön. A résztvevők 9 és 15 óra között több ezer virághagymát ültettek el.

A lelkes munka eredménye kb. háromezer hóvirághagyma és közel tízezer nárcisz-, krókusz- és tulipánhagyma elültetése, ami 59 nárcisz- és krókusz-, valamint 91 hóvirágsort jelentett a szorgos kezek számára. Elültetésre került több bazsarózsabokor, valamint gazdagodott a tulipánállomány is, ami kilencezer hagymát jelentett.

A püspökségi munkatársakhoz sok ügyes és lelkes önkéntes csatlakozott. A Szent László-iskola diákcsoportját Harácsek Klementina tanárnő vezette. Ionaşcu Daniela az Abed Nego cég irodai munkatársaival érkezett, de az Élet autizmussal egyesület fiataljai és szüleik is szorgoskodtak Bacsadi Gabriella és férje kíséretében. A neokatekumenális út gyermekei Reinel atya kíséretében érkeztek. Lelkesen tevékenykedett Pap Istvánka és Lilla szüleik kíséretében, Joó Emilia, Kádár Erzsébet, Szabó Erzsébet, Loló Gabriella, Bara Lilla, Boros Mária, Fekete Szandra, Szépkúti Szófia, Szépkúti Napsugár, és mások is, akik a püspökségi személyzettel együtt alapos munkát végeztek és egy kellemes időt tölthettek a természetben. Mindenkinek szívből köszönik a támogatást, a munkát és azt kívánják, hogy a szerető Isten áldja meg fáradozásaikat és életüket!

Forrás: a nagyváradi egyházmegye honlapja