Élő rózsafüzér Gyergyószentmiklóson

0
771
Fotó: a Munkás Szent József-plébánia Facebook-oldala

Rózsafüzér zarándoklatot tartanak október 6−9. között Gyergyószentmiklóson. A zarándoklat mindhárom napján 18 órától szentmise volt, majd a hívek a következő kijelölt templomba zarándokoltak. A program zárásaként vasárnap 17 órától ünnepélyes rózsafüzér lesz a Glory Dicsőítő Zenekar közreműködésével, majd hálaadó szentmise a Szent István-templomban.

A rózsafüzérzarándoklat első napján, október 6-án a szentmise után a Munkás Szent József-plébániától az örmény katolikus templomig zarándokoltak a hívek. A szervezők a Munkás Szent József-plébánia Facebook-oldalán fejezték ki hálájukat és köszönetüket a paptestvéreknek, az egyházközség híveinek és a fiataloknak a részvételért!

A zarándoklat második napján, 7-én az örmény templomban volt a szentmise és a Szent Miklós-templomba zarándokoltak a hívek.

A zarándoklat harmadik napján, szombaton, október 8-án a Szent Miklós-templomban volt a szentmise és a Szent István-templomba zarándokoltak a hívek.

Vasárnap 17 órától ünnepélyes rózsafüzér lesz a Glory Dicsőítő Zenekar közreműködésével, majd hálaadó szentmise a Szent István-templomban – számolt be az eseményről a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia a Facebook-oldalán.